Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-340

190 340. országos ülés 1903 november 19-én, csütörtökön. rencz nézete erre (olvassa): »bármennyire kívánatos volna is ezen intézetnek minélelőbb létrehozása, de ezt a nemzet jussának sérelmével, nemzetiságiink kárával megkísérelni nem lehet.« Az 1840-es országgyűlés szintén egyhangúlag — igy fejezem ki magamat — a rendek a főrendiházzal kifejtették álláspontjukat a magyar nyelvnek a hadseregbe való behozására nézve. Ezen 1844-iki országgyűlés befejezésénél van feljegyezve, hogy erre vonatkozólag válasz nem érkezett, hanem erre vonatkozólag a választ meghozta az 1848-ik évi törvényhozás, a mely az egész vonalon megállapította a nemzet jogát és jussát, megalkotta nemcsak a független kormányzatra nézve, de a nyelvre nézve is, midőn a végrehajtó hatalmat a teljesen független felelős minisztérium ellenjegyzése és ezzel az országgyűlés ellenőrzése alá helyezte. Ezzel befejeztetett a nagy vita. Tudjuk azonban a történetet. Ismét felújult az 1867-ben és ekkor megalkották az 1867 : XII. törvényczikket. Akkor azt mondták — emlékszem a jelszóra, a mit az országban hangoztattak mindenfelé — mindent megnyertünk. Kimutatták, hogy ugy a hadseregre, mint a belkormányzatra nézve meg van óva a nemzet joga, meg van óva a paritással a nemzet tekintélye; hiszen — azt mondták — a közös külügyminisztérium, a közös hadügyminisztérium a mienk is, a paritásnál fogva épen annyiban a mienk, mint a mennyiben az osztrákoké és ezzel akarták dokumentálni, hogy mindent megnyertünk. 1889-ben azonban megsemmisült az a jelszó, hogy minden meg van nyerve. 1889-ben kitűnt, hogy az a 120 éves nagy per még nincsen befejezve és még ma sincsen befejezve. 1889-ben a küzdelem a nyelvért, a melyet az 1844-iki országgyűlésen a rendek oly kitartóan folytattak, újra megújult, megújult pedig ezen kérdés felett, hogy vájjon az egyéves önkéntesek az intézetekben magyar nyelven letehetik-e a vizsgát ? A kisebbség követelte, hogy ez törvényben biztosi ti assék. És akkor egyszerre előállott ismét a felségjog kérdése, t. i., hogy az 1867 : XII. törvényczikk értelmében a hadsereg vezérlete, vezénylete és belszervezete' ő Felsége felségjogai közé Boroztatván, ebben a nyelv feletti intézkedés is bentfoglalta.tik és ahhoz az országgyűlésnek hozzászólási joga nincs. 1889-ben szintén felhangzott az akkori országgyűlés ellen, hogy az országgyűlés azzal a hosszú vitával csak akadályozza a dolgok rendes menetét. (Zaj. Elnök csenget.) Mondom, az a szemrehányás illette az 1889-iki országgyűlés tagjait, hogy ezzel a vitával, a nyelvkérdés e felvetésével csak elvonják a drága időt az ország egyéb dolgainak intézésétől, ugyanaz a vád, a mely most lenforog. Erre nézve az akkori küzdő és harczoló tábor egyik nagytekintélyű tagja a következőleg válaszolt. (Halljuk ' a bal- és a szélsöbalóldalon.) A honvédelmi miniszter ur arra nézve tett nekünk szemrehányást, hogy mi itt a nyelvkérdés dolgával e nagyfontosságú honvédelmi törvény megalkotását oly sokáig késleltetjük. Az ellenzék legtekintélyesebb tagjai kijelentették, hogy mindent óhajtanak megtenni, hogy az ország védereje minél gyorsabban és minél tökéletesebben öregbitessék, de másrészt kijelentették, hogy mi az ország alkotmányos jogainak és nemzeti egyéniségünk árán ezt tenni nem fogjuk. (Helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) Azután rátértek e nyelvkérdésnél a többség által vitatott ama kérdésre is, hogy az 1867 : XII. törvényczikkben ő Felségére ruháztatik a vezérlet, vezénylet és belszervezet ügye, hogy ez oly felségjog, a melyhez szólani nem lehet és a melybe beletartozik a nyelv kérdése. Én akkor is ugyanabban a nézetben voltam, mint ez a nagy tekintélyű férfiú, a mit tehát most mondandó volnék, azt nem saját szavaimmal mondom el, hanem az ő szavaival, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon) hogy ugyanis az 1867 : XII. törvényczikk 11. §-a, a mely szerint ő Felsége által intézendőnek ismertetik el a vezérlet, vezénylet és belszervezet, nem konstitutív jogátruházás, hanem egyszerűen egy adminisztratív intézkedésnek ő Felségére való ruházása. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Hiszen ilyen törvényeinkben számtalan van, hogy a királyra ruháztatik valami. Hiszen a király ő Felségének apostoli joga például a püspökök kinevezése. Már csak ennél nagyobb jog nem lehet, és azért ez sem oly felségjog, a melyhez az országgyűlés nem szólhatna. Hiszen törvényeink vannak, a melyek körülírják, hogy az ily kinevezéseket miként kell gyakorolni és miként nem gyakorolhatják. Hiszen a király joga az országgyűlés feloszlatása, de az is körül van irva, hogy miként lehet feloszlatni és miként nem lehet. Egyszóval, már az előbb megmagyaráztam, hogy a felségjogok abban az értelemben, a mint azt a rómaiak magyarázták bizonyos dolgokban, a mi közjogunkban nincsenek. Az 1867: XII. t.-czikket tehát hogyan magyarázta ez a nagytekintélyű férfiú? Miután oly aktuális ez, nem a magam szavaimmal mondom el, hanem egyszerűen idézem és felolvasom az illető nyilatkozatot. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbalóldalon.) A szónok az igazságügyminiszterrel polemizált, a ki felségjogokat még a magyar országgyűlésen nem hallott, hallatlan módon magyarázta, a mi nemcsak derültséget, boszankodást, de nevetséget gerjesztett, még 1889-ben is. (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Ki volt?) Thaly Kálmán: Erdély Sándor! Szederkényi Nándor: Az említett tekintélyes férfiú most már igy magyarázza az 1867: XII. törvényczikket: »A 11. §-ra nézve, a melyet a miniszter ur ugy magyaráz, mintha abban az volna mondva, hogy bizonyos ügyekre nézve ő Felségének valamely törvényhozási joga tartatik fenn, szem-