Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-314

3í4. országos ülés 1903 elő a korrupczió, hogy az a képviselőház sem a maga összeállításában, sem határozataiban nem a nemzeti akarat képviselője. Mindig igen veszedelmes dolog ennek megítélését egyesekre bízni és egyeseket felhatalmazni, hogy ezen szubjektív ítéletük alapján járjanak el. De hát én megengedem, hogy rideg, formalisztikus állásponttal nem lehet nemzeti politikát, nem lehet történelmet csinálni. Lehet, hogy vannak ilyen esetek, a hol ez a czime megvan az obstrukcziónak, — nem mondom, hogy jogczime, hanem ez az etikai igazolása — és megtörténhetik az is, hogy a többség által előreláthatólag olyan határozatok jönnének létre, olyan intézkedések nyernének helyeslést, a melyek az alkotmánynak az alapelveivel ellenkeznek. De a mostani obstrakczió ezen jogczimeknek elsejére nem hivatkozhatik, mert azt elismeri mindenki, hogy azok a választások, melyek ezt a képviselőházat ide küldték, bár még ideálisaknak nem nevezhetők ezek sem, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) igen nagy haladást képeztek a választások szabadságának és tisztaságának terén. De ezzel összeköttetésben egy nemét a kifogásoknak mindjárt ki akarom zárni, a melyet a legnagyobb csodálkozással hallottam, hogy t. i. azok a t. képviselő urak, a kik elismerik, hogy a választások vezetése nem bővelkedett olyan vastag visszaélésekben, hogy ezen a czimen meg lehetne tagadni ettől a háztól a nemzeti képviselet őszinteségét, azt mondják: hja, de a mi választási rendszerünk olyan, hogy annak alapján nem is jöhet létre igazi nemzeti képviselet! (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek közül egyik-másik odáig is elment, és én mondhatom, hogy ott (AZ elnöki szék felé mutat.) az én csendes elvonultságomban (Derültség jobb felöl.) ezeket a fejtegetéseket egy lélektani és bölcsészeti biívár füleivel hallom és lelkével mérlegelem, hogy »uj választások sem imponálnak nekünk, akármilyen szabadok legyenek azok, mert megint csak ennek a helytelen, ennek a rossz, ennek az igazságtalan választási czenzusnak alapján történnének«. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Engedelmet kérek, különböztessünk meg két dolgot. Annak elismerésében, hogy a mi választási rendszerünk reformra szorul, egyek vagyunk, habár talán nem leszünk egyek azután abban, hogy minő mértékig, és a radikalizmusnak minő fokáig. De hát abban egyek vagyunk. Az is igaz, a mit Holló Lajos t. barátom most egy halk közbeszólás alakjában, a melyet én azonban hallottam, idéz, hogy én egyszer azt mondtam, hogy a nemzeti becsület követeli azt, hogy az 1848-ban megkezdett utón tovább haladjunk, és minél tágabb és tágabb rétegeket hozzunk be. Hát ez áll, ezt meg kell csinálni; de ha ezen a czimen tagadásba vonják annak a parlamentnek jogosultságát, mely a mai czenzus alapján választatott, hogy a nemzet nevében határozzon: akkor ebből egy végnélküli csavar lesz, mert akármilyen július 22-én, szerdán. 439 reformját eszközöljük a választásoknak, jótállok érte, hogy találkozni fog itt teljes jóhiszeműséggel 30, 40 vagy még több ember, a ki azt igazságtalannak vagy helytelennek fogja találni. Teszem azt, hozzuk be az általános szavazati jogot; bizonyára találkozni fog igen sok férfiú, a ki igen alapos megokolással azt fogja mondani, hogy a puszta számoknak ez a kizárólagos uralma nem felel meg a nemzeti társadalom szervezetének. Hozzuk be a társadalmi szervezet által követelt korrektivumokat, fog akadni 30—40 ember, a ki azt mondja: igen, de a

; minoritás képviseletéről is kell gondoskodni. (Elénk tetszés jobbról.) Szóval, t. képviselő urak, ha mi a választási rendszer fogyatékosságait nem abból a szempontból hozzuk fel, hogy annak reformját kívánjuk, a miben egyetértek az urakkal, hanem abból a szempontból, hogy itt egy képviselőháznak jogczimét kifogásoljuk : akkor beláthatatlan, megoldhatatlan, soha meg nem szűnő bizonytalanságok elé megyünk. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) És én hozzáteszem, hogy ez a felfogás minden a világon, csak nem magyar, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mert a magyar jogtörténelmi felfogás a pozitív jogon alapul és nem az u. n. emberi jogoknak tisztán szubjektív állomképein, és odajutunk a végén, hogy azt az érvet használjuk mi itt jóhiszemüleg, a mely érvvel a román nemzeti párt az erdélyi uniónak törvényességét megtámadta. (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) T. képviselő urak, ezt tehát elimináljuk, és menjünk még közelebb a mai helyzet szivéhez. Ne beszéljünk obstrukczióról általánosságban, hanem beszéljünk a mai körülményekről, a mai obstrukczióról, a mely obstrukczió tehát kiterjed nem egy egyes tárgyra, a mi megint egy külön válfaja az obstrukcziónak, hanem — megengedem — egy egyes tárgyra való vonatkozással, czéljául azt tűzi ki, hogy mindaddig, mig bizonyos kívánságai azoknak a képviselő uraknak . . . Olay Lajos: Jogos követelései! Gr. Apponyi Albert: Önök azt mondják, jogos követelései, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ezt azonban ugy kimondani, hogy ebből jogi következmény folyjék, csak a törvényhozásnak van joga. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Hát addig, mondom, mig azoknak az uraknak, mondjuk akarata nem teljesül, — talán ebben a kifejezésben megegyezhetünk, — a mely akarat alapul az ő felfogásukon arról, a mi joga a nemzetnek, mondom, mig az ö akaratuk nem teljesül, megállítják az egész állami gépezetet. Hát, t. képviselőház, én csak ecsetelni akarom még egyszer, hogy ennek a nemzetre nézve micsoda következményei vannak és lehetnek, hogy azután ennek a szövétneke mellett vizsgáljam, van-e olyan inditó ok, van-e olyan törekvés, a mely mindannak felidézését etikailag igazolja. Hát nem látják, t. képviselőtársaim,