Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-313
313. ORSZÁGOS ÜLÉS 1903 Julius 21-én, kedden, gróf Apponyi Albert elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnök megemlékszik XIII. Leó pápa elhunytáról. — Egyéb elnöki előterjesztések. —. A miniszterelnök programm-nyilatkozata fölötti vita folytatása. A kormány részéről jelen vannak: grőf KhuenHéderváry Károly, Lukács Lászlő, Kolossváry Dezső, Plósz Sándor, Láng Lajos, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz, Tomasics Miklós. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 35 pereskor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti gr. Teleki Sándor jegyző ur. A javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Hertelendy László, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Endrey Gyula jegyző ur. Méltóztassanak meghallgatni a tegnapi ülés jegyzőkönyvét. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa az 1903. Julius 20-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Történelmi jelentőségű gyászesetet kell a t. háznak bejelentenem, mely e haza polgárainak millióit is közelről érinti. Tegnap, 1903. évi Julius 20-án, délutáni 4 órakor hunyta be örökre szemeit XIII. Leó pápa ő Szentsége. Mindenkor megrendítő óra az, a melyben a katholikus egyház látható feje e földről elköltözik. Száz meg száz millió ember siratja benne lelki atyját, de az egész világ, hivő és hitetlen egyaránt elmerül annak mérlegelésében, hogy mit vesztett az elhunyt pápa személyében, és annak találgatásában, hogy mit várhat attól az ismeretlentől, a kinek kezébe le fog tétetni a pápaság óriási erkölcsi hatalma. Messze kell azonban visszanyúlnunk a történelem emlékeibe, hogy reäakadjunk egy pápára, kinek halálakor ezek az érzelmek oly bensőséggel uralkodtak a lelkeken, mint most, midőn XIII. Leótól kell mindenkorra megválnunk. A katholikus hivők fájdaKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XVII. KÖTET. lommal látják annak a fénynek letűnését, a melyet egyházukra e nagy férfiú dicsőségteljes, sikerekben gazdag kormányzata árasztott; aggódva érzik annak az erős és biztos vezetésnek elvesztését, a mely nehéz helyzetekből többnyire diadallal tudott kibontakozni; és — bár hitök óvja őket attól, hogy az egyház jövőjében kételkedjenek — mégis tudják, hogy emberi bölcseség Í8 hozzájárul az egyházat mindig környékező megpróbáltatások csökkentéséhez vagy legyőzéséhez. A katholikus egyház gyásza tehát nemcsak formaszerü, hanem mély és megható, midőn a legnagyobbak egyikét vesztette el, a kik valaha Szent Péter trónján ültek. De ha körülnézünk az egész művelt világ közérzületének azon megnyilvánulásaiban, a melyek XIII. Leó haláltusáját kisérték, most pedig halálát körülveszik, ugy azt a sajátságos tüneményt látjuk, hogy az általános részvétben szinte elmosódott a különbség hivők ós nem hivők, katholikusok és más vallásúak érzelmei közt. A kik legtávolabb állanak meggyőződéseikben attól a világnézlettől, a melyet a pápaság képvisel, a kik az ellentétes áramlatok leghatározottabb képviselői, visszafojtott lélegzettel, mélységes megilletődéssel kisérték a pápa utolsó napjainak minden^ mozzanatát, megrendülve állanak koporsójánál. És e napokban és ez órákban nem hallatszott egy szó, nem Íratott egy betű, a melyet ne sugallt volna őszinte kegyelet. Az egész művelt világ gyászolja XIII. Leó pápát. Valóban . nagy élet lehetett az, a mely ilyen diadalmas halállal végződik; olyan élet, a melyben a szellemi kiválóság az etikai fensőbbséggel egyesül, a melyben a nyilvános tevékenység dicsőségét emberi erények melegítik át, a melyet nemcsak hatalmasnak érez mindenki, de jótékonynak is. És ilyennek tudja a világ XIII. Leó életét. Intranzigens ragaszkodás mellett az egy52
