Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-323

323. országos ülés 1903 Hogy jutottunk mi a mai helyzethez ? Lássuk csak, mert ebből nagyon sok tanulságot lehet vonni arra nézve, hogy mit csináltunk és arra nézve, hogy legközelebb mit fogunk csinálni. Egy nemzeti ünnepet tartottunk (Mozgás jobbfelöl.) — és itt ne méltóztassanak előre feltenni magukban, hogy talán unni fogják magukat, mert rövid leszek, — egy nemzeti ünnepet tartottunk Kolozsvárott, olyan királyunk emlékét dicsőítettük ott, a ki nem is tartozott a ma uralkodó családhoz. Szobrot emeltünk neki a nemzet pénzéből és lelkesedéséből. És ennél a nemzeti ünnepélynél egy magyar képviselő polgári ruhában az ott jelenlévő közönséggel együtt azt énekelte, hogy »Isten áldd meg a magyart«, és erről a képviselőről Magyarország polgárai és katonai kormánya felfedezte azt, hogy tartalékos tiszt. Ezt a képviselőt tehát — mondják — ezért törvényszék elé akarták állítani és a hadsereg, a honvédség kötelékéből becstelenül elkergetni. (Mozgás jobbfelol.) Pap Zoltán: Elhiszszük, hogy ez fáj önöknek ! Olay Lajos: Szégyene, gyalázata ez a magyar parlamentnek! Eötvös Károly: Bocsánatot kérek, a megtörtént dolgot önök sem elnevetni, sem elvitatni nem tudják, még leszavazni sem. Ez megtörtént dolog. (Zaj a jobboldalon.) Ha akkor az országnak tisztelt kormánya és a parlamentnek t. többsége a nemzet érzelmeinek tiszteletét a legelemibb erélylyel megköveteli, ha megáll a mellett, hogy nem engedi ennek az esetnek katonai törvényszék elé való hurczolását, hát akkor az állapot, a mely ebben a parlamentben 8—9 hónap óta folyik, meg sem kezdődött volna. (Mozgás jobbfelol.) Hanem mikor azt láttuk, mikor a nemzet, mely érzelmeiben és törekvéseiben mögöttünk áll, látta azt, hogy a legegyszerűbb, a legközvetlenebb, a legszentebb nemzeti érzés megnyilatkozásában egy országgyűlési képviselőt büntetnek, zaklatnak, zavarnak ily módon, és teszik ezt alkotmányosan elismert hatóságok, kormányok, hadügyi vezetések, honvédelmi miniszterek és a hadseregi törvényszék, mikor mi ezt láttuk, akkor azt mondtuk: mit, hát ennek a nemzetnek érzését, törekvéseit, önérzetét, múltját, jövőjét annyiba se veszik a most fennálló, az alkotmány által elismert és biztositott állami és hadi intézmények, hogy egy ilyen durva, egy ilyen borzasztó sértéssel szemben megőriznék a nemzet érdekét és becsületét! Akkor azt mondtuk magunkban: ezzel a kormánynyal és katonai uralommal szemben pedig visszavonulunk a mi alkotmányos jogaink megrendithetlen fundamentumára és ezen fundamentumon ennek a kormánynak mi ujonczot többé nem adunk mindaddig, a mig a nemzet érdekei orvoslást nem találnak. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán: Most sem fogunk adni! Eötvös Károly: Kis dologról volt akkor szó a nagy egész szempontjából. Teljesitette-e, a korszeptembe.r 29-én, kedden. 175 i mány, a többség a maga kötelességét, a mely a ! legkisebb, legelemibb és a mellett szép köteles! ség? Nem teljesítette! Hallgatott és hagyott | minket küzködni a nemzet önérzetének és beI csületének védelmében. Sőt nemcsak hagyott, ! hanem ellenünk dolgozott, legalább a kormány ' mindenesetre. így kezdődött az a történet, a melynek ma közepén vagyunk és a mely innen-onnan 9 — 10 hónap óta folyik. Tovább megyek. A kormány ezen esztendőnek január vagy február hónapjában bizonyos nagy engedményekkel állott elő. Volt azok között katonai perrendtartás, a czimereknek — nem tudom én — miféle kijavítása, a katonai oktatásba a magyarságnak egy kis perczenttel nagyobb arányban való behozatala, a magyar honosságú tiszteknek a magyar ezredekhez való visszahelyezése stb. Ilyen ígéretekkel állott elő a kormány és azokat engedményeknek nevezte. Én akkor sem hittem ezekben ; ki is jelentettem itt a házban a volt miniszterelnök urnak, hogy őt ezen ígéretei alól felmentem, mert azok közül egy sem fog teljesülni. És, t. képviselőház, azóta tíz hónap múlt el. Kérdem: teljesült-e egy is ezek közül ? (TJgy van! (TJgy vem! a szásóbaloldalon.) Tett-e komolyan kisérlétet a kormány vagy a többség arra nézve, hogy azok közül, a miket a kormány az uralkodó nevében itt az országgyűlésen nyíltan megígért, valami teljesedésbe menjen? (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Nem!) Hiszen tiz hónap telt el azóta! Pedig, t. képviselőház, ez is királyi szó volt, felelős minisztérium által ünnepélyesen kijelentve. Hát történt valami ? nem történt semmi. Ebből mi, fájdalom, alaposan következtethettük azt, a mi e nemzettel századok óta százszor megtörtént, hogy t. i. az időleges bajok időleges elhárítására tétetnek ugyan ígéretek a trón közeléből, de azon elszánt elhatározással, hogy azok, ha a nemzet érdekében vannak, meg nem tartatnak. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Nemcsak hittem ezt, hanem itt a házban ki is jelentettem, hogy ez igy fog történni; és igy is történt. Már most, t. képviselőház, mikor én a kormány mulasztásáról és a többség hibás politikájáról beszélek, lehetetlen fel nem tennem azt a kérdést, hogy ebben a helyzetben, — a mikor a régi kormány elment és utána jött egy másik, persze még az elsőnél is rosszabb kormány, (Derültség.) és a mikor belejutottunk abba a helyzetbe, hogy nincs is kormányunk, a királyi szó mellett nincs felelős minisztérium, a mikor az ország ügyeivel nem törődnek a miniszter urak, mert nem tudják, hogy ma vagy holnap lesznek-e még miniszter urak, — mondom, t. képviselőház, ebben a helyzetben fel kell vetnem azt a kérdést, hogy tiz hónap óta mit csinált a t. többség? Mit csinált? Mert ahhoz a helyzethez, a melyben vagyunk, hozzászólt az ellenzék, hozzászóltak az ország törvényhatóságai, nap-nap után hozzászólt a sajtó, mindenkinek