Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-344
3U, országos ülés 190.3 hatalmi súlyával és tekintélyével ránehezedett állami életünkre, megzsibbasztja tevékenységét és hatalmába kerítve az állami és társadalmi élet minden tényezőjét, ez által az igazi közvélemény megalakulásának útját állja. Remélhettük a változást azért is, t, ház, mert a szabadelvű párt megerősödött egy ellenzéki párt beolvadásával, a mely 20 évi parlamenti működésével fényes bizonyságát szolgáltatta hazafiasságának, és az ezt az irányzatot képviselő férfiak politikai jellemszilárdsága a szabadelvű pártnak egy eddig nélkülözött erkölcsi tekintélyt biztosított. Ez garancziát nyújtott nekünk a jövőre nézve, hogy a szabadelvüséget uj szellem fogja áthatni, a mely a jövő politika egészséges alakulásának mintegy kiindulási pontja lesz. A reménység mellett, hogy ez be fog következni, még mindig fenmaradt a kétely, mert látnunk kellett azt, hogy a szabadelvű pártnak egy tekintélyes része nem tiszta szivből csatlakozott az uj irányzathoz, hanem bizonyos más szempontokból, nevezetesen, hogy továbbra is a hatalomnak részesei maradjanak. (Ugy van! balfelöl.) Előrelátható volt, hogy ezek a legelső alkalmat is meg fogják ragadni arra nézve, hogy a szabadelvű pártnak régi bálványát ismét helyreállíthassák. Ez az időpont nem is késett nagyon soká. Széll Kálmán kormányzatának mindjárt a kezdetén, egy újévi beszéde alkalmával a régi bálványnak egyik előimádkozója, Falk Miksa ur (Derültség balfelöl.) prófétai ihlettel mondotta: a régi gárda nem halt meg, nem adta meg magát. Tehát a régi gárda szerinte él és megmérgezni kész minden hazafias, nemes törekvést, mely a nemzet érdekében még annál a pártnál is bizonyos irányzatban mutatkozik. B. Kaas Ivor: Habakuk prófétának igaza volt! Buzáth Ferencz: Czéljukat ezek a régi szabadelvűek azután el is érték, mert ismét sikerült nekik a hatalmat kezükbe kaparintani és a kormányzat szekerére ismét felülhettek a régi szabadelvű pártnak rokkant vitézei. Ennek a kormányzati szekérnek, a mely a korrupezió anyagából van gyúrva, a mely szekeret vállvetve taszítanak konzervatívvá átvedlett ó- és ujszabadelvüek, ennek a szekérnek kormányzati .rúdját kezében tartó miniszterelnök úrtól hangzanak el a következő megszívlelendő szavak : »Ne feledjük el, hogy mindnyájan magyarok vagyunk ; mindnyájunkra nézve életfeltétel, mert hisz életfeltétele minden nemzeti politikának, a magyar alkotmányos élet fenségének, becsületének megóvása, sikeres működésének biztositása.« Szép szavak, igaz szavak, igen t. miniszterelnök ur, de kérdem én az igen t. miniszterelnök úrtól, így gondolkozott-e akkor is, mikor az exlexet aláírásával szankczionálta, (Ugy van! balfelöl.) igy gondolkozott-e akkor is, midőn b. Bánffy Dezsőnek nemzetrontó politikiját körömszakadtáig védelmezte, (Uqy van! Ugy van! KÉPVH, NAPLÓ, 1901 1906, XIX. KÖTKT. november 24-én, kedden. 321 balfelöl.) a mely politikában, még ha mikroszkóppal vizsgáljuk is, nem találunk egy szemernyi nemzeti politikát, annál több törvénytelenséget és alkotmányos jogainknak meggyalázását ? (Ugy van! balfelöl.) Ha a t, miniszterelnök urnak az a czélja, hogy az alkotmányos élet fenségének sikere érdekében működjünk közre, akkor ezeket a szavakat nem most kellett volna hangoztatnia, hanem akkor, mikor arra szükség volt, mert most épen ennek sikere érdekében vállvetve küzd az ellenzék, épen azért küzd. hogy ezeket a czélokat elérhesse. Az igen t. miniszterelnök ur a Rip van Winkle szerepére vállalkozik és azt hiszi, hogy abban a miniszterelnöki székben még mindig b. Bánffy Dezső ül. Pedig nem ő ül ott, csak b. Bánffy Dezsőnek szelleme kisért. Én ehhez a politikához hozzá nem járulhatok, én azt mondom, hogy ebben a küzdelemben inkább a miniszterelnök urnak feje essék el, mint hogy bukjék a nemzet szent ügye. Én tehát nem járulhatok hozzá a törvényjavaslathoz, azt nem fogadhatom el, hanem hozzájárulok a Rakovszky István t. képviselőtársam által beadott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Ráík'ay Lászlő jegyző: Pozsgay Miklós! Pozsgay Miklós : T. ház ! Szerény szavammal én is hozzá akarok járulni ahhoz, hogy elmondjam azokat az okokat, a melyek arra indítanak, hogy az ujonczlétszámot én . se szavazzam meg. Ezt pedig azzal akarom megindokolni, hogy ez a javaslat most csak kényszerűségből lett előránczigálva. Mert mit látunk a minisztérium mostani megalakulásánál ? Azt, hogy a miniszterelnök ur, többi minisztertársaival ellenkezően, a kik mindnyájan diszmagyarban mentek fel Bécsbe, felhúzta honvédfőhadnagyi egyenruháját. Miért tette ezt ? Most nyilvánvaló előttünk, azf-rt, mert ha ő díszmagyar ruhájában ment volna fel, a melyet őseitől örökölt és a melyben büszke lehetett volna, félt, hogy ezzel a ruhával nem tudja körül vértezni magyar szivét. Azért tehát felhúzta a katonai ruháját, mert tudta, hogy abban majd engedelmeskedni tud a bécsi parancsszónak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy szavaim, ha egyszerűek is, de igazak. Mert az a magyar ember ha díszruhában jelenik meg, büszke arra, hogy ő magyar, de a katonatiszt csak azt tudja, hogy ő szolga, feltétlenül alá van rendelve urának és parancsolojának, az pedig odafenn Bécsben annak a magyar főhadnagynak azt parancsolta, hogy: »Nekem katona kell és ezt erőszakkal is keresztül kell vinni, keresztül kell gázolni a magyar alkotmányon és azt letiporni, ha máskép nem lehet.* (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Lovászy Márton: Kérjük a ház tagjainak megszámlálását. Kern vagyunk negyvenen ! 41
