Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-334

334. országos ülés 1930 november 12-én, csütörtökön. 17 jövendőt, abban a helyzetben látja az országot, hogy itten nagy európai, nemzeti átalakulások készülnek, forr a nemzetekben az életkedv és erő és azok között a verseny és ebben a versenyben nekünk meg kell erősítenünk a mi alkotmányunkat, a mi államunkat, ki kell fejteni annak minden erejét, összefoglalni annak gazdasági és katonai erejét, hogy ha ránk jön a vész órája, hogy ha ránk jön az a nehéz perez, mikor jövőnk felett elvettetnek a koczkák az európai világ történetében, akkor készen álljunk ott, akkor legyen nekünk pénzünk is, hadseregünk is, érzésünk is és hazafiságunk akkora, a mely szembeszáll a világ minden viharával. (Éljenzés a baloldalon.) Erre készülni kötelessége a magyar kormányoknak, erre felszerelni a nemzetet kötelessége a kormánynak és törvényhozásnak egyaránt, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) erre képesiteni Magyarországot és a nemzetet legfőbb érdeke a mi Habsburg-dinasztiánknak is, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mikor ez a nagy mozgalom ezt a nemzetet megragadta, mikor a nemzet ezt a feladatát átérezte éa átértette, akkor ezzel szembe szállott az osztrák hagyományos politika. Ez a hagyományos politika szintén dinasztikus, csakhogy egész másként, fogja fel a dinasztiának érdekeit, mint mi. Én nem vonom kétségbe, hogy Lueger hű alattvalója ő Felségének, Beck is, de vitatom, hogy az én magyar hűségem cseppet sem alábbvaló, mint akár a Eeck tábornagyé, akár a Luegeré. (Éljenzés a baloldalon.) Ok azonban dinasztikus érzelmeiket ós az ő osztrák hazafiságukat egészen másként értik; ők az erők összefoglalását nem ugy értik, hogy a magyar állam ereje növekedjék és legyen nagy és szolgálja az ő Habsburg-dinasztiáját, hanem ők a viribus unitis régi formuláját fogják csak fel, mert több belátásuk nincs. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon) Nem értették meg az utolsó évtizedek fejlődésében, hogy a régi Ausztria a maga czentralisztikus germán, német adminisztracziójával nem tartható fenn, hogy annak más bázist kell adni, olyat, a mely befogadja a történelmi nemzeteket, a mely azoknak hűségét mind összecsatolja a király vagy a császár iránti odaadással, a mit másképen, mint a nemzeti jogok és aspirácziók kielégítésével elérni nem lehet, (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) A helyett, hogy ellentéteket teremtsenek a király és a nemzet között és akadjanak olyanok, a kik hirdessék azt a miniszterelnöki székből, a helyett a harmóniát kell keresni és a harmóniát kell létesíteni. És ők, minisztereink hivatva vannak arra, hogy közbenjárók legyenek a nemzet és a király között, nem pedig arra, hogy — pardon a szóért — a császári akaratnak legyenek itten mindenre kész szolgái. (Ugy van ! Ugy van! a báloldalon.) Hát meglehet, hogy Becknek a pártfogása többet ér, mint a mi ellenzéki törekvésünk; meglehet, hogy egy KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XIX. KÖTET. miniszteri tárczának a biztosítására a bécsi katonai körök barátsága hathatósabb, mint a magyar nemzetnek szeretete és tisztelete. Pozsgay Miklós: Ugy látszik! B. Kaas Ivor: De legyen bár igy, ez bennünket legkevésbbé sem indíthat arra, hogy akár elveinkből, akár nemzeti törekvéseinkből lealkudjunk, avagy az alkotmányos jogok követelésében engedményeket tegyünk az osztrák politikának. (Ugy van! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És én mindjárt meg is mondom, t. ház, hogy miért nem szabad ezt tennünk. (Halljul! Halljuk!) Egyszerűen azért, mert az osztrák politika félúton meg nem áll, az egy kigondolt rendszer, a melynek keretében nem véletlenül fejlődnek az események. Hiszen, t. képviselőház, a Magyarországot gazdaságilag, katonailag és diplomácziailag Ausztriába bekebelezni vágyó bécsi hagyományos bürokratikus és katonai felfogás különböző kísérleteket tett, hogy az 1867-ben megbuktatott osztrák rendszert helyreállítsa és a magyar önállóságból mentől többet lefaragjon. Emlékezünk mindnyájan az 1889-ben lefolyt nagy véderő-vitára. Akkor történt az első pozitív kísérlet ez irányban azzal, hogy Magyarország alkotmányából ki akarták venni az ujonczmegajáulási jogot. Ekkor az ellenzék és gróf Andrássy Gyula, továbbá Szilágyi Dezső, gróf Apponyi Albert, s mi mindnyájan, a kik akkor a parlamentben ültünk, szerencsésen meggátoltuk ezt a jogra vonatkozólag, azonban gyengék voltunk mi obstrukczionisták ahhoz, hogy kiküzdjük nemcsak a jogot, hanem a jognak garancziáit is és illetőleg, hogy meggátoljuk azt a katonai rendszert, a mely tételesen benne foglaltatott abban a törvényben, s a mely a régi Deák-féle 1868-ik évi véderőtörvénynek nagyon lényeges módosításait foglalta magában. így tartalmazta e törvény pl. a hadilétszámnak kitörlését, a hadsereg megnagyobbitását, a közös hadsereg elismerését stb. stb., szóval egész sorozatát azon rendszabályoknak, a melyek a régi néphadsereget visszaalakították közös osztrák-német hadsereggé, melynek szabatosan megállapított határai a törvényben nem foglaltatnak, azonban az adminisztráczió és delegáczió e határokat kitolta akkora mérvben, hogy a militarizmusnak igen nagyfokú és igen terhes növekedése vált lehetővé. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! A siker bátorít és ezért mostan ennek a folytatására történtek az első kísérletek az ujonczjutalék emelésével. Azonban, t. képviselőház, a czentralizáczió, a bekebelezés, az egységesítés iránti törekvés egészen következetesen nemcsak a katonai ügyekben folyt és pedig ugy közigazgatásilag, mint törvényhozásilag ós pénzügyileg, hanem ugyanerre törekedtek velünk szemben az osztrák államférfiak a közgazdasági téren is. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Magyarországot gazdaságilag bekebelezni ugy, hogy az soha külön ne válhassék, ez