Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-312

312. országos ülés 1903 Julius 20-án, hétfőn. 40? lyok szokása szerint itt Magyarországon fogjuk felütni és állandóan itt tartani.* Ez a törvény életben van, mert nem törölték el és minden királyra kötelező. Itt van az 1867 : XII. t.-cz. 11. és 12. §-a, a melynek a kedvéért a függetlenségi párt — a mint Kossuth Ferencz nagyon szépen kifejezte magát — lesiklott elvi álláspontjáról, mert ez alkalommal egy 67-es törvény végrehajtását követeli. Ez is egy törvényes garanczia a miniszterelnök ur politikájával szemben. Ez sem lett végrehajtva. Ott van az 1868-ik évi augusztusi rendelet a magyar tisztek áthelyezéséről. Ez sincs megtartva. Ott van továbbá I. Ferdinánd 1552. évi végzeménye, a mely azt mondja, hogy intézkedés ne az idegen, de a magyar kapitányok megbízásából történjék az országban. Ennek 3. §-a pedig azt mondja, hogy ha valamely okból a hadsereg megosztása történnék — azé a hadseregé, a mely akkor az idegen zsoldosokból és a magyar katonaságból állott, — ebben az esetben a magyarok élére magyar főkapitányt kell állítani. Ez is érvényben van. Itt van az 1662. évi második dekrétum, a mely ezt mondja (olvassa) : »Ö Felsége biztosítja a Karokat és Rendeket a német katonaság kivitelére nézve a legjobb módon és alakban, hogy ama német katonaság egy része azonnal kivitetik az országból . . .« pedig ma is benn vannak, mert láttuk, hogy nem vitette ki azonnal, (olvassa): »... és a szomszédos örökös tartományokba helyeztetik, többi része pedig Szent György vitéz és vértanú ünnepére vitetik ki.« Nem vittek ki egy szálat sem. Ezek mind törvényes igéretek. Itt van József császár leirata 1809-ből, a mely szerint (olvassa): »Magyar katonai ügyekben megalakittatik a magyar hadügyi tanács, a mely áll az elnökből, két tanácsosból, egy regisztrátorból és egy írnokból, a mely tanács a király szolgálatára és a haza javára kezeli a katonai ügyeket.« Kezeli Pittreich ur, daczára ezen királyi ígéretnek. Itt van II. Lipót rendelete, a mely azt mondja (olvassa): »A mi a katonaságot illeti, kegyesen kijelentjük, hogy a katonaság az ország törvényei értelmében fog kezeltetni s ugy a mezei, mint várbeli magyar katonaság ezredeiben született magyar tisztek alkalmaztatni.« Nem akarom folytatni a királyi ígéreteknek és törvényeknek hosszú sorozatát, a melyeket nem tartottak meg. A miniszterelnök ur talán nem gondolja, hogy ha tesz valami gyenge Ígéretet törrényes garancziák nélkül, akkor ezt a nemzeti küzdelmet, — mert hisz ez az — abba hagyhatjuk? (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) A midőn a miniszterelnök ur szereplésére nézve különböző nézetek röpködnek a helyzet megítélésénél, egy igen lényeges szempontot nem szabad figyelmen kivül hagyni. A miniszterelnök ur szereplése ebben a bonyodalmas helyzetben két fejezetre oszlik. Méltóztassék ezt meghallgatni, t. miniszterelnök ur, és tisztán fog látni ebből a poétikus felállításból, hiszen ez a lelkére hatott. Méltóztassék ezt szemügyre venni és a kibontakozást ekként keresni. (Halljuk! Halljuk !) Mondom, két fejezetből állott a miniszterelnök ur szereplése: az első fejezet igy szól allegorikusán és poétikusan: A király elküldte megbízottját az ő lojális ellenzékéhez. íme a nemzeti iránynak hajnalhasadása: szóba áll velünk a király, a katonai javaslatokat visszavonták. Győzelem. Egész Európa tapsol, az osztrákok haragusznak, tehát igazunk van. A második fejezet az, hogy a katonai javaslatokat még ma sem vonták vissza. A nemzeti irány pirkadása helyett ólmos fellegek vannak az égen a t. miniszterelnök ur programmbeszédének következtében, a mely az első fejezet végét és a második fejezet kezdetét képezi. Már tisztába hozatott az a kérdés, hogy az 1899 : XXX. törvényczikknek tervbevett módosításáról ama bizonyos június 23-iki megbeszélések alkalmával szó sem esett. A mikor tudjuk, hogy milyen garancziáink vannak lefektetve az 1899 : XXX. törvényezikkben, s a mikor a miniszterelnök ur nem jelöli meg azt, hogy mely irányban akarja azt módosítani, akkor timeo Danaos, mert bizonyára nem a magyar szempontból akarja ezt a törvényezikket módosítani, a melynek módosítására semmiféle szükség nincs. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Az 1899 : XXX. törvényczikknek csak egy konzekvencziája lehet, az, hogy gazdaságilag önállóan rendezkedjünk be és ez első szükséglete ennek az országnak, s azt hiszem, abban a tekintetben egy véleményen vagyunk, hogy ennél nagyobb és hőbb óhajtása az országnak nem lehet. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Már most szabad legyen beszédemet befejeznem egy, az életből vett naiv hasonlattal, illetőleg a történetből levont következtetéssel. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök urnak az 1899: XXX. törvényezikkre vonatkozólag bejelentett módosítása egy uj ajánlat jellegével bir, a mely az ellenzéket nem kötelezi. Példám erre a következő. (Halljuk! Halljuk!) Midőn ügyvédi vizsgát tettem, feladatom ez volt: Egy ügynök megjelent egy földbirtokosnál és rávette arra, hogy 500 forinton festesse meg egy Budapesten lakó művésznél arczképét. Átadott neki száz forint előleget Az ügynök megjelent Budapesten a művésznél, átadja a .megrendelést, a földbirtokos által átadott egész életnagyságú képet, és a száz forintot is átadja a művésznek. A művész azonban a helyett, hogy munkába fogna, levelet ir a földbirtokosnak, a melyben azt mondja: »Uram, ön olyan szép ember, hogy önnek a képe sokkal jobban fog hatni, ha én nem mellképet fogok csinálni, mint a hogy az ur megrendelte, hanem térd-képet fogok abból csinálni; nagyobb lesz, szebb is lesz, többet sem kell érte fizetni.« A földbirtokos erre visszairt,