Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-296

296. országos ülés 1903 Julius 1-én, szerdán. 59 Másnap nagy meglepetésünkre és elhüledezésünkre, a mikor együtt voltunk, előáll a t. miniszterelnök ur azzal, a miről tegnap egy szót sem szólt, a póttartalékosoknak ekként való felhasználásával. Hát ennek a valóságos czélzata: sokat kérni, hogy sokat engedhessünk. Már akkor az volt a czél, hogy mi mintegy kiadassunk. Már akkor az volt a czél, hogy a nagy engedmények előtt mi mintegy ellágyuljunk és ennek következtében a további küzdelmet beszüntessük. Azonban nem ugy van ám az. Azt hiszem, ismerjük mindnyájan a közvéleménynek azt a fellelkesedését, a ma.gyar nemzetnek azt a gondolkodását és felhevülését, a mely most telitette a sziveket, fokozta a lelkek vágyát arra, hogy nemzeti sérelmeink orvosoltassanak és hogy a magyar hadsereg keretében azt, a mi a mienk, a magyar nyelvet, a magyar zászlót és a magyar czimert lássuk. (Tetszés a szélsöbaloläalon.) Azt kérdem én az igen t. miniszterelnök úrtól, hogy ismerte-e ő azokat a nemzeti aspirácziókat, azokat a fel nem tartóztatható és előretörő lelkes nemzeti követelményeket, a melyek most itt élnek minden becsületes magyar ember lelkében. (Élénk tetszés és taps a szélsobaloldalon.) Ha nem ismerte az igen t. miniszterelnök ur, akkor — ezt a kifejezést kell használnom — a sötétbe ugrott. Ha pedig ismerte, akkor a mái vagy tegnapi beszédéből csak azt kell konstatálnom, hogy a czélja, törekvése nem lehet más, mint időt nyerni arra, . . . Kecskeméthy Ferencz: Hogy megmelegedjék a miniszteri székben! Barabás Béla: . . . hogy mi a nemzeti törekvések érvényesítésében kifáradjunk és hogy azután az ellenzék megtöressék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Kecskeméthy Ferencz: Ki is mondta, hogy ki akarja irtani! Barabás Béla: Mikor a második nap együtt voltunk Kossuth Ferencz lakásán — azt hiszem nem követek el indiskrecziót — Polónyi Géza t. barátomra utalok, a következőket mondta a miniszterelnök urnak: Kegyeskedjék megmondani a Felséges urnak, koronás királyunknak, hogy őszkor, ha a véderőjavaslat bekerül a törvényhozás elé, abban a nemzeti engedmények, követelések benne legyenek, különben nemhogy czélt nem fog érni, de mi küzdeni fogunk a legvégsőkig. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Nem tudom, megtette-e azt az igen t. miniszterelnök ur, igen vagy nem ? (Felkiáltások szélsőbaloldalon: Dehogy tette!) — Ha megtette, ugy látszik, nem volt eredménye; ha volt eredménye, nekünk arról mindeddig nem szólt semmit. Kecskeméthy Ferencz: Csak negatív eredménye lehetett. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Barabás Béla: Az igen t. miniszterelnök urnak, ha tudta, hogy. a nemzeti aspirácziók annyira élükre vannak állítva, ha komoly és becsületes békét akart, e tekintetben okvetlenül nyilatkoznia kellett volna. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbalt >läalon.) Gabányi Miklós: Tomasiesnak mi a véleménye róla? (Derültség a szélsöbaloläalon.) Barabás Béla: De nyilatkoznia kellett volna még az esetben is, ha ennek a nemzetnek semmi kilátása sem volna arra, hogy a mi törekvésünk megvalósuljon, hogy a magyar hadseregben magyar vezényszó, magyar zászló, magyar czimer legyen. (Elénk tetszés a szélsöbaloläalon.) Nyilatkoznia kellett volna őszintén azért, hogy mi ne legyünk becsapva, hanem tudjuk kötelességünk folytatásában magunkat mihez tartani. De a miniszterelnök ur sem az egyiket, sem a másikat nem teljesítette. Beszélt azokról a dolgokról, a melyeket az előző kormány már megígért. Ez nem más, mint nesze semmi fogd meg jól. (laaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) De ez nekünk nem kell. Mi ebben a nemzeti sérelmeknek nem orvoslását, legföljebb megkerülését látjuk; ezek bennünket ki nem elégítenek, (Tetszés a szélsőbaloldalon.) És ha az igen t. miniszterelnök urnak csak az az álláspontja, hogy azoknak óhajtását hangoztassa, de azoknak érvényesüléséről tudni sem akar, akkor czélt tévesztett törekvésében, akkor az alkotmányos rendet nem állította helyre, annál kevésbhé kötött békét, hanem tovább is kénytelen lesz tűrni, hogy miként végezzük mi a nemzeti küzdelmet, a melylyel előbb vagy utóbb, de le kell számolni. (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Jól tudjuk mi, hogy a nemzeti sérelmek orvoslása, illetőleg az orvoslás végrehajtása nem történhetik meg egyhamar. Nagyon jól tudjuk, hogy ehhez egy kevés idő kell. De hiszen nem azt kívánjuk, hogy tessék ezt ma teljesíteni! Még csak azt sem követeljük, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat most terjesztessék be. Nem kértünk semmi egyebet, csak azt kértük és vártuk az igen t. miniszterelnök úrtól, hogy, ha békehozási szándéka komoly volt, ide kötelező nyilatkozattal jöjjön. (Élénk tetszés a szélsöbaloläalon.) Kötelező nyilatkozatokkal és ígéretekkel azon nemzeti törekvésekre vonatkozólag, a melyek most lázban tartják az egész országot. Tegyen kötelező nyilatkozatot, olyant, a mely meg nem másítható, és el nem odázható törekvésül állítja fel a nemzeti követelményeket, a melyet a többség kifejezetten magáévá tesz és a melyhez a magyar király hozzájárult. A miniszterelnök ur tegnap igen helyesen a következőket mondotta a magyar nyelvről (olvassa): »Magyarországon csak magyar állampolgárt ismerünk. A törvények alapján a magyar nyelv érvényesülésének mindenképen érvényt szerzünk,« Azt kiáltották közbe: Hát a hadseregben is, a katonaságnál is? Erre az igen t. miniszterelnök ur egy szót sem szólt. Már most mi következik ebből? Vagy az, hogy az igen t. miniszterelnök urnak nincsen sem szándéka, sem ereje arra, hogy ezt a kijelenlentést a magyar 8*