Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-323

323. országos ülés 1903 s. zeptember 29-én, kedden. 187 inficziált országot, a melybe uj életerőt kell lassanként cseppegtetni. A mi államférfiaink, sajnos, kiirtották belőlünk az ellenálló erőt és ezért siilyedünk és ezért mutatkoznak nálunk olyan rohamosan a sülyedés jelei, az általános elszegényedés, a nemzeti eszmények kicsinylése, az azoktól való elfordulás és a felfelé való állandó ajánlkozás. A mi államférfiaink hagyták magukat az eseményektől sodortatni, ép ugy, mint a vasárnapi parádés lovas, a ki, a mikor a ló hátára ráül, nem azt nézi, hogy a szilaj állatot hová kormányozza, hanem minden gondolata oda terjed, hogy ugy belekapaszkodjék a sörényébe, hogy valahogyan le ne pottyanhasson róla. (Igás! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Azt hiszem, ennek a nemzetnek akkor teszünk most igazán nagy szolgálatot, ha megerősitjük gazdaságilag, fajilag, hogy uj életnedvtől duzzadva, le tudja magáról rázni a parazitákat. De ennek a fejlődésnek az útja csak nemzeti mederben folyhat. Önbizalmat, hitet kell önteni ebbe a nemzetbe és fülébe kell dörögni, hogy ne hallgasson azoknak a rémitgető baglyoknak a huhogására, a kik azért ijesztgetik folyton, hogy a sötétségben uralkodhassanak, hogy az éjszakának urai maradjanak. Fülébe kell dörögni: Merjetek nagygyá lenni, mert nagyra vagytok hivatva, fejtsétek ki minden téren nemzeti egycniségteket, mert sovinizmus nélkül nemzet nagygyá még soha nem lett, ez a faji erőnek egyetlen kifejezése. (Helyeslés a szdsöbaloldahn.) A sovinizmus olyan, mint a madárnak a szárnya: csak avatatlan szem hiszi, hogy a szárny a madáron teher, mert nincsen józan ember, a ki ne tudná, hogy az a magasratörésnek egyetlenegy eszköze. A faji önérzet fejeződik ebben ki és bűnt követ el közülünk, a ki ezt lenézi. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Határozati javaslatot most nem nyújthatok be, de kérve kérem a házat, a hazám jövőjében való aggodalmam nevében, hogy hasson a törvényhozás bölcsesége oda, hogy megtalálja, vagy legalább is jóhiszemüleg keresse azt az utat, a mely a kibontakozás, a kölcsönös megértés árán elérhető, és a mely a szent koronának féltett tekintélyére árnyékot nem vet, sem a nemzeti becsületnek szentségére szeplőt nem borit. (Élénk helyeslés és taps a szélsöbahldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Pap Zoltán képviselő ur személyes kérdésben kivan szólani. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Csendet kérek! Pap Zoltán : T. ház ! Hock János képviselőtársam beszéde alatt egy közbeszólást koczkáztattam meg, a melyet azonban ő nem értett meg és ennek következtében két tévedésbe esett. Én az akartam feltüntetni, hogy mostani beszédének tónusa és a között, a melyet ezelőtt körülbelül harmadfél hónappal mondott, óriási a különbség. Akkori beszédeért nagy ünneplésben részesült választói előtt, mostani beszéde azonban azzal homlokegyenest ellenkezik. Hock János: Nem igaz! Pap Zoltán: A képviselő ur a szememre vetette, hogy én sokkal nagyobb hibába estem, mikor a leszerelést hirdettem ugyanabban az időben, ellentétben az ő hazafias beszédével. Én a magam álláspontjával foglalkozni nem akarok, azt én már megokoltam. Akkor annak taktikai okokból és pártom határozata alapján helye volt; közbejöttek azonban körülmények, a melyek miatt most a magyar nyelv kérdése szerintem a nemzeti becsületnek, létünknek, vagy nem létünknek a kérdése, (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ez nem személyes kérdés. Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Taktikai szempontból az én akkori álláspontom helyén volt, most azonban épen az ellenkező állásponton vagyok és épen mi, a kik a leszerelést hirdettük, hirdetjük most a legmesszebbmenő harczot minden csepp vérünkkel a nemzeti becsületért, (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ez nem, személyes kérdés! Elnök csenget.) És mi ebből engedni nem fogunk! (Elénk helyeslés a szélsöbahldalon.) Hock János: Személyes megtámadtatás czimén kérek szót, A t. képviselőtársam szavaira nem válaszolnék, mert abba a helyzetbe jutott, hogy az ő érvelése nagyon gyengíti a saját álláspontját, én pedig védtelen emberre nem lövök. (Derültség jobbról.) Tartozom azonban önmagamnak azzal, hogy az ellenem emelt vádat, a mely nem helyes, tárgyilagosan, az igazságnak megfelelően én megkorrigáljam, visszautasítsam. Én legelső felszólalásom alkalmával, a mikor bizonyos lanyhaságot vettem észre a nemzeti eszmék megérlelése tekintetében a kormánypártnál, kötelességemnek tartottam lelkiismeretem szavát követni és azt a pártot otthagyni, hogy pártbékóktól menten, szabadon képviselhessem a magam meggyőződését. Ezt a kilépésemet egy beszéddel okoltam meg és a ház nagyon jól tudja, hogy én kijelentettem, hogy a végezel az, hogy a mi nemzeti egyéniségünk és nyelvünk is minden intézményben érvényesüljön. Akkor volna joga a t. képviselő urnak engem megtámadnia, ha ezt az álláspontot feladtam volna. Én azonban ezt nem adom fel, sőt kijelentettem, hogy nem megyek bele semmi olyan megegyezésbe, a hol ennek az elvi álláspontnak jogosultságát el nem ismerik, Én csak a czélszerüség tekintetében említettem, hogy a nemzetnek meg kell fontolnia, mi a helyesebb, a nemzeti engedmények egész komplexumát és vele együtt az alkotmányos élet folytonosságát is odadobni, vagy pedig ezeknek megnyerése árán állandóan biztosítani a többit, mert a nyelvkérdés, mint érett dolog, fog az intézmények életbeléptetése után rövid idő múlva ölünkbe hullani. (Helyeslés a középen.) Gr. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, nyugodtan állithatom, hogy a mikor a magyar alkotmány és az azon alapuló jogok képviseletéről 24'