Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-315

315. országos ülés 1903 Julius 23-án, csütörtökön. 23 olyan békét megkötni, a melyben a már elfoglalt, mostan szerb- és bosnyákországi területeket újból átbocsátották a török hatalmába, és hogy hogyan lehetett ilyen békét szentesíteni és elfogadni? Erre minden magyar ember előtt csak egy válasz volt: megtették, hiszen egyetlenegy magyar tanácsos sem vett részt abban a békekötésben, és az országgyűlés panaszolta fel, hogy békét kötöttek, az ország hagyományos ellenségeivel az ország határait képező földterületekre nézve, a nemzet meghallgatása és magyarok jelenléte nélkül. Ha mi most letennők a fegyvert, az egész országon az a panasz zúgna végig, a melytől visszhangzott az ország a passzaroviczi béke megkötése után, hogy: nem voltak ott magyarok, nem ismerték Magyarország jogát, nem ismerték Magyarország érdekeit és ezért nem is tudták azt megvédelmezni. (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én ilyen vádnak nem teszem ki magamat; nem teszem ki pedig azért, mert örökre él, eleven színeiben mindig lelkem előtt lebeg az a kép, a melyet én itt egy kiállításon egy orosz festőtől láttam, a hol a törökök felszólítják a kozákokat, hogy adják meg magukat, tegyék le a fegyvert. Az a vászon néma volt, de minden alak, a mely rajta volt, beszélt; egyik gúnyosan, másik kétségbeesett dühvel, de mindenik tiltakozott, és azt üzente, hogy ő soha, soha a fegyvert le nem teszi. Nohát, t. ház, kötöttek ám békét akkor is, a midőn az ellenfél be volt kerítve és mikor az ellenfél tehetetlenné volt téve, a mikor az ellenfélnek más választás, mint elfogadása azon békefeltételeknek, a melyeket a győztes elébe szab, rendelkezésére nem állott, — a mint itt sem áll más választás rendelkezésére. Ez 1711-ben történt, a mikor Baltadzsi Mehemed nagyvezér Nagy Péter czárt és seregét bekerítette. Már egészen hatalmában voltak, és ha másnap megrohanja, az orosz sereget elfogja és elpusztítja. De a nagyvezér, Baltadzsi Mehemed szép szavakkal, ezirogatással, drága kincsért kibocsátotta Nagy Péter czárt és az orosz sereget megszorult helyzetéből, ahelyett, hogy lefegyverezte és elfogta volna. És mi lett a következés? Az a végrendelet, a melyet Nagy Péter csak maga után hagyott és jöttek utána czärok, a kiknek hatalma és fegyveres ereje a törökséget már visszaszorította Európának egyik csücskébe. Igenis, mi is ekként járnánk el a nemzeti jogok védelmében, hogyha akkor, midőn minden tényezője a politikai életnek ezen bosszú harcz után be van szorítva, be van kerítve és csak arról lehet szó, hogy azokat a követelményeket, a melyekkel ők tartoznak és nem mi, teljesítsék és valósítsák, mi őket kibocsátanók. Ezzel oly oktalanságot követnénk el, vagy gonoszságot, mint a milyent elkövetett az a török vezér és megérdemelnők mi is a selyemzsinórt, mint a hogy megérdemelte az. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) T. ház! Csak azt kell kérdenem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamtól, a ki azt mondta, bogy nagy veszélybe döntjük az országot, a hazát, hogy hol van az a veszély ? Kitől származik az a veszély? Beszéljenek, uraim, nyíltan és világosan. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Ne bolonditsuk itt egymást, hanem beszéljünk világosan! Ugron Gábor : Mert mi hazánkat veszedelembe dönteni nem akarjuk, de gyermek és bárgyú módjára elriasztatni sem engedjük magunkat ezzel a nagy és rémes szóval. Mi férfiak vagyunk, a harcz férfiai, minket kislelküségre csak alkalom nyújtásával nem lehet megtanítani, de nem is lehet rászorítani. Kérjük: kitől, honnan van ez a veszély ? Hát talán a mi fejedelmünktől ? Hisz fejedelmünk azon törvényeket aláirta, melyek végrehajtását kívánjuk, sőt az egyik saját rendelete. Hát mi feltételezhessük a magyar királyról azt, hogy politikai uzsorással állunk szemben, kinek a tartozásainkat sohasem tudjuk megfizetni, mert örökre megfizetetlen marad, még ha tízszer is megfizetjük? Hát azt hiszi a t. ház, hogy mi ezt fel akarjuk tenni a magyar koronáról ? És ha fel lehetne ilyet tenni, szabad volna-e egy pillanatig is habozni, hogy ő Éelségének azon cselekedetéért a minisztereket azonnal felelősségre vonjuk ? Nevezzék meg, miben áll a kifogás, kitől jön, hogy a nemzet törvényhozása vele megküzdhessen. Ha az uralkodótól származik, hogy világosítsa fel a nemzetet, ha pedig más elemektől és tényezőktől, ám sújtsunk le rájuk és verjük le őket. De minket a bécsi arisztokracziának az udrar körül hemzsegő intrikáival és politikájával megrémíteni nem lehet. Egy ifjú, életerős, élni vágyó, küzdeni képes nemzetnek minden erényeit és erkölcseit érezzük magunkban. Láttam én azt az udvari arisztokrácziát, láttam egy udvari bálon; s mikor láttam különböző vézna, satnya, kiélt, korcsul, ferdén született alakjainak elvonulását, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbal-oldalon,) lelkem fölé nagy borulat szállott, a mely borulat a jelenből átnyúlt a bizanczi császárok udvarába. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsubaloldalon.) Csak ott, a hazugságoknak, a cselszövényeknek császári udvaránál, csak ott Bizáncéban lehetett annyi elkorcsosult, törpe, félbenmaradt, elsatnyult alakokat látni. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Egy hang a középen : Hát Pichler!) Kérem, Pichler beteg ember. Az ott egy beteg udvar, beteg politikai intézmény, mely betegségét nemzetekkel közli, a mely nemzeteket fertőztet meg, mig^ Piehler a függetlenségért harezol mindig. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Avagy a hadsereg az, a mely a mi törek-