Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-329
329 országos ülés 1903 november 6-án, pénteken. 295 lati is közöttünk a pártszenvedély: ne felejtsük el soha, hogy magyar emberek vagyunk. Ugron Gábor: Ezt az öreg már elcsépelte! (Nagy zaj a jobboldalon és felkiáltások: Halljuk ! Halljuk!) Bécsben legyen magyar, nem itt! (Nagy zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Bécsben is vagyok legalább olyan _ magyar, mint Ugron Gábor kéjjviselő ur. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon.) Ballagi Géza: A »Vaterland«-ba nem irt czikket! (Halljuk 1 Halljuk! a jobboldalon.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Ismétlem, ne feledjük el, hogy mindnyájan magyarok vagyunk, hogy mindnyájunkra nézve életfeltétel — mert hiszen életfeltétele minden nemzeti politikának — a magyar alkotmányos élet fenségének, becsületének megóvása, sikeres működésének további biztosítása, (ügy van! Ugyvan! Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Én azt hiszem, a mi választóink mindnyájunkat azzal a megbízással küldtek ide, hogy ne megrendíteni, de megerősíteni igyekezzünk a magyar alkotmány épületét. És én azt hiszem, akkor fogunk találkozni nemcsak a nemzet érdekeivel, de megbízóink, a magyar nemzeti közvélemény inteuczióival is, ha — fentartván a különbséget közöttünk ott, a hol az meggyőződésünkben gyökerezik — kezet fogunk arra a czélra, hogy az országot az anarchiából a rendes viszonyok közé vezessük. (Hosszas élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Nyújtsanak erre a t. képviselő urak segédkezet, tegyék meg ezt nem minekünk, tegyék meg az országnak, (Éljenzés a jobboldalon.) egy hazafiúi szolgálat lesz az, a melyre mindig lelkiismeretük teljes megnyugvásával, felemelt érzéssel fognak visszagondolhatni. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Azután, ha helyreállott a rendes állapot, ám vegyük fel a harczot, küzdjük meg azt ugy, a mint egymást megbecsülő tisztességes ellenfelekhez illik, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) s akkor mindenik fél mindig készen fog állani meggyőződésének védelmére és érvényesítésére. Ajánlom a kormányt a t. ház szives jóakaratába. (Hoszszas meg-megújuló lelkes éljenzés a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik. Zaj. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk Barta Ödönt!) Elnök : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Kérem, méltóztassék helyüket elfoglalni. (Folytonos zaj. Helyre! Helyre! kiáltások jobbfelöl.) Csendet kérek, t. ház! Barta Ödön képviselő urnak adtam személyes kérdésben szót. Csendet kérek! Barta Ödön: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök ur beszéde elején bizonyos félreértésekről beszélt; bizonyos momentumokat érintett, a melyekről ugy nyilatkozott, hogy azokra vonatkozólag a félreértések immár teljesen és megnyugvást keltő módon eloszlattattak. Minthogy semmi kétségem nincs az iránt, hogy a miniszterelnök urnak ez a kijelentése két olyan dologra vonatkozott, a melyek közül csak az egyiknek kiegyenlítése lett megkísértve, de a mely a ház színe előtt tisztázva még nincs, mert még ezután lesz napirendre tűzendő, t. i. a chlopy-i hadiparancs ügye, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) én pedig a megnyugvást keltő inczidensek között — szálló igévé lett ez az »inczidens«-kifejezés, és azért ezt a kérdést szintén csak ínczidensnek nevezem — a Körber-féle kirohanásra vonatkozólag szükséges orvoslást is értendőnek tartottam: (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) én egész meggyőződéssel állitottam, — és nem elszólásként hangzott el ajkamról az a közbeszólás — hogy »majd ha Körbert elcsapják, akkor lehet elégtételről beszélni.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az igen t. miniszterelnök ur jónak látta ezt az én közbeszólásomat igen nagy honorálásban részesíteni, a mely honorálás alkalmul szolgált ezen oldalon ülő némely képviselőtársamnak arra, hogy a t. miniszterelnök urat életükben először és talán utoljára megtapsolják. (Felkiáltások a szélsbbalóldalon: Azt hiszszük, liogy utoljára!) Rakovszky István: Ki tudja! (Egy hang jobbfelöl: Hátha megjavul ? Mozgás és derültség a szélsbbalóldalon és a jobboldalon.) Barta Ödön: Én nem szándékoztam a miniszterelnök urnak ezt a babért megszerezni, de mivel a t. miniszterelnök ur ennek az Ínczidensnek további fejtegetésében ugy aposztrofálta ezt a közbeszólásomat, mint a mely alkalmas volna arra, hogy a magyar parlament színvonala felőli véleményt leszállítsa: kötelességemnek tartom most, a midőn ez a kérdés még nincs napirenden, az előrehaladó időre való tekintettel csak röviden kijelenteni azt az óhajtásomat, hogy a magyar nemzet számára nyújtandó elégtételként igenis Körber elcsapatása történjék meg. (E'énk helyeslés a széhőbaloldahn.) Fentartom ezt mint nemzeti óhajt, fentartom ezt lojalitásom teljes hangoztatásával és ajánlom ezt a t. miniszterelnök ur szives figyelmébe. Fentartom azért, mert Körber a császár minisztere, a császár szavára való hivatkozással megsértette a magyar királyt, mint a ki esküje ellenére beavatkozást enged idegen hatalmaknak a magyar belügyeknek intézésébe. Ezt sem a miniszterelnök ur, sem senki a világon, a ki a magyar közjogra való féltékenységet a hazafiság alkatrészéül tekinti, nem tekintheti a parlament színvonala leszállításának. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Endrey Gyula jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: Két óra elmúlt, kérem beszédemet holnapra halasztani. (Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk a napirendet.) Elnök: A holnapi ülés napirendjén lesz .. . (Folytontartó nagy zaj.) Csendet kérek, t. ház, hogy mindenki meghallhassa a propozicziómat.
