Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-304

242 3Ö4. országos ülés 1903 Julius 10-én, pénteken. tül nem azért jött ide a miniszterelnöki székbe, hogy kormányzati programmjával előkészítse legalább is az utat egy jövő kormányzati terrorizmusra. (Taps. Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás.) T. ház, a miniszterelnök ur politikai arczulatát, azt hiszem, sem én, sem az országban senki más tisztán és világosan nem ismeri. Ismétlem: politikai arczulatát. ügy vagyunk vele, mint az »Ezeregy éjszaka« meséjében az a királyfi, a kinek történetét később Jókai is felfeldolgozta, ha jól emlékszem, »Perozes«-ében. Annak az arab királyfinak egy szultán odaküldte leányát menyasszonyul. A szultána diszbe öltözve, illatszerrel belocsolva, festékkel pirosítva lépett a királyfi elé, s a környezet rögtön elbámult, hogy »micsoda üde arcz,« »micsoda remek termet® ; de a királyfi így szólt: »Még nem látlak !« Ekkor a szultána letette fejéről a csipkekendőt; levette vállairól a kásmir-shawlet, de a királyfi azt mondta: »Még mindig nem látlak.« (Derültség jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a balés a szélsöbaloldalon.) Végre a mikor már pongyolában is bemutatkozott, azt mondotta a királyfi: »Mindaddig nem látlak tisztán, a mig le nem mosod arczodról a festéket.« (Derültség.) Nos hát, t. ház, én világosan most sem látok, és lelkiismeretemmel nem vagyok tisztában ; nem vagyok meggyőződve arról, hogy a miniszterelnök urnak a politikai helyzetből kreált állásán, politikai arczulatján mennyi az egészséges magyar szin és mennyi a bécsi pirosító. (Hosszas, élénk taps és éljenzés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nagyon kérem a házat, méltóztatnék nekem egy kis szünetet adni. (Helyeslés.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem! (Szünet után.) Elnök: A folytatólagos ülést megnyitom. Kérem Hock képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Hock János: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Igazán sajnálom, hogy a miniszterelnök urat, bizonyára hivatalos teendői, abban az időben vonták el a tanácskozástól, mikor én az ő miniszterelnökségének érdemleges kritikájával foglalkoztam. (Halljuk! Halljuk! balfelöl. Egy hang : Majd elolvassa !) Csak annyit akarok kijelenteni, hogy beszédem folytonosságából legalább az alapgondolatot méltóztassék érteni, hogy én az ő személyét nem ismertem. A kik ismerték, őt törvénytisztelő, magyar embernek mondották, de az o politikai egyénisége, az ő Bécsen keresztül elfoglalt miniszteri széke az, a mely az alkotmányválságnak nálunk szokatlan módja miatt bennem határozottan lelkiismeretbeli aggodalmat keltett fel és azért határoztam el, hogy nyíltan, pártállásra való tekintet nélkül véleményemet, belső lelkiismeretem szavát e házban elmondom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy politikai barátaim csak a legközelebb is azzal az érvvel akarták meggyöngíteni állásfoglalásomat, hogy várjunk még, hadd lássunk legalább tisztán! Hát kérem, ez a várakozó álláspont volt még eddig minden egészséges nemzeti magyar mozgalomnak a megölője, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) A polititikában pedig, a mely a mindennapi élet jelenségeinek feldolgozása, a várakozásnak csak nagyon kevés szerep jut. Mikor 1848-ban a magyar országgyűlés tagjai (Halljuk! Halljuk!) oly szép reményekkel és várakozó állásponttal tekintettek a jövőbe, akkor mondta el Széchényi az ő hires hasonlatát a rákokról, a melyben a kétségbeesés humorával jellemezte szerencsétlen nemzetének állapotát, a mely nem ura a saját tetteinek és még eddig minden reménykedése csak ujabb csalódáshoz vezetett. így szólt: Mi is ugy vagyunk, mint a rákok. Kifogják a folyóvízből, beleteszik csalán közé a fazékba, s ott elkezdenek nyugtalankodni. Ekkor a tapasztaltabb rák lecsillapítja őket: csak várjatok, a helyzet változni fog! Hazaviszik a konyhába, a szakács beleönt egy kis friss vizet, a rákok fellélegzenek. Ha már a helyzetünk nem is olyan jó, mint a folyóvizben volt, de legalább tűrhető. Ekkor a szakács a fazekat odateszi a tűzhöz. Ahogy a viz kezd átmelegülni, nagy a rémülés, de a tapasztaltabb rák megint közbeszól: várjatok, reméljetek, az a kedvező véletlen be fog következni! És csakugyan, a szakács meghallja, hogy a vendégek ma egy órával később jönnek ebédre, lehúzza a fazekat a tűzről. (Derültség balfelöl.) A mint a meleg v'iz kezd kihűlni, uj reménység, uj kilátások a jövőbe, habár már ez a helyzetük sem oly kényelmes többé, mint előbb volt a fazék friss vízben. Ekkor azután jön a fordulópont, a döntő pillanat: a vendégek megérkeztek, a szakács odatolj fazekat a tűzhöz. Nagy a nyugtalanság, nagy a kétségbeesés, de a tapasztaltabb rák tanácsára ismét csendesen várnak, türelemmel várnak egy uj véletlenre és ebben a várakozásban szép pirosra megfőnek. (Derültség és taps a szélsöbaloldalon.) Hát, t. miniszterelnök úr, én vártam. Vártam, hogy itt a házban felmerült aggodalmakra, főleg az Ivánka t. barátom által nyíltan felvetett kérdésre a t. miniszterelnök úr nyilt és határozott választ fog adni. Gr. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök: Megadtam! Hock János: De bocsásson meg a t. miniszterelnök űr, én beszédében azt a világos és határozott kinyilatkoztatást nem találtam meg, a mely engem megnyugtathatott volna. Nem találtam meg két okból. Először, mert a messzebbmenő nemzeti követelményeket illetőleg, a miket Széll Kálmán csak fontolóra igért venni, a t. miniszterelnök úr kijelentette, hogy folytatása a Széll kabinetjének, tehát ő is csak annyi obiigóba megy bele, hogy fontolóra fogja venni. Másod-