Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-319

80 319. országos ülés 1903 Julius 29-én, szerdán. leáldozni a magyar szabadságnak dicső napja! És valamiképen akkor Rákóczi szózatára a ne­mes urak az erdőségekbe vonultak vissza, hogy ne kelljen megjelenniük; azonképen az a rész­vétlenség fájt nekünk, hogy igy cselekedtek e szózatra ma a nemes urak. A mi reménységet öntött a hatalom nyomásától elfárasztott ma­gyar lelkekbe, az gr, Apponyi Albertnek, a ház igen t. elnökének felszólalása volt. (Éljenzés a szélsöbaloldalon.) Felolvasom újra: »Éii ugy érzem, hogy midőn a nemzeti kép­viselet küldöttsége II. Rákóczi Ferencz kor­szaka emlékének szentelt, ezen magasztos ün­nepélyre eljött, nemcsak ünnepelni jött, hanem egyszersmind vezekelni, vezekelni azért a sére­lemért, melyet egy korábbi törvényhozás Rá­kóczi Ferencz szent emlékén ejtett és mintegy törvényszerű, hogy az a képviselet, mely a nem­zet tömegeitői kapta megbízását, azoktól a tö­megektől, melyeket annak idején Rákóczi Fe­rencz felszabadító kiáltványa harczra szólított, mondom, hogy a népképviseleti alapra fektetett országgyűlés tegye jóvá azt, a mit a rendi or­szággyűlés vétett a legnagyobbszerü nemzeti hős, a tömegek választottja ellen.« Tanulja meg minden magyar ember ezt a szózatot, nyissuk meg vele megnyilatkozásra el­némított sziveinket, mint ahogy megnyíltak rá a szivek, a lelkek Kassán a kegyelmes urak, a méltóságos urak, a nagyságos urak mindegyiké­ben, midőn mint egy sziv, egy lélek emelkedtek fel a teritett asztalok mellől, párt- és rang­különbség nélkül, a lakomázok százai, kezüket ég felé emelve, mint valamikor a pogány iste­nek felé, vagy mint nem régiben, midőn azt kiáltották a Rendek Kossuth szózatára: Meg­adjuk! Megadjuk! (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Dicső volt, szép volt ez a jelenet Kassán, látnia kellett volna minden magyarnak. Mi lett volna ebből az országból, ha nem értük volna be az ilyen olcsó dicsőséggel, de ugyan­azon ihlet vett volna erőt rajtunk mindenkoron, a mikor tenni, szolgálni kellett volna ezért a hazáért? Arra valók az ilyen Rákóczi-ünnepek, hogy megtelítsék sziveinket és lelkeinket azok által az ihletek által, melyek ott körüllengik minden darabját a Rákóczi-ereklye-kiállításnak. Azért szólalok fel, t. ház, hogy tiltakozzam egy minden nemzetek életében ismeretlen, de nálunk napirenden levő elszomorító dolog ellen. (Malijuk! Halljuk!) Mikor a magyar nemzet­nek ünnepe van, akkor az osztrák ráüt a kard­jára. Ennek a hadseregnek a tagjai oly távol állanak a mi eszményképeinktől, a mi gondol­kozásunktól, mintha idegen bolygóban születtek volna. Nem lep meg, hiszen minden kis atomja ennek a levegőnek tanúbizonyságot tehet arról, hogy nem egyébért, de azért küzdünk, hogy ebben az országban is, mint minden önálló nemzetben helyreálljanak e tekintetben is a tör­vényes, rendes, természetes állapotok. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Tiltakoznom kell azonban az ellen, hogy a mindenkori kormányok ilyen nemzeti ünnepeknél rendeleteket bocsássanak ki a magyar hadsereg tisztikarához, hogy az ilyen ünnepektől tartsák magukat távol, azon részt ne vegyenek. Történhet ez bármely zugában másutt e földnek, mint épen Magyarországon, e szerencsétlen országban ? Két részből áll felszólalásom. Az egyik vonatkozik a magyar hadsereg tisztikarára, a másik a honvédségre. Szélnek bocsátom azokat első részében a mondandómnak ugy, a mint hallottam Kassán, törjék rajta fejüket azok, a kiket illet, mi pedig marczangoltatjuk mind­addig sziveinket tovább, míg a természetes álla­potok be nem következnek az országban. Ugy mondom el, a hogy hallottam, bizonyítani nem kell, mindenki a levegőből szivja be, a ki Kassán megfordult. Azt mondták, hogy a hadvezetőség mádi Kovács után gondoskodott arról, hogy báró Mertens kerüljön oda hadtestparancsnok­nak, mert mádi Kovács magyar ember volt,, mert ő képviselt egy szellemet, mely fájt az osztrák szoldateszkának, odaküldte tehát báró Mertenset, a ki oly gyalázatos szavakkal dobta félre a Rákóczi-ünnepélyre szóló meghívót, a melyet a ház méltósága tilt, hogy reprodukál­jak. A polgári és katonai elem sehol sem néz olyan farkasszemet egymással, mmt Kassán, a hol pedig ezelőtt a katonai tisztikar és a pol­gári elem mintegy össze volt forrva. Méltóztas­sék erről meggyőződni. A másik részét a dolognak azonban igenis számon kérem a t. honvédelmi miniszter úrtól. (Halljuk! Halljuk I) Méltóztassék megállapítani, ki bocsátott ki a honvéd-tisztikarhoz olyan ren­deletet, hogy sem az istentiszteleten, sem a ki­állításon, sem semmiféle ünnepélyes mozzanaton a honvéd-tisztikar meg ne jelenjék. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) A honvéd-tisztikar a mienk, ahhoz semmiféle osztráknak semmi köze sincsen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha pedig a honvédelmi miniszter ur adta ki ezt a rende­letet, akkor a most felébredt nemzeti szellem meg fogja ingatni az ő székét is és el fogja őt magát seperni Magyarországból. (Élénk helyes­lés a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Én ör­vendeni fogok, ha a t. honvédelmi miniszter ur szokott nyíltságával, a melyet pár heti ittléte óta megtanultunk tőle, megmondja és biztosit bennünket arról, hogy ennek a rendeletnek a kibocsátásában ő nem bűnös. De ha nem bűnös, járjon utána, hogy az osztrák hadseregnek bár­milyen közege jogosított volt e a magyar honvéd­tisztikarhoz ilyen rendeletet kibocsátani ? (Helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Én a további magatartá­somat és akcziómat ebben a kérdésben nem fogom megszüntetni és a honvédelmi miniszter ur nyilatkozatától teszem azt függővé. Most pedig legyen szabad az ügyhöz tar­tozó dologban egypár nyilatkozatot tennem. Szerénytelen lenni nem akarok, hanem olyan akarok lenni e pillanatban, t. képviselőház . . .

Next

/
Thumbnails
Contents