Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-325

325. országos ülés 1903 október 3-án, szombaton. '223 folytatott vitának és harcznak programmpontja nem az önálló magyar hadsereg felállítása, és a függetlenségi párt ennél a harcznál nem saját elvi álláspontjának keresztülhajtásáért küzd, hanem küzd az 1867: XII. t.-cz. helyes végrehajtásáért. (Ugy van! ügy van! a szélsobalóldalon.) És mikor ilyen nagy kérdésről van szó, akkor azoknak befolyása alatt, a kikről pedig nem hallottam, hogy visszautasították volna a czivillistából rájuk jutó részt, vagy visszaküldték volna a függetlenségi kerületekből ujonczozott ujonczokat, a fejedelem elzárkózik a nemzet nagy rétegeinek meghallgatása elől is és nekünk meg kell érnünk, hogy országgyűlés nem létében, a kormány bukása után s mikor még uj kormány nincs kinevezve, megjelenik egy abszolutisztikus tendencziáju hadiparancs, a mely — remélem, nem lesz véleményeltérés — a nemzet egészének felháborodásával juthatott csak napvilágra, mert azt gonosz kezek, rossz tanácsadók ugy készítették elő, azzal a czélzattal, hogy a magyar király és a magyar nemzet közötti harmóniát megzavarják és saját hitvány kalkulusaik czéljaira eszközül felhasználják. {Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert ez az egész harcz, a mely itt folyik és a mely megnyilatkozik — fájdalom — a fejedelemnek is nem alkotmányos tényében, ez az egész harcz visszavezethető arra, hogy az osztrák korona a saját tűzhelyén folyt nyelvi villongások miatt nem bírván otthon zöld ágra kerülni, igy akarta a közfigyelmet onnan ideterelni, hogy saját játékait az alatt otthon könnyebben folytathassa. Hát azzal a chlopyi-i hadiparancscsal, azaz tulajdonképen mással kezdődik ez a magyar válság; kezdődik ott, a hol Körber osztrák miniszterelnök lemondással fenyegetődzött, és csak azon feltétel alatt volt hajlandó megmaradni továbbra is Ausztriának miniszterelnöki székében, ha egy császári kéziratot kap, a mely fedezi őt azon felfogásában, hogy a szerinte közös hadseregben semmi intézkedés, semmi változtatás, bármely irányú reform nem történhetik meg Magyarországon, Ausztriának nyilt hozzájárulása nélkül, vagyis rövidebben szólva, Ausztriának vétó-jogot biztosit arra, hogy a magyar törvényhozásnak bármely akaratával szemben a közösnek nevezett hadseregben bármely reform keresztülvitessék. Tudjuk, hogy akkoriban a magyar kormány — dicséretére legyen mondva — ennek a kéziratnak a közzétételét, a melyet Körber már akkor megfogalmazott, lehetetlenné tette. Tudjuk, — nem beszélek el ezzel bizalmas dolgokat, köztudomású dolog ez — hogy megszövegezte Körber már akkor azt az első kéziratot, a melyen azután sokféle változtatás történt mindaddig, mig végleges szöveget kapott. De Körber nem volt vele megelégedve, inkább nem publikálta, hanem megtartotta császári bizalom czimén az ő miniszterelnöki tárczáját. Időközben a magyar parlament elnapolta üléseit, lett egy megbukott, lemondott kormányunk és ő Felsége kihallgatásokat jött foganatosítani ide Budapestre. Hogy ezeken a kihallgatásokon mik történtek, azt a hivatalos titoknak olyan átlátszó fátyola fedi, hogy a ki akarja tudni, hogy ott mi történt, megtudhatja, azon kellemes helyzet okából, a mely az ellenzékre nézve fennáll, mert az a nemes versengés, a mely apáimáért és a dicsőségért a szabadelvű pártban folyik, hozzáférhetővé teszi az ellenzéki fülek számára is az ilyen nagyfontosságú hivatalos titkokat. Elég az hozzá, hogy kihallgatások foganatosíttattak és csak az alkotmányos faktor, a magyar országgyűlés nem szerzett azokról abszolúte semmi tudomást, ugy, hogy senki sem vonhatja felelőségre a ki hallgató ttakat azokért, a mik ott történtek. Talán eljön az idő és talán nemsokára eljön, hogy majd ezeken a kihallgatásokon mondott egyes nyilatkozatokért is felelőségre fogjuk vonni azokat, a kik azokat a nyilatkozatokat tették. Majd el fog érkezni ez az idő. Vagy pedig tagadják le, hogy tették. De most a konkluzumra térek. (Halljuk! Halliulo!) Szinte átcsillámlik ezeken a kihallgatásokon az, hogy vagy az illető kihallgatottak mondták a felségnek, hogy a nemzeti nyelv és a szolgálati nyelv kérdésében a magyarnak nincsen követelni valója, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a felség a követeléseket teljesíteni nem tartozik, — a mit végzetes hibának tartanék — vagy pedig megtörtént az, hogy a felség által kihallgatottak megvédelmezték a magyar nemzet jogait és törvényét, de a felség azt mondotta nekik, hogy ő ilyen czélokra nem kapható. Annyi bizonyos, hogy minden alkotmányos tényezőn kivül egyszerre csak megjelenik Chlopyban egy hadiparancs, a mely a magyar király és az osztrák császár személyében rejlő fejedelmi jogok alapján angazsirozza és korlátiü állítja fel a királynak tiltó szavát, hogy a magyar törvényhozásban követelt reformok ne érvényesülhessenek. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Királyi szó adatik, a mely a tendencziájában, törekvésében megakadályozni szándékozik már eleve azt, a mit még nem is ismerhet, hogy t. i. a törvényhozásnak másik faktora, a magyar országgyűlés, eléje alkotmányos utón jogos követelésekkel járulhasson. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A királyi hatalmi szónak a törvényhozás elé való szegezése, hogy az országgyűlésen a nemzet akarata meg ne nyilatkozhassak, nem uj dolog. Van rá példa a históriában. Cambyses idejéből tudjuk, hogy mikor Peluziumot ostromolni ment, serege élére, annak első soraiban azon állatbálványokat állította fel, a melyeket az egyiptomiak szenteknek és sérthetetleneknek tartottak, és igy az ellenség nem is mert rálőni Cambyses seregére. Igy járt el velünk Körber ur is. Odaállította Cambyses bálványát, a magyar nemzet előtt szent és sérthetetlen királyi tekintélyt, és azt hitte, hogy még most is Cam-