Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-323
184 323. országos ülés 1903 szeptember 29-én, kedden. ember ez ellen és kötelessége ma már a miniszterelnök urnak, párthatározatuk alapján is, e szemérmetlen beavatkozás ellen itt, a házban nyilvánosan tiltakozni, a mire én provokálom is őt és megadom neki rá az alkalmat. Szájbely Gyula: Ha pedig beszél, akkor nem hallgatják meg! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Hock János: Először hallom itt t. képviselőtársamnak a szavát és ezt sem volt szerencsém megérteni. (Elénk derültség a szélsobaloldálon.) Szájbely Gyula; Az nem az én hibám. Hock János: Én már múlt beszédemmel rámutattam bizonyos illetéktelen sugalmazásokra és beavatkozásokra; de akkor az én nagyon t. Hodossy barátom lenézte és kicsinyelte az én aggodalmaimat. Sajnos, ma már a tények ereje szól az én igazságaim mellett. És én nem hiszem, hogy volna egyetlen magyar ember az országban, a ki az osztrák kormánynak illetéktelen, jogtalan beavatkozását vissza ne utasítaná. (Ugy van ! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Királyi sasok már sokszor vágták karmaikat a mi alkotmánylevelünkbe, de udvari lakájok és miniszterségre kiparancsolt, kikommandirozott császári hivatalnokok a mi szentirásunkat, •— a mint jól mondotta Eötvös Károly, — a mi alkotmányunkat besározni, beszennyezni nem fogják. (Elénk tetszés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Évek óta úgyis sajnosán tapasztaljuk már azt a kizsákmányolásunkra irányuló rendszert, a melylyel a monarchia másik államában bennünket egyszerűen gyarmatként kezelnek; nem is a nagy egész, hanem úgyszólván kizárólag, egyedül Bécs javára. A lappangó czentralisztikus irányzatnak pedig, a melyet most már világosan is kimutatnak, legalább meg lett az a haszna, hogy figyelmeztetni fogja a nemzetet, hogy nekünk is kötelességünk lesz a jövőben jóindulatú figyelemmel kisérni azt az erőteljes és egészséges cseh nemzeti mozgalmat, amely a mi szabadságküzdelmeinkben most egyedül mutatott irányunkban rokonszenvet. (Elénk helyeslés és taps a szélsobaloldálon. Éljenek a csehek ! Le a kapzsi németekkel!) Bartha Miklós: Nem szövetkezünk többé némettel! Hock János: Jól jegyezzék meg tehát a Lajthán túl, hogy annak a dualizmusnak a fentartása Magyarországra nézve nem életérdek, nem életkérdés ; mert minél több darabra fog széthullani Ausztria, annál erősebbek leszünk mi. (Helyeslés, ügy van! a szélsőbaloldalon.) De ha az a dualizmus odaát csakugyan megdől, akkor azt a mesterségesen fentartott német hatalmi túlsúlyt fogja legelőször is romjai alá temetni. (TJgy van! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Az osztrák megbízhatatlanság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a viszony a korona és a nemzet között máris ennyire kiélesedett. Mert kétségtelen, hogy válságos helyzetet teremtett, a melyből kibontakozni nekünk is eminens érdekünk. De ha komolyan akarjuk azt, nézetem szerint a nemzeti engedmények mérlegelésénél külön kell választani a kérdés szigorúan közjogi oldalát és szempontjait a napi politika czélszerüségi szempontjaitól. Abban nem lehet különbség e házban, nem szabad különbségnek és nézeteltérésnek lennie, hogy e nemzet, mint a közjogi hatalom forrása, maga illetékes megszabni és eldönteni, hogy minő szellemben akarja az ő önálló államiságát továbbfejleszteni és kiépíteni. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) A jog tehát teljesen megillet bennünket a mi véderőnk reorganizácziójában, tehát a hadseregben is. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) Ezt a jogot állandóan követelni, sürgetni minden magyar embernek e parlamentben is nemzeti kötelessége és feladata. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) A kérdés közjogi oldala tehát tisztázva van, csak az a kérdés, a melyet felvetek, czélszerü-e a nemzeti engedmények egész komplexumát és a vele együtt járó alkotmányos élet folytonosságát a vezényleti kérdés miatt bizonytalan időre tovább is felfüggeszteni ? Ismétlem, ez a kérdés, a melyre feleletet várunk : igen, vagy nem ? Én, t. ház, nyilt, őszinte meggyőződésemnek adok kifejezést, a mikor kimondom, hogy én nagyon szívesen járulok egy oly kompromisszumhoz, a mely a nemzet becsületéhez méltó, és a mely a nemzet tekintélyéhez teljesen illő. Madarász József: Nem lehet alkudni ! (Zaj a szélsobaloldálon. Halljuk! Halljuk.') Hock János: Mert szerény nézetem szerint e kifejlődött harczvonalban két álláspontnak, két végletnek nem lehet jogosultsága. Az egyik a »soha,« a másik a »most.« (Helyeslések.) Ha tehát meg lehetne találni a békét oly formában, a melyet mint magyar embernek kötelességem keresni, és hazám érdekében kötelességem indítványomat itt e házban felhozni, ha lehetne megtalálni oly módját, hogy a vezényleti nyelv kikapcsolásával . . . (Zajos ellenmondás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Soha!) Pap Zoltán: Olyan nincs! Ebben nem alkuszunk ! (Zaj.) Polónyi Géza: Az ily kompromisszum csak kompromittáló lehet. (Zaj. Elnök csenget) Pap Zoltán: Nagyon csalódnak, a kik azt hiszik, hogy lehet igy rendet csinálni. Förster Ottó: Várjuk a végét. Hock János: Ha t. képviselőtársaim egy mondatot nem engednek befejezni, hanem kiragadnak egy szót, a melyet saját tetszésük szerint idomítanak, akkor ez nem vitatkozás. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Régi szokás!) Ismétlem, t. képviselőház, ha a békét meg lehet olyformán kötni, hogy a vezényleti nyelv kikapcsolásával a magyar törvényhozás semmiféle elvi álláspontot fel nem ad, (Zaj.) hanem
