Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-340

192 3b0. országos ülés 1903 november 19-én, csütörtökön. Melyik pálya az tehát, a hova a magyar ifjak mehetnek? Európa minden népe, a hadügyet, habár az terhes, csak azért tartja tűrhetőnek, mert családjának egy részét ott el tudja helyezni. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldálon^ És a mig amott egy nagy pálya nyilik meg az ifjak részére, addig nálunk az ifjakat onnan kizárják. A napokban hallottam itt egy érdemes képviselőtársamtól, hogy hiszen mehetnének oda, de a magyar ember a fegyelmet nem tűri. Hát a bolgár, a szerb s az Úristennek minden népe, a melyek csak valamely állam kötelékében vaD, az angoltól kezdve az oroszig képes a hadseregét a saját fajából kiállítani, csak a magyar nem, mert nem tűri a fegyelmet? (Helyeslés a szelsöbaloldálon.) Hát hozzuk már egyszer tisztába ezt a kérdést, mert ez nem egyszer emlittetik fel a közéletben is, és igyekeznek odahatni vele, hogy csakugyan nem ott van a hiba a nyelvben, hanem másutt. 1867-ben történt meg az, hogy a belügyi dolgok, milyenek a vasúti ügy és a pénzügy is, átadattak a magyar minisztériumnak. A minisztériumok nehéz helyzetbe jutottak, különösen a vasútnál volt baj. Mert tudjuk, hogy abban az időben ugy a vasútnál és távirdánál, mint a pénzügyi szolgálatban is egy csomó idegenből idehozott csaszlaui beamter végezte a szolgálatot és az akkori miniszternek nehéz dolga volt, mert ezeket kellett lassan eltávolítani és tanulatlan ifjakat kellett neki nevelni. Egy nemzedéket, a melyet azután a vasúti, postai, távirdai és pénzügyi szolgálatra képessé tegyen és megfelelhessen azoknak a nagy feladatoknak, a melyek ott előfordulnak. Pedig ha valahol, hát ezeknél a szakmáknál kell fegyelem, mert itt igen gyakran milliónyi értékek és ezreknek az élete függ sokszor egy hibás lépéstől. Ott kell azután csak igazán fegyelmezett tisztviselő. És megtörtént, hogy három, négy év múlva, 1875-ben már jelenthette Péchy Tamás, akkori közlekedésügyi miniszter, hogy, habár még most sem tudta egészen magyarrá tenni a vasutat, de jó utón vagyunk ós rövid idő alatt meglesz a kivánt eredmény. Hát nézzünk csak körül! A vasútnál, az egész postánál és távirdánál most mindenütt magyar ifjak teljesitik a szolgálatot, ós tessék megnézni, a magyar vasúti vagy postai szolgálat alantabb fokon áll-e mint a külföldi. /Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldálon.) És vájjon az a vasúti szolgálat, akár fegyelem, akár képzettség tekintetében kevesebb-e, mint katonáéknál egy hadnagynak, főhadnagynak vagy kapitánynak a teendője? Vájjon nem nagyobb fegyelemre van-e ott szükség, a hol annyi vagyon és emberélet sorsa fordulhat meg egy tévedésen? És ha erre képesek a magyar ifjak, és nemcsak képesek, hanem más pálya hiján nagy számban tódulnak oda végzett jogászok is, hát akkor miért nem kaphatnának a katonai téren elhelyezést? Ki vannak zárva, mert oda nem mehet más, mint a ki a német nyelvet tudja. Már pedig melyik magyar család képes a magyar vidéken gyermekeit a német nyelvre ugy megtanítani, hogy azok a katonai téren alkalmazást nyerhessenek? Ebből kiszámíthatatlan kár és veszteség háramlik a magyar családokra és ezt állítom én oda önök elé, a mikor azt mondják nekünk, hogy kárt okozunk az országnak. Önök okoznak kárt! (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldálon.) Ugron Gábor: Megállítják az ország fejlődését! Szederkényi Nándor: Nem is szólok arról, hogy micsoda szégyen az, hogy nekünk még a XX. században is beszélnünk kell arról, hogy nyelvünk az általunk fizetett hadseregben érvényesüljön-e vagy nem. Hiszen napjainkban a Balkánon folyton ujabb és ujabb államok képződnek. Egyik t. barátom már nagyon helyesen rámutatott arra, hogy nagy veszélyben forog Magyarország, ha államiságát ki nem építteti mindazon feltételekkel, a melyek nélkül ez az ország elveszett. Mi ezért a felelőséget el nem vállaljuk, pedig sokkal nagyobb kár ez, mint a mely az országra abból háramlik, ha az obstrukczió tovább tart, mert mi önöknek addig beszélünk, a mig csak elveink koponyájukon keresztül szivükhöz nem hatolnak. Álljunk egyhangúlag ezen elvek mellé és akkor legyenek meggyőződve, hogy ő Felsége a magyar király, a ki az alkotmányt tiszteli, meg fogja adni a magyar nemzetnek azt, a mi ezt a nemzetet megilleti. Hiszen ma már az államok uralkodói számításba veszik a nemzetek jogos vágyait. Egy Hohenzollern lemegy Romániába és lesz belőle román, egy Koburg lemegy Bulgáriába és lesz belőle bolgár, elhagyják még őseik vallását is és gyermekeiket ortodoxnak nevelik. Pedig mind a két család katholikus és a német és osztrák uralkodóházakkal áll közeli rokonságban ! Hát csak épen a mi uralkodónk volna az, a ki a magyar nemzet ezen százados óhaja és kivánsága előtt elzárkózik? Természetesen neki is vannak tanácsadói más oldalról, a kik azt mondják, a mit önök is hirdetnek, hogy ezek a kívánságok, a mint a miniszterelnök ur is kifejezte magát, csak egy csekély töredéknek a mozgalmát idézték fel. Természetesen, ha ilyen tanácscsal járulnak ő Felsége elé, hogy akkor azt mondja: Menjen le X vagy T és ezt a kis töredéket söpörje el és csináljon rendet ! És ugyanakkor mondja ezt a t. miniszterelnök ur — a ki ma ugyan Bécsbe utazott dolgainak elvégzésére — ... Holló Lajos: Körberrel barátkozni! Szederkényi Nándor: .. . ugyanakkor, a mikor programmbeszédében ő maga is elismeri, hogy a magyar nyelv jogára vonatkozó kívánság már nagy rétegekben elterjedt. Ezt nem tagadja, csak azt mondja, hogy most nem érvényesülhet, mert ez most nem opportunus, nem helyes. Holló Lajos: Most öreg a császár! Máskor pedig fiatal!