Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-305

305. országos ülés 1903 Julius 11-én, szombaton. 259 Veres József: T. képviselőház! Mindenki érzi a törvényhozásban is, a társadalomban is, a hol a közügyekről valaha szó fordul elő, hogy nemzetünk politikai helyzete, a képviselőház mostani működése nem felel meg egészen az alkotmányosság követelményeinek. Zűrzavarban vagyunk, s épen ezért a felfogás is a pártok állásfoglalásáról, a pártok határozatairól nagyon zavart. Veszedelembe látjuk sodorva a parlamentarizmust, sőt magát az alkotmányosságot. Az én felfogásom szerint ez a veszedelem, ez a válság csakugyan megvan, de nem abból a helyzetből származott, a melyben ma vagyunk, hanem megfordítva, ez a helyzet származott abból, hogy maga a parlamentarizmus nem igaz, hanem meg van hamisitva. Hiszen alkotmányos szempontból képtelenség, hogy a Felség kinevez egy kormányelnököt, és ez már ezen kinevezés által a többségnek egyúttal pártvezére. Deák Ferencznek, Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak, gróf Andrássy Gyulának, meg a többieknek nem kellett fejedelmi kinevezés ahhoz, hogy ők pártvezérek legyenek; az ő egyéni tehetségük, a közélet terén kivívott érdemeik elismerése: ez tette őket pártvezérekké. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy az ilyenek iránt megvolt nemcsak pártjuknak, hanem az egész nemzetnek is a bizalma, azt egész természetesnek találta mindenki. Viszont épen olyan természetellenesnek kell találnunk, hogy tiZt, cl kit a király akármicsoda más érdekből — tegyük fel, mert lehet olyan eset is, a midőn nem nemzeti érdekből, hanem az uralkodóház érdekéből — nevez ki miniszterelnöknek, azt a többség eo ipso elfogadja pártvezérének. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen így egy báró Récseyvel meg lehetne most csinálni azt, a mit 1849-ben sikertelenül próbáltak megtenni, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hiszen akkor az önérzet s az öntudatosság egészen kiveszett Magyarország képviselőházának többségéből, ha nem is sejtheti előre, hogy ki lesz az ő pártvezére, kit kell neki majd vakon követnie, és kinek a szavaira, Ígéretére fogja majd a maga meggyőződését ráhúzni. Holló Lajos : Lealázó szerep ez ! Veres József: A mostani esetben annál különösebb ez a szerep, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a t. miniszterelnök ur már egyszer ki volt szemelve hasonló szerepre, és akkor az a többség kijelentette a maga szándékát és akaratát, hogy őt vezérének el nem fogadja, és az akkori időben ennek a kijelentésnek meg is volt a hatása. Most az a kérdés, hogy melyik változott azóta: a többség-e, vagy a t. miniszterelnök ur, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert az első alkalommal olyan nagy volt közöttük a különbség, hogy sehogy sem tudtak összehangolódni, most azonban közeledtek egymáshoz ? Hát melyik közeledett a másikhoz ? A szabadelvű párt engedett-e a maga szabadelvüségéből, vagy a t. miniszterelnök ur engedett a maga elveiből, hogy végre találkozhassanak ? Mert a kettő közül az egyiknek — én, fájdalom, azt sejtem, hogy mind a kettőnek — engednie kellett, és épen csak igy juthattak azután abba a helyzetbe, hogy a szabadelvű többség most elfogadta Őt pártvezérének. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a helyzet tehát tökéletesen olyan, mint azok a képek a falusi lakásokban, a melyeket a kiszolgált obsitos katonák emlékül szoktak hazahozni. A kép rajzolójánál ott van a huszár a maga vágtató szürke lovával, s a mikor a huszár meg akarja magát örökittetni, csak a fejét rakják rá a kész képre és azután meg van az örök emlék. (Derültség a szélsöbaloldalon.) A ló folytonosan vágtat, néha pejszinü, néha fehérszínű, néha fekete paripa, csak a fej változik mindig. (Helyeslés és derültség a szélsöbaloldalon.) Hogy méltó-e az ilyen eljárás egy parlamenthez, egy nemzet többségéhez, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) erre a kérdésre, azt hiszem, mindegyikünk azt kénytelen felelni, hogy az olyan többség, a mely képes a maga meggyőződését ennyire megtagadni, ennyire alárendelni a fejedelem akaratának, a mely ennyire vakon engedi magát vezetni, hogy előre még csak nem is sejti, hogy kiben lesz az ő bizalma megtestesülve : nem méltó egy nemzet sorsának az intézésére. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur igen kevés Ígéretet tett akkor, a midőn a miniszterelnöki széket elfoglalta. Azt mondotta, hogy magára vállalja azt, a mit Széll Kálmán, az előtte való miniszterelnök ur tett és igért, hogy ő ugyanazt csinálja. Hiszen ezt érthetnők, ha Széll Kálmán miniszterelnök ur az ígéreteit be is váltotta volna, és egy határozott irányt mutatott volna az ország vezetésében. De hiszen ő eredményt édeskeveset mutatott fel, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) folytonosan csak igért, folytonosan csak alkudott, de az alkut nem igen kötötte meg, ugy, hogy az ő működésének eredménye inkább abban látszik, hogy a nemzetiségek nekibátorodtak, és azt gondolták, hogy itt az idő és alkalom, hogy a magyart most már sarokba lehet szorítani. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Különben megint alkotmányos szempontból előttem nagyon különösnek tetszik, hogy elvetik az eredetit és elfogadják a másolatot, pedig a művészi dolgokban is mindig az eredeti szokott az értékes lenni, a másolat biz' az csak nagyon másodrendű dolog. Ép azért nem érti az alkotmányosan gondolkozó polgár, hogyha bizonyos engedményeket meg lehetett adni Bécsben a mostani miniszterelnök urnak, miért nem lehetett ugyanazokat megadni Széll miniszterelnöknek, hiszen politikai szempontból is sokkal természetesebb, sokkal ügyesebb és sokkal okosabb elrendezés lett volna, ha megadták volna ezeket az ígéreteket Széll Kálmán volt miniszterelnöknek, mert akkor régen tul volnánk ezen a szóí<3~