Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-302

Ó02. országos ülés 1903 Julius 8-án, szerdán. 205 vátországban Magyarországhoz nem közjogi értelemben, — mert közjogi értelemben itt van és a miénk marad és talán jön is idő, hogy meg tudjuk védelmezni, — de egy bizonyos magasabb értelemben, mint a nemzeti testhez szellemében, az érzés erősségében ragaszkodó külön corpus separatum, ez, t. ház, ez időszerint nincs meg. Az is tény, hogy a t. miniszterelnök ur a sajtószabadságot Horvátországban letiporta. Tény, hogy annyi évi horvát minisztersége alatt tűrte, hogy Horvátországban még mindig a régi ausztriai, már mindenütt kidobott, használhatatlanná vált sajtóeljárás van érvényben. Gondja volt a t. miniszterelnök urnak arra, — és ezt nem a levegőbe mondom, mert egész gyűjteményt állítottam magamnak össze a horvátországi lapokból, — hogy ott az ő működését, mint horvátországi bánnak a működését ne bírálhassák; de Magyarország ellenében, midőn a magyar állameszmét kellett tiporni, a legteljesebb sajtószabadságot engedte. (Igaz! Ugy van', a szélsőhaloldalon,) Lengyel Zoltán: Bécsi koronatartományként kezelte egész Horvátországot. Rátkay László: Egy egyenes kérdést teszek fel, méltóztassék reá egyenes őszinteséggel felelni. Igaz-e az, hogy valahányszor Magyarországon itt az országgyűlésen horvátországi ügyeket tárgyaltunk, — többek közt magam is felszólaltam, Barta Ödön képviselőtársam is, a t. miniszterelnök urnak elődje is, — akkor a t. miniszterelnök ur soha sem engedte meg egyetlen horvátországi lapnak sem, hogy e magyar parlamentben, a horvátországi ügyekről elmondott beszédeket, közöljék. Lengyel Zoltán: Le is foglaltatta a lapokat, a melyek a beszédeinket közölték! Rátkay László:, Hol van itt a sajtószabadság iránti érzés? És egyáltalában lehetséges-e az, hogy a horvát bán megtilthassa Horvátországban a lapoknak azt, hogy a mi a magyar parlamentben mondva van, ne közöljék? Kecskeméti Ferencz: Csúf zsarnokság! Rátkay László: Hiszen horvát állampolgárság nincs, csak magyar állampolgárság s ha én kihegyezem a tételt és ugy állítom fel, hogy a magyar állampolgárnak nincs joga elolvasni és tudni azt, a mi a magyar parlamentben történik, akkor, ugyebár, a felelet egészen nevetséges, de nemcsak nevetséges, hanem elriasztó is. Még egy tétellel fejezem be a politikai egyéniségre vonatkozó részt. Tény az, hogy a t. miniszterelnök ur, mint horvátországi bán a legnagyobb zavarban hagyta ott Horvátországot. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Méltóztatnak talán elismerni, hogy igen sok helyen rögtönitélő bíróság volt, igen sok helyen a katonaságot kellett mozgósítani, igen sok helyen összeütközések is voltak és — ebben a tekintetben már eltérők az adatok — egy horvátországi képviselő a horvát gyűlésen ugy állította, hogy mintegy 3000 — 5000 fogoly van, a másik azt mondta, nincs több, csak 500. De az tény, hogy a t. miniszterelnök ur Horvátországot a legnagyobb zavarban hagyta. Ha én lettem volna a miniszterelnök ur helyén és ő Felsége a király meghívott volna engem, hogy Magyarország kormányzását vegyem át, én azt feleltem volna, hogy a politikai kötelezettség — nem akarom ezt a szót használni, hogy a politikai tisztesség — tehát a politikai kötelezettség következtében én arról a helyről nem mehetek, míg én ott rendet nem csináltam. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Méltóztassanak megengedni, hogy pár rövid szóval megindokolhassam azt az állásfoglalásomat, miért tartom jogosultnak a t. miniszterelnök úrral szemben a legmesszebbmenő harczot bárminő fegyverekkel vagy — mondjuk ki nyíltan — az obstrukczió fegyverének használatát is. (Elénk helyeslés a szélsobaloldálon.) Én nem csinálok belőle titkot, egyenesen szoktam gondolkodni, és — a mi a politikában talán nem is jó. — a mi a szivemen van, az jő a nyelvemre is. A pártgyülésen is bejelentettem, és ebben következetes az eljárásom, hogy nekem a miniszterelnök urnak, mint volt horvátországi bánnak politikai személyisége ellen oly nagy kifogásom van, hogy én fentartom a jogomat, hogy ezen kifogásaimat a t. miniszterelnök úrral szemben a házban kifejtsem és ebben a kérdésben fentartom a cselekvési szabadságot. (Helyeslés a szélsöbáloldalo n.) Elismerem, hogy azon az értekezleten, a melynek a fölött kellett volna határoznia, hogy abban az esetben, ha a t. leendő miniszterelnök ur visszavonja ezeket a javaslatokat, a függetlenségi párt vele szemben az obstrukczió fegyverét leteszi, én jelen voltam; azonban disztingváljunk világosan, mert nagyon kényes a kérdés a szavahihetőség és a férfiúi szó szempontjából. (Halljuk! Halljuk!) Azon kiküldöttek megválasztásában maga a párt részt nem vett. Én abból a szempontból indulok ki, hogy t. volt elnökömnek joga volt bárkit választani a pártból; én a függetlenségi párton mindenkit jónak tartok arra, hogy a magyar hazafias érzéseket megvédelmezze s ezért e tekintetben kifogást nem emelek. Mikor az értekezleten a jelentés elénk jött, — jól disztingváljunk, mert itt van a dolog lényege — az mondatott nekünk: ezek meg ezek a feltételek beszéltettek meg, semmi egyéb, csak a felemelt ujonczlétszámra vonatkozó kérdés, a többi nagy kérdés, tehát a nemzeti jogok, a melyek pedig szintén a vitának nemcsak keretét, hanem, azt mondhatnám, lényegét is képezték (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldálon.) valamint gazdasági kérdések tekintetében egyáltalában —megbeszélés és szóvátétel volt ugyan — de semmiféle megállapodás nem történt.