Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

333. országos ülés 1903 november ll-én, szerdán. 361 feloszlatása a korona joga, a melyet minden alkotmányos államban a korona a miniszteri felelőség mellett gyakorol, a mennyiben a miniszterelnök terjeszti elő a koronának a ház feloszlatásáról szóló indítványt. Ugron Gábor: Ha törvényes! Polónyi Géza: Ez az álláspontom nekem akkor volt meg, mikor én a t. miniszterelnök urnak a czimer és a jelvény kérdésére vonatkozó álláspontját nem ismertem. (Mozgás.) jSíem tagadom, bogy az a nyilatkozat, a melyet a t. miniszterelnök ur erre a kérdésre vonatkozólag tett, hogyha alaposan meg nem czáfoltatik, jogos aggodalmakat ébreszt az iránt, bogy ugyanazon kormány, a mely nemzetiségi programmiával és a horvátoknak mondott hízelgéssel bécsi jelszavakat hirdet, a nemzeti jogok nagy területén, az országgyűlésnek és a nemzetnek a hadseregben a nemzeti nyelvhez való jogát nem akarja-e konfiskálni. (Igaz! Uyy van! a szélsöbaloldalon.) Ha ezen nyilatkozat komoly jelentőséggel bir, jogossá teszi azon aggodalmakat államiságunk egész területére nézve, hogy a kormány a magyar államnak önállóságát, függetlenségét kompromittálni akarja. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldal&n.) Mert bár közös czimerről, közös jelvényről beszéljünk, mindkettő — beszédem végén külön szándékozom ezt megmagyarázni — a nemzeti önállóságnak tör^énynyel biztositott garancziája, és hogyha egy kormány ezt igy politikai programmjába veszi, azzal szemben az élet-halálharcz az első pillanattól fogva minden ellenzéki embernek kötelessége. (Helyeslés a szäsöbaloldalon.) Vissza kell térnem arra, hogy én ugy, mint azt mindig állítottam, a szabadelvű pártnak a felségjogra vonatkozó megállapodását a magam részéről nem kompromisszumnak, hanem a nemzeti nyelvhez való jogunk kompromittálásának tartottam. Mert én sohasem láttam még törvényhozást, a mely a nemzetnek ilyen létérdekét érintő kérdésben azon lejtőre lépett volna, melyre a t. miniszterelnök ur és az őt támogató szabadelvű párt lépett. Közjogászok és politikusok között vita tárgyát képezhette az, — mert csak ez képezte a vita tárgyát — hogy ebben a 11. §-ban hallgatagon, szándékosan mellőzték-e az 1867-iki bölcsek a nyelvre vonatkozó felségjogok kérdésének megoldását, avagy, a mint azt mi állítottuk akkor, a mikor a törvény szövegébe a magyar hadsereget bevették, akkor, mikor a felségnek mint magyar királynak ezt az alkotmányos jogát biztosították ezekkel a terminus technikusokkal, — Deák Ferencz nem ok nélkül használta a kifejezéseket, — egyúttal a magyar nyelv ügyét is oly értelemben döntötték el, hogy a magyar hadseregnek nem lehet más nyelve, mint a magyar, s a magyar alkotmányos felségjogot gyakorló királynak nincs joga más nemzetnek nyelvét a hadseregre oktrojálni. (Ugy van! TJgy van! a sz&söbaloldalon.) Ez volt a vitapont, t. képviselőtársaim. Azt KÉPVH. HAPLÓ. 1901 1906. XVIII. KÖTET. eddig soha senki sem állította, állítani nem merészelte, hogy ezzel a törvénynyel exjjressis verbis egyenesen a Felségre ruháztatott a jog, és hogy abban nyíltan ki van mondva, hogy a Felséget megilleti ezen jog, bogy ezen szakasz alapján őt megillető ezen jog mellett a német nyelvet kommandó- és szolgálati nyelv gyanánt behozhassa. Most azonban mi történik, t. képviselőtársaim ? Ezt szíves figyelmükbe ajánlom az uraknak. Történik az, hogy állítanak föl egy formulát, a mely formula nem nyer törvényhozási megoldást, és itt reflektálok azokra a közbeszólásokra, bogy vívmánynak tekintette egyikünkmásikunk azt, hogy ez a kérdés a képviselőház elé nem hozatik. Bocsánatot kérek, itt félreértésnek kell fennforogni. Azt senki vívmánynak nem tekintheti, hogy a kérdés a parlament előtt ne tárgyaltassék. Ezt vívmánynak már csak azért sem lehetne tekinteni, mert hiszen elzárja a képviselőket attól, hogy ezen döntő fontosságú kérdést tárgyalják. Hát az egyszerű képtelenség és lehetetlenség. Mást tekintettem én vívmánynak, t. uraim. Vívmánynak tekintettem azt a nyilatkozatot, hogy a t. kormány és az őt támogató többség részéről nem forog fenn az a szándék, hogy ez többségi határozat alakjában a parlamenttel, tehát közjogi forrást képező módon szankczion áltassák. Ez pedig, t. képviselőtársaim, bármennyire skrupulózusak legyünk, negatív értelemben vett olyan vívmány, a melyet a jelen korszaknak homlokára stigmaként rá lehet sütni, de vívmánynak el kell ismerni, mert, fájdalom, olyan helyzetben vagyunk, t. képviselőház, hogy a t. többség, nem tudom micsoda politikai opportunizmusból, hanem nyilvánvalólag képes lenne — mert hiszen ez iránt a pártkörben már megállapodtak — ezt a törvénytelenséget szankczionálni, többségi határozat tárgyává tenni és a nemzetnek jogairól ilyen módon kifejezetten lemondani. Zboray Miklós: Nem biztos! Pap Zoltán : Egészen biztos! Polónyi Géza: Keletkezett tehát egy állapot, t. uraim, a mely mit jelent rövid magyarsággal ? A magyar közjognak ezen eminens kérdésre vonatkozó egész területén hallgatagon fentartatik egy mindegyikünk előtt törvénytelennek ismert állapot, a melyre nézve a flastrom a miniszteri felelőség. A miniszteri felelőség szóra azért fektetek súlyt, t. képviselőtársaim, mert nem miniszteri ellenjegyzésről, hanem csak miniszteri felelőségről beszél a t. kilenczes bizottság által kibocsátott programm. Igen természetes, mert ezen a területen haligatagon tovább fentartatván az eddigi törvénytelen állapot a t. szabadelvű pártnak szankcziója és fedezete mellett: semmiféle kormányzati intézkedés elő nem fordulhat, semmiféle olyan dolog nem történhetik, a mely ellenjegyzés tárgyává, tétetnék, és igy önök, t. képviselőtársaim, a miniszteri felelőségre, a törvényre való hamis hivatkozással, 46