Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-318

318. országos ülés 1903 Julius 28-án, kedden. 65 nisczencziáiból, hogy ezek nem kivételek. (Igaz! Uqy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nessi Pá! • Ez a rendszer! Polónyi Géza: Az a kivétel, a mikor hu­mánus emberrel találkozunk, a ki a katonában tiszteli az embert, a polgárt, a hazafit és a munkást. Ez a kivétel, t. ház, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ugyanazon tiszt urak, kik félórával előbb megrugdosták és kardlapozták azt az embert, a ki azért, mert összetört, nem birta tovább a kötelességét teljesíteni, ugyan­azok a tisztek muzsikaszóval várták a 15 ha­lottról szóló jelentést. (Mozgás a szélsöbalolda­lon. FdlááltásoTc: Gyalázat! Bitangok !) Ezek a tények mélyen elszomorítók, fájdal­masak. Sokszor kérdezik önöktől is, tőlünk is, miért nem mennek a magvar gyermekek a had­seregbe szolgálni, miért vonakodnak attól, hogy katonai szolgálatot teljesítsenek és igy magyarrá tehessék a hadsereget ? Kell-e válasz, t. kép­viselőtársaim ? Vájjon melyik magyar ember ön­érzete, becsületérzete vállalkozik arra, hogy megtagadja magában elsősorban a hazafit, má­sodszor az embert, és harmadszor kitegye magát annak, hogy akkor, a mikor elbúcsúzik szüleitől, örök időkre rugdosásnak, kardlapozásnak tegye ki magát osztrák zsoldosok részéről? (Igaz! Ugy van! o- szélsöbaloldalon.) Ezek azok a fegyverek, ezek az eszközök, a melyekkel a katonai oktatás révén arra bírják a nemzet gyermekeit, hogy dicsőségnek tekintsék, a hadseregben való szol­gálatot? Ezek azok? Nem! Sűrű panasz alak­jában, parlamenti formákban követeltük és köve­teljük a reformokat, a melyekről beszédem végén még meg fogok emlékezni. Most azonban, t. kép­viselőház, a magam részéről nem szándékozom a részleteket bővebben fejtegetni, de a honvé­delmi miniszter úrral szemben csak arra utalok, hogy méltóztassék nemcsak a » Magyarország* tudósítását olvasni, hol először látott napvilá­got ez a hír, de méltóztassék pl. ugyanannak a »Budapesti Hirlap«-nak tudósítását elolvasni, a mely vezérczikkéhen elitéi minket azobstrukezióért, (Igaz! a szélsőbaloldalon.) megtalálja ott amaz adatok czáfolatát, a melyeket a t. honvédelmi miniszter ur most hivatalos jelentések alapján előadott. De nem hírlapi közleményekkel akarok fog­lalkozni, t. ház, bár jogom van hozzá: tisztelem és becsülöm a nyilvánosság közegeit; jól teljesí­tették kötelességüket, a mikor ezt az ügyet szellőztették. De itt van a kezem közt egy sze­rencsétlen jelenvolt ember levele, (Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Azzal a rendeltetéssel küldetett be hozzám, hogy felhasználjam. A nevét, mint a hogy szokták itt, t. képviselőtársaim, ne kér­dezzék. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Mellékes. Holló Lajos: Azt nem közöljük. Nem szol­gáltatjuk ki. Polónyi Géza: Mert ez is a rendszerhez tartozik, annak az embernek, a ki ilyen kérdé­KÉPVH. SAPLÓ. 1901 1906. XVIII, KÖTET. sekben az igaznak megvallásával mer a tör­vényhozás, vagy bárki más szine elé lépni, meg van pecsételve a sorsa. Még nem volt rá kivé­tel ; az ilyen embereket kiszolgáltatták ugyanazon tisztek brutalitásának és rendszerint évek múlva láthatta csak azt a családot, a melynek kenyér­adója, fentartója volt. Nem szükséges, hogy színezzük a dolgot, felolvasom azt a levelet ugy, a hogy az a maga egyszerűségével, de igazságérzetével meg van irva. Előre is jelzem, hogy egy szót abból ki fogok hagyni, azt a szót, a mely a tisztikar jellemzésére vonatkozik, kihagyom azért, mert még ilyen súlyos pillanatokban sem akarok szándékosan eszközül szolgálni arra, hogy a tisztikar becsülete általánosságban meggyanusit­tassék, Ezt irja ez a baka (olvassa): »Kedves jó Bátyám! Fájdalomtól megtelt szívvel irom ne­ked pár soraimat, melyekben tudatom veled a Julius 20-iki Grefechtübung következményeit,« Méltóztatik látni, hogy tanult meg ez a sze­gény magyar ember már németül. (Derültség jobbfelöl. Felkicdtásolc a szélsöbaloldalon: Nem nevetni való ez!) »A dolog igy áll: 20-ikán reggel félhat órakor abmarscholtunk Bilekről Moska felé.« Megjegyzem, hogy ez nem a 12. ezredhez tartozó, hanem a vele szembejövő 32. budapesti magyar ezrednek az embere, ». . . hol a 12. gyalogezreddel Gefechtünk volt, de ez már 10 óra körül lehetett és a hőség máris 39° üeaumur volt- A 12-esek Trebinjé­ből jöttek velünk szemközt és pedig teljes hadi felszerelésben, vagyis Marschadjustierungban mit Feldgeraethe.« Ez volt tehát az egyetlen ezred, a 12., a mely a többi ezredekkel szemben, a kik csak könnyű Adjustirungban vonultak ki, teljes M.arsckadjustirunggal mit Feldgeräthe vonult ki. »A Grefecht megtörténte után ohne Kast, azzal a jelszóval: az nem is katona, a ki 28 kilométernyi utat nem tud megtenni egyfolytá­ban. De már akkor kezdtek ingadozni a száza­dok, hol jobbról, hol balról dőltek ki az embe­rek. Igy azután rám is került a sor. Egy pil­lanat műve volt az egész, és én is ész nélkül hevertem a földön, és szerencsém, hogy Rüstung volt rajtam, mert egy nagy szikla oldalának estem, s ha nincs rajtam a Rüstung, teljesen szétzúzom a fejemet. Már akkor azonban Gse­peliczáról telefonáltak fel a bilekí Lágerba 20 darab trainkocsiért, a kik azonban már csak a nagyon súlyos betegeket tudták a Lágerba fel­szállítani . . .« Ebből az a konzekvenczia, t. ház, hogy ennél a menetelésnél, miután nem hadtest­gyakorlatról volt szó, nemcsak a trainkocsik hiányoztak, hanem hiányzott az u. n. egészség­ügyi osztag is, az u. n. Sanitätswagen, ugy, hogy megindult az ezred a nélkül, hogy meg­felelő orvosi szolgálatról, műszerekről és esetleg fuvarokról gondoskodott volna. (Olvassa): ». . . ós az itteni Truppenspital­9

Next

/
Thumbnails
Contents