Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-342

238 342. országos ülés 1903 november 21-én, szombaton. és feltételeit magának, saját törvényhozási szuverenitásának tartotta fenn. Mindezen kérdésekben a legilletékesebb helyről némileg kielégítő visszautasításban részesült a dilettáns ur és én a magam részéről hosszasabban ezekkel ezek után nem is kívánok foglalkozni. Ha felemlítem, legfeljebb azért teszem, hogy lássák odaát, miszerint elválaszthatnak minket itt politikai kérdések, de mindanynyiszor, valahányszor a nemzet jogait kell megvédeni és a miniszterelnök e tekintetben való kötelességét teljesiti, nincsen a háznak egyetlenegy oldala, de egyetlenegy tagja sem, a ki készörömest ne sietne segítségére. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogy visszatérjek magára a kérdésre, abból, hogy a magyar király az ő felségjogát csak alkotmányosan gyakorolhatja, egy igen fontos közjogi következmény domborodik ki, a melynek szálai visszavezetnek magának annak a felségjognak keletkezésére, a mely egészen ellentétes módon, minden más felfogástól eltérően már eredetileg a magyar nemzeti jogokban birta a gyökerét és nem ugy fejlődött, mint másutt, a hol a király ruházott át bizonyos jogokat a nemzetre, hanem ellenkezőleg a magyar szent koronában birt nemzeti, jogokat a nemzet ruházta át a koronázás által a királyra és pedig azokat a jogokat, a melyeket kifejezetten átruházni akart. Az a nagy elv, hogy minden uralom a nemzetnél van, nálunk már a pusztaszeri vérszerződésben benne foglaltatik. Ennek a nagy elvnek folyománya az, hogy a magyar nemzet a maga jogait, a nemzeti jogok által korlátoltan ruházta át saját fejedelmére és eme nagy elvnek a folyománya az is, hogy a magyar felségjogok csak akkor gyakoroltatnak alkotmányosan, ha a magyar nemzeti jogok által korlátolva gyakoroltatnak, tehát akkor, ha a magyar nemzeti jogok magukat a felségjogokat is áthatják. De a magyar nemzet királyára és senki másra nem ruházván át a nemzeti jogokat, ebből is az következik, hogy a magyar király, legyen bár fizikailag egy személy az osztrák császárral, azokat az osztrák császárra át nem ruházhatja. A magyar felségjogok tehát egységesek, ép oly egységesek, a mint egységesek külön az osztrák császári felségjogok. B kétféle jogokat összekapcsolni, a kettőt ugyanazon elvek alapján gyakorolni, véleményem szerint, nem lehet. Hiszen, a mint itt Kmetty mondja: »A mit a királynak a törvény átenged a nemzet hatalmából, az átruházott magyar állami hatóság, a mely a törvényhozás által korlátolható, el is vonható, egészében a magyar országgyűlés ellenőrzése alatt áll, az által gyakorlásában szabályoztatik. A mi a király felségjogává tétetett, az nem lőn közössé, magyar-osztrákká, sem nem olvadt bele az osztrák császár külön osztrák állami hatalmában Ez az, a mi a kérdésnek súlypontját képezi; ez az, a minek alapján azt az elvet, hogy a magyar királyi felségjog csak alkotmányosan gyakorolható, megoldani és érvényesíteni kívánjuk. Idézhetném e tekintetben Deák Ferenczet is, azonban, hogy hosszadalmas ne legyek, egyszerűen hivatkozom az ő feliratára, a melyben határozottan kifejezte azt, hogy a magyar nemzet által a magyar királynak adott felségjogok nem képeznek magántulajdont, nem képezik egy családnak tulajdonát, s így ezekről a felségjogokról az a család, az a személy nem is rendelkezhetik, az sem az osztrák császárnak, sem senki másnak a világon el nem ajándékozható. (Ugy van! Ugy van.

1 a szélsÖbaloldahn.) Ezek után. a miket most mondottam, körülbelül tisztában lehetünk azzal a másik kérdéssel is, hogy Ausztriának mi beleszólása lehet a magyar országgyűlésnek fentartott jogok gyakorlásába. A felelet nagyon könnyű, egyetlen egy szó, hogy: semmi, Akkor, a midőn a magyar országgyűlés a tárgyalások során kifejezte azt, hogy ezeket a kérdéseket közös ügyekké semminemű vonatkozásban nem teszi; akkor, a midőn Hollán Ernőnek felszólalására kimondotta, hogy magyar királyi felségjoggá teszi ezt, tehát kimondotta azt, hogy Ausrtriával és az osztrák császárral semminemű közösséget nem óhajt, nem teremt, világosan kimondotta azt is, hogy ezek a felségjogok csakis a magyar alkotmány szellemében és az e tekintetben fentartott nemzeti jogok csakis a magyar törvényhozás által gyakorolhatók. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Mindezek után a ma szőnyegen levő törvényjavaslattal kaj>csolatosan áttérek arra, a mi a pártot állásfoglalásra birta, a minek jogosultsága a törvényben gyökerezik, áttérek t. i. arra, hogy a magyar törvényhozásnak joga van a felségjogok gyakorolhatásának módját ós feltételeit megszabni. Felveszem a vitát azokkal, a kik a mai tényleges állapotra vonatkozólag, nevezetesen a hadsereg nyelvére vonakozóan azt mondják, hogy a magyar király jogosan tette az összes haderő magyar részének nyelvét németté. Minket, a kik azt hirdetjük, hogy egy nemzet a saját nemzeti nyelvéről még csak le sem mondhat, még akkor sem mondhat le, hogyha ezt akarná, mert ez a lemondás egyenlő lenne az öngyilkossággal, (Ugy van! Ugy van! a szélsÖbaloldahn. Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) mert a nemzeti nyelv a nemzet létezésének egyik főfeltétele, minket egy egész világ választ el azoknak álláspontjától. (Ugy van! Ugy van! á szélsöbaloldalon.) Mert a mint az emberi test az isteni szikrából előtörő lélek által válik emberré, s ha ez a lélek elszáll, hitünk tanítása szerint az ember megszűnik létezni, az csak volt, fűit, ép igy teszi a nemzeti nyelvben fölemelkedő nemzeti géniusz az egy nyelvet beszéiő embercsoportokat nemzetiségekké, majd államaíakitás által nemzetté s a hova ez a nemzeti nyelv, ez a nemzeti kultúra be nem hatolt,