Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-341

3*1 országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. 231 kerület volt. És az alispán vezette azt a törvényhatósági közgyűlést, a ki pedig esetleg állásával is játszott; de mivel az ország érdeke szivén fekszik, magyar ember, erre nem tekintett. (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) Endrey Gyula: Bogyay Máté is onnan való! (Derültség.) Gabányi Miklós: Még csak egyet olvasok (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Halljuk! Halljuk! Elnök csenget. Olvassa): »7654. iktatószám. A Kunszentmártoni függetlenségi és 48-as népkör.« Megjegyzendő, hogy ez is szabadelvű párti. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) »Tisztelt képviselőház! 1848. márczius tizenötödike emlékének megünneplésére egybegyűltünk mi, a kunszentmártoni függetlenségi és 48-as népkör tagjai. Az ünneplés befejezése után tanácskoztunk az ország szomoru sorsa felett és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy hazánk mindaddig, mig teljesen el nem válik Ausztriától, boldog nem lehet. Mióta Ausztriával közösségben vagyunk, egyebet sem csináltunk, mint védekeztünk az uralkodóház összpontosító, germanizáló törekvései ellen. Védekeztünk hol szép szóval, könyörgéssel és mikor ez sem használt, karddal és vérünk ontásával. A mohácsi csata óta egyébből sem áll történetünk, mint a nemzetnek küzdelméből: a saját függetlenségének kivívása iránt, Négyszáz esztendő története megtanított bennünket arra, hogy az Ausztriával való közösség miránk csak bajt hoz, erőinket pocsékolja, közéletünket egy irányban (védekezni folytonosan a kétfejű sas ellen) leköti. Ilyen meddő munkára pedig az emberek milliói századokon keresztül kárhoztatva nem lehetnek. (Ugy van! a baloldalon.) De a négyszáz év története megtaníthatta az uralkodóházat is arra, hogy a magyar nyelvet, a magyar honfiúi érzést kiirtani nem lehet. Magyarországból német földet épugy nem lehet csinálni, mint fából vaskarikát. Legyen hát az uralkodóház magyar. (Elénk helyeslés a baloldalon.) »Hiszen egy embernek könnyebb magyarrá lenni milliók kedvéért, mint millióknak németté lenni egy ember kedvéért.« (Taps a szélsőbaloldalon.) »Hiszszük, hogy királyunk belátja ezek igazságát; de nem lehet magyarrá, mert ő az osztrákok császárja is. Ha magyar lesz, az osztrákok panaszkodnak, ha német marad, mi nem leszünk boldogok. Már pedig egy ember magyar is, német is nem lehet, A mai állapot tehát természetellenes; a mai állapot melegágya a folytonos széthúzásnak, belvillongásnak, a németek és magyarok ellenségeskedésének. Hiszen csak a napokban nevezték a magyart az osztrák urakházában betyárnak az osztrák miniszterek jóváhagyásával. De nem is haragudhatunk érte, mert bizony a magyar is sokszor ad hangos kifejezést a német elleni gyűlöletének. Hát ha jól meggondoljuk a dolgot, sem a német, sem a magyar nem hibás, de a hely zetünk szerencsétlen, mert a kapcsolat természetellenes. Ez a szerencsétlen helyzet századokon keresztül véres lapokat adott a magyar történelemnek; ez a szerencsétlen helyzet a mai aktuális politikát is évek óta izgalomban tartja, és e miatt nem érünk rá, hogy bcldolgainkat rendezzük ; a közigazgatás és igazságszolgáltatás terén az égető reformkérdéseket megoldjuk. Magánjogunkat ma is Werbőczy hármas könyve rendezi. Ebben a szerencsétlen helyzetben az ő Felsége uralma alá tartozó népek közül egy sem boldog, mindenik másfelé huz: az osztrákok Németország felé, a szlávok önállóságra törekednek ós Oroszországtól várják a segedelmet, mi magyarok — a magunk erejébe bízva — szintén önállóságra törekszünk. (Ugy van! a baloldalon.) És ennek a szerencsétlen, természetellenes kapcsolatnak erőltetett utón való fentartása végett oly súlyos pénz- és véráldozatot kell hozni a magyar nemzetnek, hogy az ország már hihetetlen módon el van adósodva; sok helyen nyomorral, sőt éhséggel küzd a nép, mert a gabonát, húst kiviszszük külföldre, hogy adót, kamatot fizethessünk; a munkáskéz munkát nem kap, mert iparunk a közös vámterület folytán meg nem születhetik és ezek miatt a kivándorlás ma olyan helyekről is, mint a termékeny határu Kunszentmárton, lábrakapott. De mindez kevés ok a kétfejű sasnak arra, hogy igényeit leszállítsa, sőt most is a szőnyegen lévő katonai javaslatokkal még tetézni akarja bajunkat. És miért adjuk oda mindenünket a közös hadseregnek ? Azért, mert ellensége a független Magyarországnak ? Azért, mert valósággal terjesztője a germanizálásnak ? Azért, mert a közös hadsereg szelleme miatt a magyarnak nincs tekintélye a nemzetiségek előtt ? Azért, mert a közös hadsereg már számtalanszor bebizonyította, hogy a háborúban nem ér semmit, mert a katonákat nem lelkesíti a hazaszeretet, sőt mondhatnók, hogy a monarchiának minden népe a közös hadsereg vereségét kívánja, mert a közös hadsereg tartja fönn ezen természetellenes kapcsolatot. ? Ebből a szerencsétlen helyzetből alkotmányos utón más kibontakozás nincs, mint a pragmatika szankczíónak törvényhozásilag oly módon való megváltoztatása, hogy Szent István koronáját a jelenlegi uralkodóház ivadékai viseljék örökösödés utján, de a magyar király ne lehessen egyszersmind sem osztrák császár, sem cseh király, sem lengyel király. Tehát Ausztria-