Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-344

november 2'i-én, kedden. 327 3h'i. országos ülés 1903 anyanyelvedet, a helyett megfordítva mondják: szeresd Osztrákországot, szeresd a német nyelvet, T. ház! Midőn a honvédelmi miniszter ur rátért arra, hogy igenis, nekünk kötelességünk megszavazni az ujonczlétszámot, énnekem köte­lességem felhozni azt, hogy igenis megszavazzuk az ujonczlétszámot akkor, a mikor a t. minisz ter ur azzal a javaslattal jön ide, hogy ezután nem három esztendeig, hanem csak két eszten­deig szolgálnak a katonák. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Ez, t. képviselőház, nagyon könnyű dolog, mert most arra hivatkoznak, hogy az altisztek miatt nem lehet behozni azt, hogy a katona két esztendeig szolgáljon, mert az al­tiszteket ott kéjjezik ki a hadseregben a sor­ban és igy azoknak az altiszteknek három esztendeig is kell szolgálni, a mig képzett altisztek lesznek. Nekem e tekintetben más nézetem van. (Halljuk! Halljuk!) Tessék felállítani épugy, a mint vannak katona­tiszti iskolák, altiszti iskolákat és ha lesznek ilyen altiszti iskoláink, akkor igenis oda fognak tódulni az altisztek és mint tanult altisztek fognak kimenni a csapatokhoz. Ebben az eset­ben nem lesz nálunk szükség arra, hogy három esztendőt keli szolgáltatni a katonákkal, mint most, a mikor néhány év elteltével ezek az al­tisztek ott hagyják a katonaságot és folyamod­nak szolgai állásokért, meg nem tudom miért. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Erre nézve tehát vagyok bátor a t. háznak egy elleninditványt benyújtani. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa) : »EUeninditvány. Utasittassék a kormány, hogy mielőbb egy oly törvényjavaslattal jöjjön a ház elé, a melyben katonai altiszti iskolák felállítá­sáról oly intézkedés tétetik, hogy ezentúl a ka­tona altiszti javadalmazások, az illető meg­élhetését biztosítsák«. (Elénk helyeslés a szélső­bal-oldalon.) Most pedig még egyszer kijelentem, hogy a katonai ujoncz javaslatot nem fogadom el. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. ház! Miután csak néhány perez választ el a három órától, javaslom a t. háznak, hogy a tanácskozást ma ne folytassuk. (Helyes­lés.) Leszek bátor a legközelebbi ülés napi­rendjére vonatkozólag javaslatomat megtenni. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom, hogy a t. ház legközelebbi ülését holnap, szerdán délelőtt 10 órakor tartsa s napirendjére tűzze ki először az alelnöki állásnak választás utján való betöltését, másodszor a delegáczió 40 képviselőházi tagjá­nak megválasztását., azután pedig azon két tör­vényjavaslat általános tárgyalásának folytatását, a melyek a mai ülés napirendjére ki voltak tűzve. Ugron Gábor: Bocsánatot, kérek, csak egy törvényjavaslatot tárgyalunk. Elnök: De napirendre mind a kettő ki van tűzve, természetes, hogy a második javaslat csak az elsőnek letárgyalása után következik. (Helyes­lés.) Elfogadja a ház javaslatomat? (Igen.) Ha elfogadja, akkor azt határozatkép kijelentem s az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 55 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents