Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. 129 nak a törvényhozásnak a kezéből és átjátszatott a delegáczióba, abba a szerencsétlen intézménybe, melyet hallgatólagosan azon cselekményével Deák Ferencz itélt el a legerősebben, hogy bár meg­teremtése után tiz esztendeig tagja volt még a képviselőháznak, abba a delegáczióba be nem ment, mert tudta, hogy ha belemegy, miután ő vitte a vezérszerepet a megalkotásnál, meg­téveszti a nemzetet és megerősíti Ausztriának azt a felfogását, hogy a súlypont most már csakugyan a delegáczióban van. Ez a leglesujtóbb Ítélet a delegácziónális intézmény felett, a melyre nézve én megint Kerkapoly Károlyra hivatkozom, a ki helyes­nek és az igazsággal teljesen megegyezőnek mondta azt, hogy a programra csupán a több­ség előtt téve teljes nem lehet és pedig nem­csak azért, mert az esetre nem birja magát érvényesíteni annyi jó erő, hanem főleg azért, mert valamely állami intézmény haszontalansá­gát csak az bizonyíthatja, ha magának a nem­zetnek kezében és nemcsak egy pártéban bizo­nyult az olyannak. Fájdalom, itt egy párt ke­zében is haszontalannak bizonyult, nem kellett azt a nemzet kezébe áttenni, mert már meg­alkotásakor magában hordta az a bajnak, ve­szedelemnek és szerencsétlenségnek csiráját, persze mindig magyar nemzeti szempontból. Ily körülmények közt én azt gondolom, hogy csak természetes, ha sem az ujonczmeg­ajánlási, sem a létszámmegállapitási törvény­javaslatot én már politikai pártállásomnál fogva sem fogadom el. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azonban, a mint bevezető részében beszé­demnek mondtam, épen a miniszterelnök ur ál­tal jelzett okokból szükségesnek látom az ő programmjának előbeszédével itt ez alkalommal foglalkozni és azokra vonatkozólag észrevételei­met megtenni. A t. kormány a miniszterelnök ur nyilatkozata szerint azzal a czélzattal, azzal a feladattal foglalta el helyét és vette át az ország ügyeinek vezetését, hogy ezt a szeren­csétlen helyzetet, a melyben ma Magyarország sínylik, meg fogja szüntetni és kivezeti a nem­zetet ebből a helyzetből azért, hogy mindazon nagy feladatokat, a melyek a törvényhozásra várnak, mielőbb megvalósítsa. Megvallom, hogy midőn ezen szavak ajkáról elhangzottak, abban a meggyőződésben voltam, hogy további nyilat­kozataiban és különösen cselekményeiben ezt a kijelentést az egész vonalon meg fogja tartani. De már az eddigi nyilatkozatai és cseleke­detei a t. kormánynak épen az ellenkezőt bizo­nyítják, mert hiszen, ha a t. kormány a kibon­takozás útját kereste és csakugyan komoly czélzattal a békességet helyreállítani akarta volna, akkor azoknak a megnyilatkozásoknak, a melyeket a miniszterelnök ur programmkijelen­tésének felvilágosításai és magyarázatai itt, ebben a házban is-kifejezésre juttattak, megtörténniük nem lehetett volna, akkor nem lehetett volna megtörténni annak, a mit a t. miniszterelnök ur KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XIX. KÖTET. elkövetett a napirend megváltoztatása kérdésé­ben. Ha igaz az, hogy a kibontakozás az első czél és feladat, akkor neki mindenekelőtt ugy, a mint Széll Kálmán és gr. Khuen-Héderváry idejében történt, az indemnitás tárgyalását kel­lett volna napirendre tűzetni, annál is inkább, mert a t. miniszterelnök ur beköszöntő beszédé­ben azt mondta, hogy ő majd csak ezután lesz alkotmányos miniszterelnök. Ne méltóztassék tehát csodálkozni, ha ily nyilatkozat után az ország nem tekinti alkotmányosnak a miniszter­elnök urat, főleg ha a nemzeti köztudat és köz­felfogás minden törvényes utón és módon érvé­nyesülni nem fog. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy a kormány abban a tudatban van, hogy a mai szituácziókból való kibontakozást, a megnyug­vást és az ország érdekeinek minden téren való megőrzését ugy találjuk meg, ha a hadsereg te­rén felmerült kérdések közül, a nemzet óhajtá­sainak figyelembevétele mellett megoldjuk mind­azokat a kérdéseket, a melyek megoldása a béké­nek veszélyeztetése nélkül lehetséges. Nos, azok a nyilatkozatok és kijelentések, a mely módon a t. miniszterelnök ur és a kor­mány ezen fontos kérdéseket, a melyeket a fel­olvasott kijelentésekben érint, megvalósítani akarja, nemcsak arra nem vezetnek, hogy min­den jogos óhajtása és kívánsága a nemzetnek teljesedjék, hanem megfordítva: útját vágják azoknak ugy, hogy azok valaha is érvényesül­hessenek. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ehhez mi, a kik a nemzet jogai fölött őrködni kötelesek vagyunk, módot és alkalmat a t. kor­mánynak nem nyújthatunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur ezen ka­tonai kérdésekkel kapcsolatosan, hogy miután a hadseregben és általában a közös intézmények­ben használt jelvények az ország közjogi hely­zetének meg nem felelnek, kötelességének fogja ismerni a kormány közreműködni a kérdésnek oly rendezésében, a mely az ország közjogi ál­lásának megfelel. Ma Magyarországnak mi a közjogi állása? Ugyebár, a törvényeinkben is világosan kifejezett szavak szerint, Magyaror­szág önálló ország? (Igaz! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) Ezt csak nem fogják önök kétségbe­vonni ? Ezt csak nem akarják talán önök sem kitörölni az 1867 : XII. t.-czikkből, mert abban ez világosan benne van. Nos, ha abban benne van, pedig benne van, épen azon tör­vényben, a melynek önök létjogosultságukat és állásukat köszönhetik, akkor a t. minisztérium­nak nem lehet más feladata, mint az, hogy ne közös, ne együttes, hanem igenis teljes nemzeti jelvényekről beszéljen és gondoskodjék. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Ez kétségtelen!) A magyar nyelv érvényesülésére vonatko­zólag is tett a t. miniszterelnök ur kijelentése­ket, a mely kijelentéseket később azután meg­17

Next

/
Thumbnails
Contents