Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-318

318. országos ülés 1903 Julius 2<$-án, kedden. 69 láljon, a mely jobban meg fog felelni nemcsak az ő szive érzésének, hanem az enyémnek is. (Elénk helyeslés és taps jobbfelöl. Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: A jegyzőkönyvbe kell venni! Koszorút kell küldeni! Adakozzunk ! Az elnök csenget.) Polónyi Géza: T. képviselőház! Személyes kérdés czimén két okból kérek a felszólalásra engedelmet. (Ralijuk! Sálijuk!) Az egyik a levél eredetére vonatkozólag hozzám intézett aposztrofálás. (Halljuk! Halljuk ! a széhöbaloldalon.) T. ház! Nem első eset az, hogy mi képviselők kénytelenek vagyunk ilyen esetekben a saját becsületünkkel fedezni az illetőt, és illetőleg azzal a hiteltérdemlőséggel, a melyre minden képviselő számíthat e házban, a ki ezt a jogát el nem játszotta, hogy óvatossággal járt el a tekintetben, hogy ezen levél eredetéről meggyőződött. De én belátom, t. ház, hogy ebben az esetben az lesz a legjobb, ha a miniszterelnök urnak épen az általa jelzett körülményre vonatkozólag fontos okmány lesz a kezében, és én hajlandó vagyok arra, hogy akár a honvédelmi miniszter úrral, akár a miniszterelnök úrral, akár pedig a pártok elnökeivel közöljem azon levél Írójának a nevét — egy feltétel alatt. Uray Imre : Ha hazabocsátják ! Polónyi Géza: Ha garancziája adatik annak, hogy ezen levél irója a levélért semmiféle módon felelőségre nem fog vonatni, és hogy neve sem árultatik el addig, inig ő szolgálatban van. (Felkiáltások a a szélsőbaloldalon: Azt ugy sem lehet elhinni! Bocsássák haza! Zaj. Elnök csenget.) Annak a katonának az agyában, a ki ott szolgál a közös hadseregben (Halljuk! Halljuk!) bárom esztendő alatt két gondolat fogamzik meg. Tőszomszéd lesz benne a kétségbeesés és a remény. A remény táplálja őt, hogy hazamehet testvéreihez, szüleihez, barátjaihoz. Ha én őt kiszolgáltatom, t. miniszterelnök ur, akkor a legkevesebb, a mit annak az embernek lehetetlenné tesznek az, hogy hazamehessen a családjához, ehhez pedig magyar ember és képvbelő segédkezet nem nyújthat. (Ugy van! Ugy van! a széhöbaloldalon.) Méltóztassék a miniszterelnök urnak vagy bármely képviselőnek velem bizalmasan rendelkezni, és én rendelkezésükre állok, (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Hulljuk!) Egyébként pedig utalom a t. miniszterelnök urat arra, hogy, a mint bátor voltam említeni, a mai »Budapesti Hirlap« ban részletes közlemények foglaltatnak. A vizsgálatot vezető tisztelt biztos tudja azt, hogy ki ott a tartalékos tiszt és ki a közlegény; tessék őket eskü alatt kihallgatni és ki fog derülni az igazság. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mi pedig indítványomat illeti, mély hálával és köszönettel veszem a t. miniszterelnök urnak a helyzethez méltó nyilatkozatát, és kegyes engedelmével élek, de egyúttal nem élek vissza vele. (Halljuk!) Indítványomat oda módosítom, hogy méltóztassanak a t. képviselőháznak az elhunytak feletti fájdalmának jegyzőkönyvi kifejezést adni. (Elénk helyeslés a ház minden oldaléin.) Elnök: Azt hiszem, t. ház, hogy ez alkalommal — eltekintve a házszabályoknak azon rendelkezésétől, a mely szerint napirend előtt határozatot hozni nem lehet — a t. ház egyhangúlag kimondja, hogy fájdalmának és részvétének ad kifejezést az illetők elhunyta fölött és ennek a jegyzőkönyvben is kifejezést ad. (Helyeslés.) Egyúttal az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Következik Eötvös Károly képviselő ur. Eötvös Károly: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy bennem is az a felfogás és az az érzés honol a felmerült balesetre nézve, — egyelőre én is balesetnek nevezem — a melyet előttem szólott t. képviselőtársaink tolmácsoltak. Ismétlésbe tehát e tekintetben nem bocsátkozom, hanem szorítkozom arra, hogy a vitának azt az anyagát fogom főleg érinteni, a melyet a honvédelmi miniszter ur és a miniszterelnök ur felszólalása nagy bőséggel bocsátott rendelkezésünkre. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur egészen helyesen azt • mondotta, hogy ne ítéljünk addig, niig az esetet tökéletesen nem ismerjük, ne Ítéljünk különösen addig, míg a vádlottakat meg nem hallgattuk. Igaz, de igaz az is, hogy az esetről való ismeretünket elsősorban a sértettektől kellene megtudnunk, a sértetteket kellene elsősorban meghallgatnunk, azonban azok részint már el vannak temetve, (Egy hang a jobboldalon: Sok életben van!) részint pedig a kórházban feküsznek és ha még él valaki közülök — mert nemcsak annyiról van szó, a mennyiről a t. honvédelmi miniszter ur megemlékezett, hanem sokkal több legénynek esetéről — azokat is meg kellene hallgatni. Na, de a miniszterelnök ur ezt elfeledte, ő a vádlottakon kezdi. Megjegyzem, t. miniszterelnök ur, hogy mi a vádlottakat ismerjük körülbelül 200 esztendő óta. (Ugy van! a széhöbaloldalon.) Az úgynevezett osztrák hadsereg szellemét, szervezetét, tisztjeinek nevelési módját, a magyar fiukkal való bánásmódját, (Ugy van! a széhöbaloldalon.) a magyar faj elleniolthatlan gyűlöletét, (Ugy van! a széhöbaloldalon.) mindazt, a mi osztrák, ismerjük mi jól 200 esztendő óta, sőt többet mondok, hogy még a kit szerencsétlen sorsa ennek az osztrák hadseregnek tisztikarába belevonszol, azoknak nagy része is ugy elromlik, mint a milyen romlott az eredeti. (Ugy van! a széhöbaloldalon.) Mi bizony azt ismerjük, hanem magát a tényt még nem ismerjük és a t.