Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-312

312. országos ülés 190, nem érvényesülnek. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldalon!) Épen azért nem habozom kijelenteni most, hogy a mikor nincsen vezérem, a kit kövessek, gondolkoztam a felett, vájjon mit tartsak meg, vezéreimnek szavát-e, a melyet a bánnak adtak, vagy az én adott szavamat, a melyet a választókhoz intéztem? Én az utóbbit választom. (Helyesléseié a szélsőbaloldalion.) Hogyha véletlenül annyi tudással és összeköttetéssel áldott volna meg az Alkotó, mint a mennyi bennem az igyekezet hazám szent ügyét szolgálni és ott lehettem volna azokon a megbeszélgetéseken, a melyeket vezéreim a bán úrral folytattak, akkor ezeknek a beszélgetéseknek a során én teljes, tiszta képet adtam volna a t. miniszterelnök urnak. Az elsó' kérdésem az lett volna, hogy mit hozott Bécsből ? (Helyeslései) a szélsöbaloldalon.) És ha nekem erre megnyugtató feleletet nem adott volna, akkor teljes udvariassággal és lojalitással az ő művelt személye iránt, megmondtam volna, hogy akármiben egyezünk is meg, — maga is azt mondta különben, hogy ez nem megegyezés volt, hanem csak megbeszélgetés — az általa tervbevett kormányzás elé elháríthatatlan akadályok fognak gördülni. Nem lettem volna gyengébb ellenzéki politikus, mint "Wekerle Sándor, a kiről ugy tudom, hogy a korona előtt nyíltan és őszintén megmondotta, hogy a parlamentben és Magyarországon a rend helyreállítása nemzeti engedmények nélkül lehetetlen. Nem akarok én ebben a pillanatban okosabb ember lenni vezéreimnél sem, és most sem tolakodom fel biráikul, ujabban is ismétlem, hogy az akták lezárása után az ő álláspontjukat fogadtam el és tettem magamévá. De van egy momentum, a melyre talán mégsem leszek szerénytelen, ha kiterjeszkedem. Kérve-kértem a vezéreket, hogy ne hamarkodják el ígéreteiket a bán úrral szemben. Féligmeddig nyilvános ennek a története, mert egy lap elkövette, pártom némely tagja szerint, azt az indiskrécziót, hogy nyilvánosságra hozta. Június 22-én tette a bán első látogatását Kossuth Ferencznél. Nem volt ez előre összehívott pártértekezlet, hanem épen csak a jelenlevő függetlenségi párti képviselő előtt mondotta akkor Olay Lajos t. képviselőtársam a következőket (olvassa): »A helyzetet sokkal komolyabbnak és válságosabbnak tartja, semhogy ilyen könnyen elfogadja a bán propoziczióit. Nemzeti engedményekre van szükség, azok nélkül nem lehet engedni. Az ellenzék e nemzeti engedmények nélkül nem hagyhatja abba,, az egész nemzet által helyeselt küzdelmet. 0 a maga részéről előre bejelenti, hogy, a mennyiben a párt a bán ajánlatát elfogadja, levonja a konzekvencziát, és kilép a pártból, hogy cselekvési szabadságát nem korlátozza a párthatározat.« Itt leirja az a lap, hogy izgalmas jelenetek következtek. Erre én hosszasan kifejtettem az 3 Julius W-án, hétfőn. 399 ellenzék álláspontját, küzdelmét és •— a mint a lap irja — következőkép nyilatkoz tam: »Az elnök által tett bejelentéseket nem ismeri el vívmányoknak, figyelmezteti azokat, kik holnap a párt nevében a bánnal tárgyalni fognak, ne téveszszék szem elől a nemzet óhajait és vegyék figyelembe, hogy az ellenzék kezében van a hatalom, és az uj kormány csak ugy alakulhat meg, ha az ellenzék akarja. Követeljék a bántól a nemzeti engedményeket és ne tekintse Kossuth Ferencz megtiszteltetésnek, hogy a bán látogatást tett nála, mert gróf Khuen-Héderváry rá van szorulva Kossuth Ferencz jóakaratára. Kijelenti maga és több tagtársa nevében, hogy ha nem ad a bán nemzeti engedményeket, a harczot ellene teljes erővel folytatni fogja.« Voltak a vezérek között olyanok is, kiket csekélységem egyenkint megkért arra, hogy ilyen értelemben tárgyaljanak a bán úrral és domborítsák ki előtte, bogyha kormányozni talál ezek nélkül a nemzeti engedmények nélkül, akkor elháríthatatlan akadályokra talál. Június 23-án az igen t. miniszterelnök ur még egy látogatást tett a vezéreknél, de erre már nem terjeszkedem ki, mert ezek már per longum et latum pertraktálva voltak. Felemlítem azonban azt az igen súlyos okot, a mely miatt tartózkodtam az u. n. harczi párt álláspontját magamévá tenni és ez az, hogy a június 23-iki megbeszélgetésnek eredményeképen foglalhatta el a miniszterelnöki széket az igen t. bán ur, én tehát a konzekvencziát levontam magamnak, mert a koronával tréfálni magamnak meg nem engedhettem. Ez nem jelenti még azt, hogy ez helyes álláspont, de tagadhatatlan, hogy június 23-án volt egy értekezlet, a melyen egyetlenegy hang sem emelkedett az ellen, hogy a bán úrhoz siető Kossuth Ferencz tiltakozzék az ellen, hogy a miniszterelnökséget elvállalja. Ellenkezőleg, megnyugtatást adtunk neki, — és ez az én konzekvencziám a harczi párttal szemben, — a mivel túl is esem beszédem legnehezebb részén — és barátaim legtöbbjével szemben ez volt egyetlen oka annak, hogy a miniszterelnök ur elfoglalta a miniszterelnöki széket. Molnár Jenő: Maga mondotta! Pap Zoltán: Saját körömben nem akarok zavart előidézni, és azért az én álláspontomat igazolnom kell. Van egyéb ok is, a mi a helyzetet megváltoztatta. (Halljulc! Halljuk!) A dolog akkor akként állott, hogy nálam döntő ok volt az, hogy a korona is belevonatott a helyzet tisztázásába. Legyen szabad most a miniszterelnök úrral szemben két kérdést felvetnem. Az egyik kérdés az: van-e a miniszterelnök urnak tudomása arról, hogy az előzetes pour-parléknál a korona előtt gróf Csáky és Wekerle Sándor kijelentették, hogy a helyzet tisztázását, a rend helyreállítását nemzeti engedmények nélkül el nem