Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

333. országos ülés 1903 november 11-én, szerdán. 359 interpellácziók is jegyeztettek be, tehát körül­belül 14—15 interpellácziót kell előterjeszteni: indítványozom, hogy az interpellácziókra egy órakor térjünk át. (Helyeslés.) Elnök: Ha a ház hozzájárul, kimondom, hogy az interpellácziókra egy órakor fogunk áttérni. Következik a további teendők iránti intéz­kedés. Szólásra ki következik ? Trubinyi János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Nemcsak a tárgy fontosságánál fogva, hanem bizonyos mér­tékig személyes kötelezettség czimén is fel kell szólalnom, mert bizonyos támadásokban része­sültem távollétemben, melyeket rektifikálni poli­tikai reputáczióm érdekében is kötelességem. Kötelességem felszólalni azért is, mert a t. mi­niszterelnök ur programmbeszédében, melylyel foglalkozni szándékozom, szives volt megemlé­kezni arról, hogy ő a politikai élet egyik-másik férfiával tényleg beszélgetést folytatott, a mely beszélgetés minden paktálási czélzat és kötelezett­ségvállalás nélkül folyt; és miután ezen beszél­getésben én is résztvettem, kötelességem ennek indokát röviden abban előadni, hogy én a múlt­ban és a jelenben is, a jövőben is ugy kezeltem, kezelem és fogom kezelni az ország nagy érde­keit érintő politikai kérdéseket, hogy sohasem gondolok arra, hogy ellenségekkel, hanem csak arra, hogy politikai ellenfelekkel állok szemközt, és a haza és az ország érdekében sohasem tud­nék elzárkózni az elöl, hogy a parlamenti élet egyik legfontosabb tényét, a megegyezést, tőlem telhetőleg előmozdítsam. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezeknek előrebocsátása után rá kell térnem a politikai helyzetnek súlypontjára, a t. minisz­terelnök kormányalakításának, hogy ugy mond­jam alapzatára és az e körül történt esemé­nyekre, hogy ezekre nézve saját álláspontomat, kifejezetten mondom, egyéni álláspontomat itt a t. képviselőház előtt elmondjam és a mennyire tőlem telik, meg is indokoljam. Hónapok óta nagy, fenséges és lélekemelő harcz folyt és folyik a parlamentben a magyar nemzet legvitálisabb jogainak, az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben a magyar szolgálati és vezénynyelvnek kivívása érdekében. Nem szükséges mondanom itt, egy ilyen ilusztris testület előtt, hogy ez a kérdés nem mai keletű, mert hiszen mindnyájan ismer­jük annak történelmi múltját és tudjuk azt, hogy több mint száz év óta küzd a nemzet ezen jogaiért, fájdalom, eddig eredménytelenül. Az a chlopy-i hadiparancs, a mely megjelent, históriailag megállapítható, egyszerű kópiája — hogy ezt a kifejezést használjam — az 1802. évben kibocsátott királyi leiratnak; majdnem szó­szerint ugyanazt tartalmazza. T. képviselőház ! Én a chlopy-i hadiparancsra vonatkozó kérdéssel most ez alkalommal azért nem szándékozom foglalkozni, mert az olyan mély közjogi jelentőségű téma, hogy egy más kérdéssel kapcsolatban, a melyről szintén csak röviden szándékozom megemlékezni — és ez a nem­zetiségekre vonatkozó politikai programmja a t. miniszterelnök urnak olyan tág terület, hogy ezen két kérdés maga nem egy, hanem két par­lamenti beszéd tárgyául is elég alapot szolgál­tat. Ezeket a kérdéseket tehát csak röviden fogom érinteni; különösen a chlopy-i hadi­parancsra vonatkozólag csak azért érintem a kérdést röviden, mert jogosultnak tartom bizo­nyos mértékig parlamenti szempontból azt a felfogást is, hogy expiáltatott ez a chlopy-i hadiparancs az által a tény által, hogy az azon álláspontot reprezentáló gróf Khuen-kormány ezen alkalomból és ezen okból itt a parlament­ben, annak nyilt színén elbukott és magának a nemzet ilyen módon, tehát parlamenti utón elégtételt szerzett, Vájjon elégséges-e az az elégtétel: vagy sem, ezzel a kérdéssel én most foglalkozni nem kivánok, csak konstatálom, hogy vannak ilyen vélemények is. Rátérek azonban magára a döntő kérdésre. Miként állott a dolog a Tisza-kormány megalakulása előtt? Gróf Tisza István minisz­terelnök urat értem a Tisza-név alatt, ne mél­tóztassék a rövidítést rossz néven venni, A Tisza-kormány megalakulása előtt ugy állott előttünk a kérdés, hogy mi, a kik történelmi alapon és a törvényekre való hivatkozással az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának nemcsak nem en­gedtük meg azon értelmezését, hogy abban a felségjog oly értelemben volna törvényhozásilag dekretálva, vagy a nemzet törvényhozási joga a Felségre oly értelemben volna átruházva, hogy az a Felséget korlátlanul illetné meg; hanem még kevósbbé járulhattunk hozzá azon felfo­gáshoz, hogy ezen Bécsben korlátlannak hirde­tett felségjog alapján a koronás király a nem­zet nyelve felett is a hadseregben rendelkezési joggal birna. E nagyjelentőségű kérdésben mi, a képviselőház ezen oldalán ülő képviselők, a Tisza-kormány megalakítása előtt joggal és meggyőződéssel hirdethettük és állíthattuk, hogy a nemzetnek osztatlan közvéleménye ezen az állásponton áll. De mi történt ? Megtörtént az, hogy az évtizedek óta politikai programm nélkül, tisztán csak a szabadelvüség jelszavával kormányzó többség végre rászánta magát, hogy ezen nagy kérdésekben egy programm megalko­tásához és szövegezéséhez fog. Ezen programm megállapításánál az u. n. kilenczes bizottság álláspontja promulgáltatott, a mely álláspont tartalmazta egy sajátságosan létrejött kompro­misszumnak azt a még sajátságosabb eredmé­nyét, hogy a kilenczes bizottság ezen eminens kérdést a felségjog terjedelmének értelmezése tekintetében egy elburkolt, mindenki által félre­érthető és tetszés szerint magyarázható olyan formulában állapodott meg, a mely szerint csak annyi mondatnék ki, hogy az az állapot, a mely a hadseregben a nyelvkérdésre vonatkozólag

Next

/
Thumbnails
Contents