Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-315
6 315. országos ülés 1903 Julius 23-án, csütörtökön. jövőben aktuálissá válható másik, s nem habozom kimondani ama meggyőződésemet, hogy a katonainál jelentőségben sokkal fontosabb kérdésre, nevezetesen a gazdasági kérdésre, a kiegyezésnek, vagy pedig, ha az nem sikerül, Magyarország gazdasági önállóságának a kérdésére. És, t. ház, gróf Khuen-Héderváry Károly, akkori horvát bán, erre a kérdésre azt a kategorikus választ adta az én értesülésem szerint, hogy ő igenis Széll Kálmán politikáját mindenben folytatni akarja. Ebben a mindenben benne van természetesen az is, a mit én a leglényegesebbnek tartok a ránk következő helyzetet tekintve. Már most, ha visszatekintünk azokra az előzményekre, melyek Széll Kálmán kormányalakítását megelőzték, ugy azt hiszem, mindnyájan egyértelműek vagyunk abban a felfogásban, hogy a függetlenségi és 48-as párt részéről a Széll Kálmán elődje, b. Bánffy Dezső, volt miniszterelnök és kormánya elleni eljárásnak és végletekig menő parlamenti harcznak főoka az a körülmény volt, hogy ő a gazdasági kiegyezés kérdésében az ellenzéknek minden unszolása daczára nem akart teljesen világos feleletet adni. Thaly Ferencz: Számtalanszor feltettük a kérdést! Bakonyi Samu: De nemcsak a függetlenségi és 48-as párt részéről helyeztetett ez a kérdés homloktérbe, hanem ott állott az az akkori ellenzék minden árnyalata együttes akcziójának a homloktéren, a mit, ha valaki kétségbe vonna, bizonyithatók azonnal, mert itt van kezemben az országgyűlés akkori ellenzéki pártjainak a nemzethez intézett manifesztuma, (Halljuk I Halljuk!) a melyben az akkori parlamenti harcznak főokául az van megjelölve, hogy a kormány hazánknak életbevágó kérdéseiben ismételt felhívások daczára megtagadott minden felvilágosítást terve és szándékai felől. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) A t. miniszterelnök ur a jelzett prejudikiális kérdésre azt a feleletet adta, hogy ő Széll Kálmán politikáját, így tehát gazdasági politikáját a maga egész terjedelmében akarja folytatni, és mégis mikor később nyilvánított, terveinek elhallgatásával abba a helyzetbe jutott, hogy tovább tárgyalhatott a függetlenségi és 48-as párttal a katonai kérdésekben és utána ugy látta, hogy ő vállalkozhatik a kormán ymegalakitásnak missziójára, a nélkül, hogy a gazdasági kérdésben világos, tiszta programmot adott volna a maga valódi szándékai felől, azt a fenyegető veszedelmet magában rejtő kijelentést tette, hogy ő az 1899 : XXX. törvényczikkhez is hozzá akar nyúlni. Tehát két dologgal állunk szemben. Az egyik dolog azonos az 1898-iki helyzettel, a mely báró Bánffy Dezső kormánya irányában állott fenn, hogy tudniillik báró Bánffy Dezső a gazdasági kiegyezés dolgában szándékai felől határozott, világos, áttekinthető képet nem nyújtott és nyilatkozatot nem tett, másfelől azonban szemben állunk egy nóvummal a t. miniszterelnök ur részéről, a mely ismétlem, a legnagyobb veszedelmet rejti magában Magyarországnak eddig törvényekben biztosított, gazdasági önállóságára nézve. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Ennélfogva a mikor ellenünk az a vád emeltetik, hogy mi a katonai ügyekre vonatkozólag hozott párthatározattal szemben a harczot folytatjuk, és ennélfogva a politikai megbízhatóság hiányának vádja terhel bennünket (Ellenmondásoh a szélsöbaloldahn.) és nyugodt lelkiismerettel megfordítom ezt a vádat, (Elénk helyeslés a szélsöbaloläalon.) és odairányitom gr. Khuen-Héderváry mellére, a ki elhallgatott egy dolgot, a melyet, ha el nem hallgatott volna, — azt hiszem, hogy senki sem fog engemet megczáfolni, — a pártnak egyetlenegy tagja sem nyújtott volna neki alkalmat arra, hogy megbízást vállalhasson a kormány megalakítására. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És, mert ez így van, én ugy látom, hogy igazságtalan dolog két egymással tárgyaló fél közül az egyikkel szemben a politikai megbizhatlanság vádját emelni akkor, a mikor ez a vád sokkal súlyosabban esik a másik fél terhére. A t. miniszterelnök ür azonban azt fogja mondani erre, a mit már mondott is, mikor az ellenzék felszólalásai által szoríttatva, különbözőképen magyarázta itt megdöbbentő nyilatkozatát, hogy hiszen nem aktuális most ez a kérdés, majd, hogyha szükségesnek tartja közérdekből, akkor majd tessék azzal szemben állást foglalni az ellenzéknek, pártomnak erre a szabad kéz fenn van tartva. Csakhogy még egy másik dolog is súlyosítja ezen helyzetet, (Halljuk! Halljuk!) a miatt t. i., hogy a t. miniszterelnök ur ezen nyilatkozatának többszöri módosítása után azt mégis el nem ejtette, tehát igenis fennáll az a veszedelem, a melylyel szemben nekünk meggyőződésem szerint a legélesebb harczot kell folytatni, fennáll nevezetesen egy másik körülmény is. Ha emlékezetem nem csal, Széll Kálmán volt miniszterelnök ur mikor beterjesztette az osztrák kormánynyal létrejött megállapodásokat magukban foglaló kiegyezési javaslatokat, azt a világos és félre nem magyarázható kijelentést fűzte ehhez az előterjesztéshez, hogy ő azokat a javaslatokat abban a reménységben teszi le a ház asztalára, hogy azok Ausztriában alkotmányos utón lesznek tárgyalhatók; alkotmányos utón való tárgyalásnak pedig ő az Ausztriában 1867. deczember 21-ikén kelt törvény 14. §-ában meghatározott módot nem tekinti. Mi tehát két garancziát nyertünk eddigi harczaink során. Az egyik az 1899: XXX. t.-cz., melyet most a t. miniszterelnök ur érinteni akar és biztosítékaink közül hajlandó, ha meggyőződése szerint a helyzet ugy kívánja, kiküszöbölni ; a másik pedig az, hogy Széll Kálmán kijelentette, miképen az 1867 : XII. t.-cz. 25.
