Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-318

318. országos ülés 1903 Julius 28-án, kedden. 61 zatot is, mellőzve azt a felfogást és utasítást, mely a szolgálati szabályzatokban van, a mely még háború idejére is azt rendeli, hogy a parancsnokoknak arra kell törekedniük, hogy lehetőleg tökéletes állapotban érkezzenek meg a hadcsapatok az ellenség elé, ilykép járjanak el ? Hogy az ilyen eljárás, vagyis hogy egy zászlóaljat vagy hadtestet ilyen forró időben olykép meneteltessenek, hogy az illető katonák életükkel játszanak, talán a harczképesség fokozása czéljából foganatosítsák, vagy ez egy testedzési irányzatnak felelne meg, ezt, azt hiszem, senki sem fogja elismerni. Azt el lehetne fogadni, hogy az izmoknak fokozatos erősítése erősiti a hadseregnek a fizikai ellenállási képességét is, de hogy egy hadgyakorlattal összekötött meneteléssel teljesen elcsigázzanak embereket, hogy minden emberi és katonai szempont mellőzésével oly módon gyakorolják a felügyeletet, hogy ott hullanak el a katonák betegen, elcsigázva, szétroncsolt fizikummal az utón és hogy ne akadjon senki, a ki legelemibb felügyeleti kötelességéből kifolyólag ennek útját állja, azt hiszem, ez még a hadsereg fizikai ellenállási képességének fokozása iránti törekvésből sem eredhet. Az ilyen eset azonban még más szomorúbb következésekkel is jár. A mikor a népképviselők, különösen itt nálunk Magyarországon fölhozzák azt, hogy valóságos irtózat fogja el a népet a katonai szolgálattal szemben és a mikor rámutatnak a statisztikából az öngyilkosságok számának nagymérvű szaporodására és arra, hogy mennyien keresnek a szökésben menedéket, akkor a miniszter urak arra hivatkoznak, hogy a honvágy, vagy az a tudat, hogy katonai szolgálatra képtelen, adja az illetőnek a fegyvert a kezébe, vagy oltja bele a szolgálattól való irtózató! Mindig tagadják azt, a mit a német sajtó »Soldatenschindereinak« nevez és a mit mi helyesen fordítottunk le a »katonai kinzás« szóval, mindenkor tagadták azt, a mivel mi előállottunk, hogy helytelen az a bánásmód, a melyet a legénységgel szemben tanúsítanak, hogy az sem a humanizmusnak, sem a helyes katonai felfogásnak nem felel meg. Mindig tagadták ezt és ime, most megdöbbentő és vérlázító módon látjuk ennek a szellemek nyilvánulását! Csak a véletlennek szomorú és megdöbbentő műve az, hogy most a nagy közvéleménynek módjában van némi ellenőrzést gyakorolni, mert ha ez az eset nem végződik ilyen végtelenül tragikusan, ha a sajtó nem karolja fel a dolgot, akkor ez az eset is odakerül a többi mellé, a feledés homályába és nekünk nem nyílt volna alkalmunk arra, hogy itt a házban szóvá tegyük. Megerősíti a hazafias lakosság véleményét a hadseregről, illetőleg az ott uralkodó szellemről is, hogy ott az embert nem embernek tekintik, hanem csak emberanyagnak; nem tekintik élő embernek, a kinek lüktető szive, érzése és felfogása van. Ilyesmi nem is fordulhat máshol elő, csak egy olyan hadseregben, minő a mienk, a mely veszély idejében nem számolhat, de nem is akar számolni a legénység belső, hazafias feli fogásával, meg lüktető hazafias érzésével és ennek a hiányát akarja pótolni a drillel, a túlzott fegyelmezettséggel, a minden egyéniséget kizáró idomit ássál. Ha egy hadszervezet ilyen, ha az, a mint mondom, a lélekre nem számolhat, hanem csak a testet, az emberanyagot akarja átgyúrni, átformálni, akkor abban elő kell, hogy forduljanak ilyen esetek, mint ez a mostani szomorú eset, a melyek a lakosság irtózatának, a katonaságtól való huzódozásának fájdalmasan adnak igazat. Ha pedig, t. képviselőház, az esetet csak ugy mérlegeljük, a mint az a sajtóban megjelent és ha csak azt veszszük is alapul, a mit a hivatalos körök elismertek, akkor is azt látjuk, hogy azok, a kiket a felelőség terhel, mentséghez még csak nem is folyamodhatnak, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) mert ha igaz az, hogy akkor, a mikor a hadcsapatnak indítása, menetelése történt, ott Reaumur szerint 40° hőség volt; ha igaz az, hogy a midőn reggel, körülbelül félhat órakor, a katonaság elindult, akkor még menetközben egy hadgyakorlatot is rögtöi nöztek és ha igaz az, .a mint ezt a legmérvadóbb tudósítások is mondják, — hogy már a hadgyakorlat után nagymérvű kimerültség mutatkozott a résztvett hadtestnél; ha mindez igaz és ha igaz különösen az, hogy a katonaorvosok a vezetőket és a parancsnokot már akkor figyelmeztették arra. hogy a katonaságnál nagymérvű gyengülés mutatkozik; ha tekintetbe veszszük azt, hogy — a mi természetes is — teljes felszereléssel indíttattak útnak a gyakorlatban résztvett katonák: akkor az, hogy megengedték a katonáknak, hogy ruházatukon könynyitsenek, hogy gallérjukat felnyithassák, kabátjukat felgombolLassák és hogy a katonák mögött kellő mennyiségű viz volt, mindez mentségül egyáltalában el nem fogadható, mert világos, hogy azoknak, a kiket a felelőség terhel, kötelességük lett volna akkor, a mikor az elernyedésnek és elgyengülésnek legelső jelei mutatkoztak, azonnal módját találni annak, hogy ezen izzó hőségben végzett menetelésnek ideiglenesen véget vessenek. Ez azonban nem történt. Ugy látszik, hogy azon magyar katonák, fájdalom, nem találták meg még csak az emberi velükérzésnek azt a legkisebb fokát sem, a melyet mindenesetre az életben általában, de különösen ott, a hadszervezeten belül kellett volna nekik megtalálni, a hova, mint jól méltóztatnak tudni, sok aggodalom és keserűség között adják oda a szülők gyermekeiket, hogy a katonai szolgálat nehéz kötelességeit teljesítsék a hazáért. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezeknél fogva én kötelességemnek tartottam, hogy mindezt ma a t. ház elé hozzam, és hogy felvilágosítást kérjek ebben az ügyben a t. honvédelmi miniszter úrtól. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tudom ugyan azt, hogy a közvetlenül