Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

337. országos ülés 1903 hátulról, orozva támadnak meg és az ember nem tudja, hogy miképen védekezzék. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hát ez, t. ház, tiszta, világos és nyilt beszéd ; azonban a mennyire tiszta, világos és nyilt, annyira törvénytelen, annyira nem igaz. annyira alkotmányunkat meghazudtoló és anynyira alkotmányunkat sértő. (TJgy van! a szdsőbaloldalon.) Mert ez a nagy kérdés, a mely körül a vita folyik, ez az, a mely az egész országot lázba hozta és megmozgatta azt a sok aggastyánt, a kik nem törődve testi elgyengüléssel, nem törődve -idővel, fáradsággal, pénzzel, eljöttek ide, hogy ennek a nemzetnek jogát érvényesítsék, mert ugy érezték, ugy tudták, ugy voltak meggyőződve, hogy ez a programmpont nem igaz, hogy a magyar nyelvhez való jogát a magyar nemzet fel nem adta soha, mert nem is adhatja fel soha. (Ugy van.' Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hát, t. ház, ha a többi mind nagy vívmány volna., ha a többi mind a nemzetnek igazán nagy előnyt hozna is, ez az egy pont egymagában elegendő arra, hogy az egész programmot elvessük és minden tőlünk telhető erővel küzdjünk ezen programmnak megvalósítása ellen. (Helyeslés a szélsobalóldalon,) Igen, t. ház, mert ebben a programmban a magyar nyelvnek sirját ásták meg önök, s ebben a programmban azonkívül, hogy a magyar nyelvet eltemették, a legnagyobb illojalitást követték el ő Felségével szemben. És hogy szavaimat igazoljam, egy alternatívát állítok fel: (Hallj ndc! Halljuk!) vagy igaz az, a mi nem igaz, hogy a magyar nyelvhez való jogunk ebben a programmban benne van, s akkor ő Felségének mint alkotmányos magyar királynak alkotmányos fejedelmi joga lett volna a magyar nyelvet a saját jogánál fogva a magyar hadseregbe behozni, s ha, mondom, ez igy áll, akkor nem ő a legalkotmányosabb király; vagy j>edig igaz az, hogy nincsen benne, s akkor nem a legnemzetibb, hiába mondják önök hogy az. Mert vagy joga van neki, vagy nincs; ha joga van, valósítsa meg, ha pedig nincs joga, akkor ne akadályozza, hogy mi valósítsuk meg a nemzetnek eme követelményeit. (Ugy van! Ugy van! a, szélsobalóldalon.) T. képviselőház! Ez a programmpont nem egyéb, mint a chlopyi hadiparancs szava, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) nem egyéb, mint a Héderváryhoz intézett királyi leirat álláspontja; nem egyéb, mint a dr. Körber álláspontja. (Ugy van ! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Az a többség pedig, a mely Héderváryt megbuktatta azért, mert Körber állításait nem utasította vissza, ma elfogadta ezen programmpontot, gyáván meghunyászkodott, (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) mert azt hitte, hogy elkövetkezett a végitélet napja, azt hitte, hogy most már nem mehetünk tovább, most már meg kell bénitanunk minden erőnket, nem lehet tovább harczolnunk, nem lehet tovább küzdenünk, hanem meg kell adni magunkat a november 16-án, hétfőn. 103 megváltozhatatlan sorsnak. Ez kétségtelenül a kishitűség eredménye. T. ház! Én örülök a programm e pontjának. Örülök azért, mert nyíltan és őszintén a nemzet szemébe vágták a sértést. íme, itt az alkalom, hogy a nemzet a sértésért felvegye a keztyüt, itt az alkalom, hogy a rajta elkövetett sértést megtorolja és megmutassa, hogy ez a nemzet még él, ez a nemzet még élni akar és jogaiból nem fog engedni soha. (Ugy van! Ugy van ! a szélsobalóldalon.) T. képviselőház! Mi egyéb ez a pont, mint az, a mi a chlopyi hadiparancsban megnyilatkozik, a midőn az azt mondja: »az én fegyveres erőrn«; a midőn azt mondja, hogy »közös és egységes, mint a milyen, maradjon hadseregem*; a midőn azt mondja, hogy »az én fegyveres erőm hiveu fog kitartani esküjéhez« ; s a midőn azt mondja, hogy »ez a hadsereg alkalmatos ahhoz, hogy valamennyi néptörzsnek különös előnyeit a nagy egész javára forditsa«. T. képviselőház! Véghetetlen szomorú napja volt Magyarországnak 1903. év szeptember hó 17-ike. E napon egy óriási csalódással lett gazdagabb ez a sokat sanyargatott nemzet. Én azonban hiszem, hogy ez a nemzet, a mely Mohács óta annyi szenvedést állott ki, ez a nemzet, a mely meg tudott küzdeni a törökkel és osztrákkal, nem fogja abbahagyni a harczot, hanem küzdeni fog addig, a míg a kísérleteket vissza nem utasítja, küzdeni fog addig, a mig e sérelmeket a nemzetről el nem háritja, küzdeni fog mindaddig, mig minden jogos követelményeit megvalósítja; vagyis tűrhetetlenül síkra száll az ő nemzeti nyelvének, az ő nemzeti önállóságának teljes kivívásáért, megvalósulásáért. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobalóldalon.) T. képviselőház! Deák Ferencz 1867-ben alapot adott önöknek, hogy ezen az alapon építsék fel a magyar nemzet épületét. És önök mit tettek ? A helyett, hogy szorgalmasan hozzáláttak volna ezen alap kiépítéséhez, lerombolták a meglévőt is, a mennyiben napról-napra hordtak el egy-egy téglát ezen épületből, holott azt az épületet befejezni lett volna kötelességük.- (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbal old álon.) Visszatérve az önök programmjának általam kifogásolt pontjára, utalok arra, hogy Tisza Kálmán egyik beszédében megemlítette azt, hogy 1867-ben a nyelvről szó sem volt. Hamis állapot volt az már akkor is, mert nem mertek nyíltan előállani a nyelv kérdésével, tisztán taktikai okokból nem akarták e kérdést dűlőre vinni, hisz jól tudták, hogy e kérdés felszinrehozatala mellett győzni nem tudnak. T. képviselőház! Ez a nemzet 1867-ben gyenge volt, ki volt fáradva az óriási küzdelmek után, s a passzív rezisztencziának rendkívül terhes és költséges következményei folytán; érthető tehát, hogy nem volt képes újból megküzdeni a szemben álló hatalommal, a nyelv kérdését pedig egyszerűen czélszerüségi szempon-