Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

160 339. országos ülés Í9Ö3 november 18-án, szerdán. csak ugy kommandirozzák Bécsből, mint akár a legutolsó baka-káplárt. Akármilyen jó magyar érzésű ember legyen is tehát, független a hatalommal szemben nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Első honvédelmi minisztereink polgáremberek voltak és azokkal nem lehetett olyan könnyen rendelkezni. Méltóztassék csak visszagondolni arra, hogy Szende honvédelmi miniszter mily keveset fordult meg Bécsben. Nem czitálták őt minduntalan oda éa nem adtak neki minduntalan rendeleteket és parancsokat. Ez csak Fejérváry volt honvédelmi miniszternél kezdődött, ezt ő honosította meg. Tudjuk, hogy miket tett Fejérváry honvédelmi miniszter hosszú minisztersége alatt. Megvalósította a honvédségnél Bécsnek czéljait, beolvasztotta a honvédséget az osztrák hadseregbe és elejét vette a honvédség szaporodásának. Azt a legénységet, a melynek a honvédséghez kellett volna besoroztatnia, a póttartalékba soroztatta be és ezáltal elvonta a honvédségtől és igy megakasztotta annak természetes fejlődését. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert Bécsben mindig féltek attól, hogy a honvédség utoljára önálló hatalmas nemzeti hadsereggé fogja magát kinőni és ez ellen mindenféle eszközt felhasználtak. Azért kellett egy ágenst küldeni a honvédelmi miniszteri székbe, a ki azután Bécsnek czéljait itt végrehajtotta. Szívesen feltételezem azt, hogy b. Fejérváry miniszternek utódai más szelleműek, mint ő volt, de akármilyen jó magyar érzésüek legyenek is, akármilyen lelkes magyarok legyenek is, működésük iránt nagy reménységgel nem lehetek, mert elvégre katonák, velük rendelkeznek és nem lehetnek függetlenek. Én merőben alkotmányellenes eljárásnak tartom, hogy a honvédelmi miniszteri székbe oly egyéneket ültessenek, a kik kellő függetlenséggel nem bírnak és nem bírhatnak. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Pedig ugy látjuk, hogy immár ez lesz rendszerré, a mi ellen először tiltakozott a képviselőház, tiltakozott a kormánypárt is. Most már ugy látjuk, hogy ez egészen természetes dolognak tekintetik, mindenféle ellenállás megtört, egyik katonát a másik után nevezik ki honvédelmi miniszterré. A mikor tehát bizalmatlanságról beszélek, a honvédelmi miniszter urnái is kész vagyok minden egyéni jó tulajdonságot elismerni, honorálni és azok előtt meghajolok, de mint miniszter iránt, miniszteri működése iránt bizalommal nem lehetek és az iránt valami nagy várakozással épen ezekért nem vagyok. A minisztérium többi tagjaival most foglalkozni egyáltalán nem szándékozom. Böviden csak azt kívánom megjegyezni, hogy ez a kormány a felkinálkozók kormányának tekintendő, a mely kormányból azok, a kik a nemzeti álláspontot képviselték, vagy ahhoz legközelebb állottak és a kik a közvélemény deszignáltjai lettek volna, merőben ki vannak zárva. De nem fogadhatom el és nem szavazhatom meg a szőnyegen lévő törvényjavaslatokat a hosszas harcz eredményei elégtelensége miatt sem. Hiszen a jelvények kérdésének megoldása, a katonai bíráskodásnál a magyar nyelv érvényesülése, a magyar tiszteknek a magyar csapatokhoz való visszahelyezése, a magyar tisztek képzése, egy főreáliskolának felállítása és elhelyezése : nem mondom, hogy mindez semmi sem volna, elismerem, hogy ez is valami, különösen, hogyha garancziákkal bírnánk arra nézve, hogy nem maradnak puszta Ígéretek, hanem be fognak váltatni és nem járunk ugy, mint a Széll Kálmán-minisztériummal, a mely szintén magának vallotta nagy részét ez ígéreteknek és majdnem egy esztendő alatt semmit sem tudott belőlük beváltani, megvalósítani. Elismerem, mondom, hogy vívmánynak ez is valami, (Mozgás a szélsöbaloldalon.) azonban elégségesnek egyáltalán nem fogadhatom el. Hiszen a követelmények közül még a póttartalékosok számának kontingentálása is kihagyatott. Az előbb mondottak folytán már érthetjük azt is, hogy miért. Az egyáltalában nem volna kedves dolog Bécsnek; mert oda vezetne, hogy a honvédség majd fejlődésnek indulna és utoljára majd egy önálló, hatalmas magyar hadsereggé nőhetne ki magát. Ettől félnek Bécsben és ezért kellett a többi követelmények közül eliminálni ezt a követelést is. Azután az ujonczjutalék felemelése még mindig kisért. Az előadó ur szájából hallottuk, hogy csak fel van függesztve a törvényjavaslat. Tehát még nem vagyunk az iránt egészen megnyugtatva, hogy ez a merénylet a 68-iki törvény ellen nem fog-e újra előkerülni és nem fogunk-e azzal újra találkozni. A 68-iki törvények, mint tudjuk, a haderőnek létszámát 800 főben állapítják meg. A hadügyminisztérium elégszer tett kísérletet arra, hogy ez a szám emeltessék: de minduntalan ellenállással találkozott ugy az osztrák, mint a magyar miniszteri tanácsokban; ugy a magyar, mint az osztrák törvényhozásban kimondatott és elfogadtatott az, hogy ez a 800.000 főnyi létszám maximális szám, a melyen túlmenni nem lehet. Kísérleteket azonban egyre tettek ennek a számnak a megváltoztatására, emelésére; azonban sohasem sikerültek. Utoljára Fejérváry miniszter ur segített a dolgon; a mennyiben kivitte azt, hogy az 1889-iki véderó'törvényből a 800.000-nyi létszám kihagyatott. Azt mondták, hogy ugy sincs arra semmi szükség, hogy természetes és könnyen ki lehet számítani, ha tudjuk, hogy egy esztendőre mi az ujonczjutalék száma, hogy mennyire fog az rúgni tiz esztendő alatt, és fogadkoztak mennyreföldre, hogy nem is terveznek semmit, nem is fognak a törvényektől eltérni. Most azonban, hogy azt gondolják, hogy elfeledkeztek a magyar parlamentben arról, hogy mit tartalmaz a 68-iki törvény és mi volt mindkét ország törvényhozásának álláspontja egészen