Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-312
312. országos ülés 19 vezés, mert ellenzék nem lehet békepárti, — pártvezérem álláspontját teszem magamévá, erre sok egyéb nyomós ok mellett az is vezetett emgem, hogy abban a hiedelemben voltam, — és mig a t. miniszterelnök ur ne.táni cselekményei ebből a hiedelemből ki nem mozdítanak, abban is vagyok — hogy ha a nemzeti vívmányok önmaguktól, mintegy az idők követelményei gyanánt, meg nem is oldatnak, de engedje meg az a t. párt, a melyhez tartozni szerencsém van, azon hiedelemnek ismételt hangsúlyozását, hogy ezek a kérdések már a többség akarata által is meg lesznek oldva, mert ennek ideje már elkövetkezett s ezzel a miniszterelnök urnak számolni kell. (Ugy van ! Ugy van ! a sz&söhaloldalon) Abban a hiedelemben voltam állásfoglalásom megválasztásánál, hogy erre a túlfeszített harczra nincs is szükség. Mehet a hajó, nincsenek jégtorlaszok, felesleges tehát a kazánt erősebben fűteni, mert a robbanáshoz ép oly közel állhatnánk, mint a minő messze van még a czél, mely előttünk lebeg, de a melyet mi elérni akarunk, mert ez a nemzet óhaja és akarata. Nem kell. politikai bölcseség annak megállai>itásához, hogy a gróf Tisza István ur jövetele elé pár esztendővel ezelőtt komoly akadályok még nem igen gördültek volna. És íme, ma ezzel az állapottal találkoztunk, s én őszintén megvallom, a nemzeti politika hajnalhasadását látom abban, hogy a szabadelvű párt kebelében sem mehet az, a mi azelőtt mindig mehetett volna. Ma már egy tisztességes éra után a lelkek elő vannak készítve arra, hogy itt csak olyan jelszavak alatt lehet politikát csinálni, a melyek a nemzet követelményeinek megvalósulását jelentik s a mely jelszavak hogy üres szavak maradtak eddig a múltban, azt a nemzet érdekében épen én sajnálom a legjobban. Ezen fundamentum nélkül ma el sem indulhatunk egy lépésnyire sem. Ezen szempontból fogom én fel azt a fordulatot, a mely a t. miniszterelnök ur személyét illetőleg beállott. Hiszen a miniszterelnök ur is tudja, hogy ezelőtt pár esztendővel még irtózott a szabadelvű párt a miniszterelnök ur személyétől, ma pedig belenyugodtak abba, hogy kormányt alakítson. Olay Lajos: Háromszor küldték vissza! Pap Zoltán: Mi változtatta meg a véleményeket? Volt valamely cselekedete a miniszterelnök urnak báni politikájában, mely okvetetlenül involválta, hogy megváltozzanak róla a vélemények? Nem a vélemények változtak meg, hanem megváltozott az idő, mert utat tört magának a lelkekben az a természeti erő, hogy a nemzet jogainak okvetlenül érvényesülniök kell. Pár esztendővel ezelőtt öntudatlanul is veszedelmesnek tartották a bán urnak egyéniségét, mert nem érzett magában senki erőt, hogy az előre vetett árnyék testével megbirkózzék; most azonban érzik, hogy a magyar ügygyei semmiféle bánnak elbánni nem lehet. Ismétlem azt 3 Julius 20-án, hétfőn. 403 az álláspontomat, melyet a külső jelenségek egybevetéséből alkottam meg és a melyet mint politikai igazságot már előbb hangoztattam, hogy t. i. erőszakot és zsarnokságot csak ott alkalmazhatnak, a hol azt tűrik. Számoljon tehát a miniszterelnök ur is, midőn a kormányzást itt megkezdte, azzal a ténynyel, hogy a magyar közélet az erőszakot be nem fogadja. T. miniszterelnök ur, bár én politikai ellenfele vagyok és ugy látom, hogy minden körülmények közt az fogok maradni nemcsak a programmbeszéde miatt, melyből előre kivehettem egyet-mást, de már azért is, mert a 67-es alapon nem találkozhatunk, mondom, bár politikai ellenfele vagyok, őszintén kijentem, talán barátaim nem tetszésére is, hogy vérem minden atomja undorral és megvetéssel fordul el a politikában a személyeskedéstől, és igy én nem tartozom azok közé, a kik okvetlenül a miniszterelnök ur fejét kívánják. Meg is mondom, miért, s azt is kimondom, hogy saját álláspontomnak kifejezést kell ebben adnom, mert ezt saját egyéniségem szerint mérem meg, s nincs, a kit ebben kövessek. Nekem megvan a magam kijegeczesedett meggyőződése, a mely meggyőződés az én politikai működésemnek veres fonala, gerincze és a melyet senki kedvéért el nem hallgatok. Az én meggyőződésein szerint Magyarország fejlődését mindenkor hatalmi kérdések akadályozták meg, az, hogy a hatalmon maradjunk-e, vagy hogy a hatalomra jussunk. Mert tessék csak kiszámítani, hová jutottunk volna, ha 36 év óta mindig oly beszédek mondattak volna el, a minőt báró Dániel Ernő volt közlekedésügyi miniszter ur, valóságos belső titkos tanácsos mondott. Most már csak boldogulásunkról lehetne szó és nem üres jelszavak hangoztatásáról, nem arról, hogy a magyar államiságot kiépíteni kötelességünk, hogy ez a munka nem tűr szünetelést, bár lépten-nyomon látjuk annak a munkának az akadályait. De megtagadtuk a múltban multunkat, megtagadtuk tradiczióinkat, nemzetünket, magyar voltunkat, csak azért, hogy a hatalmon maradhassunk és a hatalomhoz juthassunk. Megengedem, hogy voltak a múltban egyes politikusok, a kik nem vállalkoztak a nemzet ügyében többre, mint a mennyit a bécsi előítéletek megengedtek. Engedelmet, de ez igy van. Akár a kettő együtt, akár külön-külön a kettő, de mind a két felfogás teljesen hibás és oly állapotokat van hivatva szülni, mint a minők a, maiak, mert ebben a politikában nincsen őszinteség. Ha a t. miniszterelnök ur egy ügyet kezébe vesz, a resszortjában, mint belügyminiszter, elvárja, hogy tanácsadói a kérdés minden lényegére nézve őszinte felvilágosítást adjanak neki, hiszen ítéletét csak igy képes megalkotni, máskép nem hozhat helyes ítéletet. Ha tehát ennek az őszinteségnek ott helye van, százszorosan helye van a korona előtt. (Ugy van! a szélsobaloldahn.) A hazug politika, t. miniszterelnök ur. megboszulja magát Magyarországon. 51*
