Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-310

370 310. országos ülés 1903 Julius 17-én, pénteken. abszolutizmusnak mindig folyományai voltak. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Én nem kívánom és nem kívánja senki ebben az országban, hogy lehessen még olyan idő, hogy a régmúlt idő képei még egyszer visszatérhessenek, de ha visszatérnének, akkor mi bízunk nemzetünk erejében, bízunk kitartásában és ha tűrni kell, hát tűrni fog a nemzet, egygyé leszünk újból a szenvedésben, de a magyar alkotmány erejét sem az erőszak, sem az önkény nem fogja megtörni soha. (Elénk helyeslés; éljenzés és taps a bal- és a szídsőbaloldalon.) Hiszen Kossuth Lajos mondja, hogy olyan a nemzetek sorsa, mint a születés. Fájdalommal hozza az anya a gyermekét a világra és sírással kezdi a csecsemő az életét. Szenvedés, vér és könny nélkül nem született még meg egyetlenegy nemzetnek sem a szabadsága soha. Ezen a réven tud csak testet ölteni, vérré válni az eltiport jog és igazság. Ezt akarjuk mi, t. képviselőház? Nem akarjuk, csak kitartunk egy elv érdekében, küzdünk egy elv megvalósításáért. Ugron Gábor: A törvény végrehajtásáért! Mezőssy Béla: Hiszen ha mi a küzdelem előestéjén nem bíznánk ügyünk igazában és önmagunk adnók fel a küzdelmet, ezzel megpecsételnek, hogy állásfoglalásunknak nem volt meg a kellő alapja. Nem bennünk van a hiba, t. ház, hanem a többségben, a mely nem akar instinktust meríteni a mi küzdelmünkből és nem akar odaállani a nemzet jogainak érvényesítése mellé. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mikor Viktor Emmánuel király kitűzte Olaszországban az Unita Itália csillagát, Piemontnak volt egyszerű kis fejedelme és magára hagyatva vágott neki annak a rettenetes feladatnak, hogy az olasz félszigetről kiűzze az osztrákot. Egyedül Napóleon támogatásában bízott és ekkor Napóleon mindenható külügyminisztere, Walevsky azt mondta Viktor Emmánuelnek: És mit tesz felséged akkor, ha egész Európa magára hagyja? Mit teszek? Akkor is kitűzöm a szabadság zászlaját. El fogok pusztulni, elvesztem királyságomat. néj)em vértengerben fog fürödni, de a mely nemzet így csík el, annak ügye igazságos, annak az ügynek győznie kell. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Boldog idő, boldog nemzet, mondja Kossuth Lajos, melynek ily vezérei vannak. Magyarországnak fájdalom, nincsenek ilyen vezérei. A múltra, annak minden emlékére, fátyolt borítottunk, de azért ne hagyjon el bennünket a fátyollal bontottaknak emlékezete, ne hagyjon el a hűség azoknak megszentelt emlékéhez, a kik a nemzet jogaiért nemcsak szóval, de tettel is tudtak küzdeni. Az én álláspontom az, t. képviselőház, hogy a kard kihullhat kezemből végkimerülésemben, kicsavarhatják kezemből erőszakkal, de hogy önként tegyem le, arra még gondolni sem tudok. (Soszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Még egy kérdés van, a melyre ki akarok térni s ez az, hogy ugyan ki lehet, a ki a magyar nemzetnek nemzeti aspiráczióit lehetetlenné teszi. Lehető kímélettel akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert lehetetlen oly vonatkozásokat is nem érintenem, melyek a korona személyével is összeköttetésben állanak. Én azt hiszem, meg vagyok róla győződve, hogy a többség a magyar nemzeti jogok megvalósulásának nem lehet akadálya. He azt hiszem, t. ház, hogy nem lehet akadálya annak a koronás fő sem, mert arról a sokat szenvedett, az élet tapasztalataiban meghiggadt, államfőről, a kinek háta mögött egy nagy történelmi múlt, tenger szenvedés és nehéz megpróbáltatásoknak egész sora áll, lehetetlenség föltételezni azt, hogy ő szegezi a saját akaratát oda a magyar nemzet aspiráczióinak megvalósítása ellen. Hiszen ő nagyon jól tudja, hogy egyedül a nemzetével összeforrott király az, a ki nagyot és hatalmasat tud alkotni, így tehát csak arról lehet szó, csak az lehet az egyedüli akadály, hogy a korona tanácsosai gátolják meg azt, (ügy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) hogy az ország közhangulata a magyar királyhoz elhatolhasson. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A jelen képe eszembe juttatja a multat, azt az időt, a midőn az 1790—91. országgyűlés így irt a királyhoz, II. Lipóthoz: »Szomorú dolog az, hogy a Habsburg-királyok alatt mindig megújulnak a nemzetek jogai elleni kísérletek. Szomorú dolog az, hogy a király a rossz tanácsadók sugallatára hallgatva, csorbítani akarja a nemzet jogait.« (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a mai helyzet, t. ház, és senki sincs jogosítva arra, — bárki legyen is, — hogy ezt a korona előtt eltitkolja; senki sincs jogosítva arra, hogy eltitkolja ezt épen Ferencz József előtt, a ki 1867-ben megkoronáz tatása alkalmával ezeket az emlékezetes szavakat intézte a magyar országgyűléshez (Halljuk! Halljak! Olvassa.): »Tegye a Mindenható maradandóvá azon őszinte egyetértést, a mely a fejedelmet és a nemzetet a kölcsönös bizalom és szeretet kötelékével fűzte össze, és ujabban is érezteti velünk, hogy boldog fejedelme csak boldog nemzetnek lehet.« (Elénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Nekem nincs jogom vizsgálgatni a trónusok világának nézetét; nincs jogom kutatni, hogy a magyar korona egy boldog fejedelem homlokát övezi-e, de azt érzem és tudom, hogy ez a nemzet nem boldog; (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) ez a nemzet az elkeseredés s a végszükség örvényében küzködik, (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) és hogyha van igazság, a mint van, a fejedelmi szavakban, akkor újból beteljesült a végzet átka rajtunk; újból ajkainknál van a keserűség színültig telt pohara, a melyet egyképen remegve tart kezében a boldogtalan király, és a még boldogtalanabb nemzet. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.)