Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-315

315. országos ülés í'J(J3 Julius 23-án, csütörtökön. Í3 vényhozás előtt megtorlás nélkül védelmezni nem lehet. Én csak ismételhetem azt, a mit mondtam már a múltban is a t. kormánynyal szemben, hogy ne remélje, hogy ha a megoldásnak ilyen formájával akar bennünket megnyugtatni, ez sikerül neki, mert az ilyen megoldás ellen mi, ha lehet, a mostaninál is sokkal erősebb ellenállást fogunk kifejteni. Domahidy Elemér : De Széll Kálmánnak leszereltek volna ! Bakonyi Samu: Ki mondja azt ? Domahidy Elemér: Én mondtam! Bakonyi Samu: Vegye tudomásul t. képviselőtársam, a mint azt már máskor is hallhatta, hogy mi nem személyek ellen harczoltunk és nem is fogunk személyekkel szemben meghátrálni. És hogy szereltünk volna le olyan kormányférfival szemben, a ki nem ismerte el ezt a felfogást, hogy a »monarchia« közös jelvényeiről szó nem lehet. Tagadom, t. képviselőház és tiltakozom az ellen, hogy ilyen felfogás érvényesülhessen, mert a monarchia olyan közjogi fogalom, a melyet én el nem ismerek. Létezik Magyarország, az évezredes Magyarország, az 1790 : X. törvényczikkben is függetlennek nyilvánitott Magyarország, a mely alá nem rendelhető semmiféle más államnak a maga életének semmiféle nyilvánulásában. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) És ha egységesnek jelentkezik a monarchia kifelé, ha annak látják azt a külhatalmak, vájjon ez nem a legnagyobb visszaélés-e, vájjon ez is nem azt bizonyitja-e, hogy az 1867 : XII. t.-cz, tulajdonképen a többség és kormányainak felfogása szerint nem volt egyéb, mint egy expediens az akkor a nemzet és a dinasztia között fennállott nagy ex-lex-ből való kibontakozásra, (ügy van! Ugy van! a szélsöbalóläalon.) Mert hiszen ha nem az lett volna, akkor az államjogi kapcsolatban beállott változások folytán nem az lett volna-e legelső kötelessége a koronának és kormányának, hogy ezt a változást a külhatalmakkal hivatalosan közöljék, hogy itt más rend állott be, itt az önálló Magyarország lépett a maga jogkörébe? Ez azonban nem történt meg és igy nagyon természetesen elsikkasztják kifelé az önálló Magyarországot és eltűrik azt és itt hangoztatják megtorlás nélkül, hogy a monarchia egységes és igy Magyarország be van olvadva — kifelé legalább — egy monarchiába. (Ugy van! a szélsöbalóläalon.) Mikor ilyen jelenségeket tapasztalunk, mikor nekünk ez ellen a felfogás ellen kellett küzdenünk a múltban, ne méltóztassék azt állítani, hogy a mi mostani harczunk előzmény nélkül áll, hogy mi a mi követeléseinknek békés kivívását eddigelé meg nem kíséreltük volna. Én egyetlenegy dologra emlékeztetem t. képviselőtársaimat. Annak bizonyítására, hogy ez a párt a véderő kérdésében mindig igyekezett az adott helyzet szerint, az önálló magyar hadsereg programmjának teljes épségben való megtartása mellett a nemzeti követelések elismertetéseért harczolni, emlékeztetek egy nagyon jelentékeny momentumra az 1889. évi véderővitának egy nevezetes epizódjára. Nem kisebb férfiú, mint az, a kinek neve kitörülhetetlenül van a mi politikai zászlónkra, de a mi lelkünkbe is bevésve és felírva, Kossuth Lajos volt az, a ki ezen véderővita során ide küldött egyik sürgönyében mondja azt, hogy: »a magyarnak joga és hivatása van nemzetnek lenni, hazáját állammá tenni. Ennek egyik nélkülözhetetlen kelléke a nemzeti hadsereg magyar zászlóval, magyar vezénylettel, magyar érzelemmel. Nem magyar az, czudar az, a ki az ezen irány felé vezető előlépéstől el akar terelni.« (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóläalon.) No hát annak igazolására, hogy mi ezen a téren következetesen haladtunk előre, klasszikusabb bizonyítékot, azt hiszem, nekem nem kell felhívnom, mint épen Kossuth Lajosnak ezen nyilatkozatát. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóläalon.) Gr. Apponyi Albert igen t. képviselőtársam azután a katonai perrendtartás kérdésében bejelentett reform által konzummálva látja az ő álláspontjának egyik szerinte igen értékes részét. Én sem zárkózom előle el, t. képviselőház, hogy a bűnvádi perrendtartásnak reformját nagy előhaladás gyanánt üdvözöljem. Azt azonban, hogy ez katonai vívmány, katonai haladás volna a nemzet részére, el nem ismerhetem, ez a jogszolgáltatás kérdése, és annak a tűrhetetlen állapotnak az orvoslása lesz, a melyben a magyar állampolgároknak egyik legnehezebb állampolgári kötelességet teljesítő kategóriája szenved, a mely fegyver alatt áll; annak az anomáliának lesz az orvoslása, hogy épen azok vannak a jogszolgáltatás tekintetében a legsúlyosabb helyzetben, a kiktől a nemzet a legtöbb szolgálatot, á legtöbb áldozatot követeli. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóläalon.) De, t, képviselőház, jogász létemre bármily örömmel üdvözlöm is ezt a bejelentett reformot, azt is kijelentem, hogy inkább sohase legyen abból semmi sem, inkább továbbra is szenvedjenek polgártársaink a mostani igazságtalan, zsarnok és tarthatatlan állapot súlya alatt, mintsem, hogy ez alkalmul szolgáljon törvényben való kimondására annak, a mit eddigi törvényeink nem ismernek, a német szolgálati nyelvnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóläalon.) A mikor mi azt követeljük az igen t. kormánytól, hogy adjon nekünk programmot a katonai kérdésekben, hivatkozhatunk arra, hogy ezt már az is kötelességévé teszi, hogy ő egy oly válságból került ki és került a kormányra, a mely válságnak a méreganyagát épen a katonai kérdések képezték. És a mikor az általunk kívánt programm helyett ilyen reformot jelentenek nekünk be, t. képviselőház, hát kivánhatják-e mitőlünk, hogy mi hagyjunk fel a harcz-