Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-343
278 3í3. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. volt a czéljuk, hogy visszavívhassák a 70-es évek politikusai Magyarország elvesztett szuverenitását. Csakhogy én a 67-es törvény kezelése tekintetében egy óriási különbséget látok a két Tisza között. Az egyik Tisza ugyebár még a 67-es bizottságban is ellenzéki állást foglalt el ? Az ő igéi milyen hatalmas kuruczpolitikának a folytatását hirdették, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és erre bízták rá a 67-es törvény kezelését. Hogyan nyugodhatunk meg mi fiának a kormányzásában, a ki nem nemzeti eszméket hirdetett a múltban, hanem a ki ellenkezőleg, mindenkor, a hol csak az osztrák akaratról volt szó, mindenkor sietett annak támogatására: a delegáczióban, röpiratban, parlamenti felszólalásaiban egyaránt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha mi csalódtunk abban, azt hiszem, ebben még jobban csalódni fogunk. Kubik Béla: Ez még rosszabb lesz! Pap Zoltán: Beszédem bekezdő részében kitértem arra, vájjon helyesen cselekedtek-e gr. Apponyi Albert és pártjabeliéi, a midőn belementek a szabadelvű pártba, hogy ellenőrző szerepet vigyenek a párt beléletében. Ezzel összekötöm most, hogy ezen ellenőrzés hiánya volt a főhibája a szabadelvű pártnak, a mely most újra életre akar kelni, de a miből azt hiszem, hogy semmi sem lesz. Ismétlem: ennek a pártnak az ellenőrzés hiánya volt a legnagyobb hibája és a vak bizalom a kormányelnökkel szemben, a mint helycsen mondta ma Holló Lajos t. képviselőtársam, hogy akár mit mond is a miniszterelnök, az minden jól van mondva. A tudósok tévedhetnek, a hadvezérek egy hibás intézkedés folytán csatát veszthetnek, a haditörvényszék elé állítják őket és főbe lövik, a csillagok járása is eltér sokszor az előre követett iránytól, összeütközések keletkeznek még az égi testek között is, cs:ik egy abszolút tudású ember van a világon és ez a mindenkori magyar miniszterelnök. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Akármit mond, akármit tesz, az jól van téve, akármilyen politikát hirdet, kell, hogy annak támogatására siessen a többség. Kubik Béla: Nincsenek miniszterek ! Nyegre László : Nem szükséges! Kubik Béla: Talán már le is mondtak azok az urak? Pap Zoltán: Nem kell nekünk miniszter! T. képviselőház! A háborúba az ember a testét, a politikai harczba azonban lelki tulajdonságait viszi. Abbaan azonban megegyezik a fizikai és szellemi harcz, hogy a ki nem ismeri a terepet, elveszti a csatát. A régi szabadelvű párt nem vette számításba a terep nehézségeit, következésképen a nemzet előtt el kellett, hogy veszítse poziczióját, Sajátságos dolog, t. képviselőház, hogy egy nemzet jogaiért küzd már 377 esztendő óta. Ez a küzdelem le van a törvényekbe fektetve, csak életbe kellene léptetni azokat. A miniszterelnök ur akasztófáról és golyóról beszél. Pedig ne gondolja, hogy mi oda tendálunk, hogy ágyudörgéssel és haldoklók hörgésével, meg hasonlókkal akarjuk a nemzeti jogok megvalósítását. Megnyugtathatjuk a kamarillát és csatlósait, hogy ez távol áll tőlünk. Mi most csak parlamenti eszközöket veszünk igénybe, mert hiszen az ellenállási jog be van iktatva a magyar nemzet történetébe, s mert lemondtunk a II. Endre által beczikkelyezett ellenállási jogunkról, a parlamenti eszközökön kivül más fegyverünk és eszközünk nincs, hogy előbbre jussunk. A közügyek érdekében állónak tartják, hogy a nemzet tagjai maguk vegyenek részt a közügyek vezetésében. Ez a teória magyar értelmezésben annyit jelent, hogy a nemzet két részre oszlik, megvesztegetettekre és vesztegetőkre. Nemcsak általános jtolitikai szempontból, nemcsak közjogi téren, de a belkormányzat terén is tarthatatlan ez az állapot. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem teszem ezúttal bírálat tárgyává az 1886: XXII. t.-czikket és annak különösen 71. §-át, mert hiszen az engem nem bánt, sőt örvendek, mint a ki nemzetemnek minél magasabb fokú műveltségét óhajtom. Mindig akad például falusi bírónak való ember a faluban. Hanem igenis azt látom, hogy ezt a közügj T re nézve igen fontos pozicziót a perifériákon vásár tárgyává teszik igen sok helyütt. Egy biróválasztás sok helyen többe kerül, mint a képviselőválasztás: ép ugy folyik az etetés-itatás, vesztegetés, mint a választásoknál a régi Tiszarendszer alatt. Vájjon kivánatos-e az, hogy a ki bármi módon, örökség utján, vagy akár saját szorgalmával annyira, a mennyire összeszedte magát, megvásárolja a birói széket? Nincsen-e abban a falusi birói polezra vágyó emberben egy oly tulajdonság, a moly homlokegyenest ellentétben áll azzal az állással, a melyre ő vállalkozni akar? Hiszen attól az embertől, a ki pénzen, etetóssel-itatással akarja megvásárolni birói székét, nem lehet azt várni, hogy a közügyek intézésébe akkép folyjon be, a hogy azt a politikusok czélozták akkor, a mikor azt a széket betöltésre kitűzték. Nem lehet intencziója a belkormányzatnak az, hogy egy vagyonilag is immár ruinált ember jöjjön a bírói székbe. De hogy vagyunk nem ezzel a kérdéssel, hanem méltóztassék a képviselőtestületi választásokat megnézni a vidéken. Például van három választandó, van azonban hét aspiráns. Most az a négy, a ki a három ellen felveszi a barezot, megnyitja a boroshordót és megyei választásnál ugy, niint^ községinél folyik a dáridó, az etetés és itatás. Es méltóztassék csak meghallgatni azokat, a kik megbuktak : »Nem bírtam annyira etetni, itatni, két hordó borom fogyott el, hanem amaz hármat adott.« Engedelmet kérek, a törvénynek és a beikormányzatnak ezt a rákfenéjét ki kell küszö-
