Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-323

178 323. országos ülés 1903 szeptember 29-én, kedden. benne, — hogy ebben az áldás nélkül Yaló küzdelemben a nemzet sokat szenved, az ország érdekei elhanyagoltainak, közgazdasági életünk pang, a jólét csökken, az állami terheket alig lehet tovább elviselni. B. Kaas Ivor: Tehát adjuk el Magyarországot! Legyen pénzünk! (Mozgás.) Eötvös Károly: De mindez az állapot azért van — és ez a nemzetnek sok százados tapasztalása — mert a nemzet törvényhozása és vezető férfiai időnként megengedték Ausztriának és Ausztria államférfiainak a hatalmaskodást Magyarországon. (Ugy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék ezt a hatalmaskodást visszautasítani ; méltóztassék erre nézve velünk kezet fogni; (Ugy van! a szélsobaloldalon.) akkor majd mindez a sok nagy baj elenyészik, a nemzetet fenyegető' ezen károk és veszélyek elmúlnak. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) De csakis ezzel múlnak el és mással el nem múlnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Ez idő szerint, fájdalom, a többségben a nemzetnek vezére nincs. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Fájdalom; hiszen nem minden kor szüli meg azt a nagy férfiút, a melyre minden kornak szüksége volna nálunk. Ez a kor épen nagyon meddő volt e tekintetben; mert a többségben a nemzetnek vezérférfiai nincsenek. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) De ezt a hiányt meglehetősen lehetne pótolni, ha a többség férfiai nem az egymás ellen való küzdelemben emésztenék erejüket; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ha a többség férfiai minden személyes érdeket és hatalmi vágyat leküzdve találnának legalább egyetlenegy eszmét, egyetlenegy érzést, a melyben maguk közt is, de velünk is találkoznának. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Itt az eszme: Magyarország alkotmányának megvédelmezése; (Ugy van! a szélsobaloldalon.) itt az érzés: a nemzet becsületének megmentése. (Élénk helyeslés és taps a szélsobaloldalon.) Ha önök még ebben sem tudnak egyetérteni maguk közt, ha önök akkor is, midőn mi ezt a kettőt védelmezzük, velünk szemben ellenkező álláspontra lépnek, akkor ne kárhoztassák önök se Körbert, se Chlopyt. Akkor ők cselekszik azt, a mit a nemzetek önzése ilyen esetben cselekedni szokott, kizsákmányolják a helyzetet, tönkreteszik a szövetséges-társat, uralkodnak felette, a mikor pedig ehhez joguk nem volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Körberék szavát, mikor ők azt mondják, hogy a hadsereg minden változtatásához az ő beleegyezésüknek kell hozzájárulnia, én elméletileg nem ostromlom, elméletileg e szavak helyességét kénytelen vagyok elismerni, de miért? Egységes hadsereg sohasem volt. Csak egységesnek mondották. Midőn a mai hadsereg megalapittatott, 1867-ben és 68-ban, akkor — ismerem az akkori vezető férfiak gondolkozását — ők ugy gondolkoztak: azért, hogy Ausztriával valamelyes kiegyezésre juthassunk, a nemzetet a további tönkrejutástól megmentsük, ám ne érintsük a hadseregnek akkor fennálló szervezetét, hanem hozzuk be az általános védkötelezettséget, a hadsereget tegyük nemzeti hadsereggé, a mi az osztrák hadsereg sohasem volt, sem egészében, sem részében. Ha a nemzet a maga egészében, a nemzet értelmes ifjúsága a maga buzgó lelkesedésével — mert általános védkötelezettség lesz — résztvesz abban a hadseregben, önként, magától, nemzetivé válik Magyarország hadserege. Ez volt akkor, 1867-ben és 68-ban a vezető államférfiak nézete. 36 esztendő telt el és bekövetkezett-e ez? Az osztrák hadsereg történetének alaposabb ismerői, mint én, ezer érvet tudnának felhozni arra, hogy a mióta u. n. általános védkötelezettség alapján a nemzet minden rétege, minden eleme bejutott a hadseregbe, azóta annak a hadseregnek germanizáczióját, császárivá tételét, birodalmi egységre való alkalmasságát ezerszerte jobban erőltetik a hadsereg körében a tisztikar, a vezérlet és vezénylet és a belszervezet intézői, mint az valaha azelőtt, 1848 előtt történt. Ugy, hogy daczára annak, hogy a magyarság, a magyar nemzet fiai sokkal nagyobb tömegben vannak a hadseregben, mint azelőtt, az a hadsereg ma sokkal kevésbbé nemzeti, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és sokkal kevésbbé tiszteli a magyarság sajátságait, érdekeit és becsületét, mint tisztelte régebben, a mikor még nem volt általános hadkötelezettség. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Akkor az volt a nézet, a mint mondtam ; 35 esztendő története élénk, fájdalmas bizonyságot szolgáltat a mellett, hogy ők ebben a jogos, szép feltevésükben csalódtak, és hogy a hadsereg szervezete, vezérlete és vezénylete Magyarország hadseregét is, Magyarország kontingensét is idegenné, németté, császárivá, birodalmi egységre alkalmassá tette. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Harminczöt esztendő tapasztalata ez. Álljon elő önök közül az, a ki tagadni meri. Hiszen még az u. n. leglojálisabb, legmértékletesebb nyilatkozatokban is, mint az Andrássy Gyuláé, Tisza Istváné, mindenütt ott van, hogy elismerjük — nem tudom, hozzátették-e, hogy fájdalmasan ismerik el, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nem tették!) — elismerik, hogy nemzetünk szellemének a hadseregben való meggyökerezését illetőleg sok kívánni valónk van, abban a tekintetben még reformokra van szükség, de a mint ezt vagy azt most megcsináljuk, és türelemmel várunk, megjön magától önként. Nem jön meg! A kit 35 esztendő szomorú tapasztalata e feltevéséből ki nem ábrándított, az nem alkalmas arra, hogy a nemzet törvényhozója legyen. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A kit pedig kiábrándított, mert ki kellett ábrándítania, és mégis azzal áll elő, hogy e nemzet érdekei lassankint maguktól valósulnak meg a hadsereg szervezetében, az ámító. (Élénk helyeslés és taps a szélsobaloldalon.)