Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-316

316. országos ülés 1903 Julius 24-én, pénteken. 41 pedig 2000 koronát tett folyóvá a pillanatnyi szükség enyhítésére. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből azonban nem következik, hogy a kormány ebbeli működését befejezettnek tekintse. Mert a mint gróf Esterházy Mihály képviselő ur tegnapelőtt előadta, több mint száz ház omlott össze. Ennélfogva a miniszterelnök mint belügyminiszter a helyszínén is meg fogja a körülményeket vizsgáltatni és azzal az előzékenységgel fog eljárni, a melyet a belügyminisztérium minden alkalommal ilyen ese­tekben következetesen tanúsítani szokott. (Általá­nos helyeslés.) így intézkedés történt az iránt is, azon területeket illetőleg, a melyekről szólot­tam, hogy a viz levezetéséről gondoskodjanak. Névszerint Alsó- és Felsó'-Nyárasd, Vasárut és Vámosfalu határait illetőleg utasítva lett a társulat, hogy állami mérnök közbenjöttével ipar­kodjék a viz levezetését előmozdítani, nemkülön­ben intézkedés fog történni a belügyminisztérium részéről az iránt is, hogy az esetleg inficziált kutak megvizsgáltassanak és a szükséges intéz­kedések egészségügyi tekintetben is megtétesse­nek. (Helyeslés a jobboldalon.) A pénzügyminisztérium részéről intézkedés fog történni, hogy a megfelelő adóleirások meg­történjenek és pedig, a mint az utóbbi időben a pénzügyminiszter következetesen tenni szokta, hogy ilyen esetekben hivatalból szokott intéz­kedni, (Helyeslés a jobboldalon,) azonképen fog most is az ebbeli intézkedés hivatalból meg­történni. A mi engem illet, azon szakaszra nézve, a hol a töltést a magasabb vizszin meghaladta, kötelezni fogom az illető társulatot a töltésnek megfelelő emelésére (Helyeslés.) A mi pedig Nadszeg községét és belterü­letét illeti, a mely hullámtérben fekszik, meg fogom vizsgáltatni a helyszínen, hogy nem le­hetne-e a községet hasonló veszélyek ellenében, ha a község kívül is van az ármentesitő-társulat területén, valami módon biztosítani, (Helyeslés.) Általában nemcsak Nádszeg községében, de a Vág egész területén, a hol a hullámtéren nagyobb pusztítások történtek, állami közeg általa hely­színét beutaztatom, azért, hogy megvizsgálja hogy ha egy község nem tartozik is valamely társulathoz és ha nincs is töltésekkel védve, nem lehetne-e a jövőben elöntéstől megvédeni? (Helyeslés.) Az állami kezelés alatt nem álló folyó­szakaszok részére költségvetési hitel.tulajdon­képen nem áll rendelkezésre; de épen azért gondoltam az ilyen esetekre — a mint az ilyen esetekről más országok is gondoskodnak — és a beruházási törvényjavaslatban e czélra egy nagyobb összeget vettem fel. (Elénk helyeslés jobbról.) Ha a törvényhozás segítségemre lesz nekem abban, hogy a törvényjavaslat mielőbb tárgyalható legyen . .. (Élénk helyeslés és éljen­zés jobbról és a középen. Mozgás a szélsőbal­oldalon.) • KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XYIU. KÖTET. B. Kaas Ivor: Kikapcsoljuk! HeüebronSh Géza: Tessék ajánlani a mi­niszterelnök urnak, rögtön megszavazzuk ! {Nagy zaj a szélsöbaloldalon.j Rakovszky István: Méltóztassék napirendre tűzni ! Darányi Ignácz föidmiveäésügyi miniszter: Bocsánatot kérek, én nem nagyon hiszek a t. képviselő uraknak és meg is mondom, hogy miért nem nagyon hihetek. Mikor én itt na­gyobb beszédemet tartottam — talán méltóz­tatnak emlékezni — és előadtam mindazokat, a mikre az országnak égető szüksége van, akkor arról az oldalról mindannyian unisono azt mondták: tessék félretenni a napirenden levő katonai javaslatokat és mindent megszavazunk, a mit a kormány kivan. (Igaz! ügy van! Za­jos helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Már most csak az van hátra, a mit önök Ígértek, azt teljesítsék is. (Elénk helyeslés, ügy van! ügy van! jobbról. Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk! Hall­juk! a jobboldalon. Az elnök csenget.) De most nem azért szólaltam fel, t. kép­viselőház, hogy politizáljak. Arviz által súj­tott vidékről szólok és azt hiszem, midőn egy ilyen vidék sorsáról van szó, az egész házban csak egy véleménynek kell lenni. (Élénk he­lyeslés.) Tartozom annak megjegyzésével, hogy ám­bár a Vág mentén olyan magas vizet láttunk, a milyen évszázadok óta nem volt és bár a leg­komolyabban volt veszélyeztetve három nagy társulat 300.000 katasztrális holddal, a töltések által védett területeken szakítás nem történt. E szerint nagy katasztrófától menekültünk meg. (Helyeslés.) Ki kell emelnem, hogy e részben a leg­nagyobb odaadással működtek közre ugy a társulati, mint a törvényhatósági közegek, de nagy erőkifejtést végeztek az összes állami mű­szaki közegek is. (Helyeslés.) Hiányos volna azonban előadásom, ha meg nem emlékezném azon a maga nemében egyedülálló önfeláldozás­ról, a melyet ugy az emberélet, valamint a vagyonmentés körül a katonaság kifejtett. (Helyes­lés és éljenzés.) Ezen tevékenység előtt kalapot kell emelni. (Helyeslés jobbról.) E nélkül a ka­tasztrófák elkerülhetők nem lettek volna. (Helyes­lés jobbról.) Végül még egy körülményt tartozom be­jelenteni : azt, hogy esetleg később Nádszeg vidékét is személyesen meg fogom tekinteni, (Helyeslés.) de már a holnapi napon elindulok, hogy a r Vág völgyét Zsolnától lefelé beutaz­zam (Élévk helyeslés.) és a helyszínét meg­tekintve, a szükséges intézkedéseket megtegyem. (Elénk helyeslés.) Kérem a t. házat, hogy az intcrpellácziókra adott ezen válaszomat tudomásul venni méltóz­I tassék. (Élénk helyeslés és éljenzés.) 6

Next

/
Thumbnails
Contents