Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-294

2.94. országos ülés 1903 június "25-én, csütörtökön. 13 mint szüksége merülne fel annak, hogy az országgyűlés ma e tekintetben külön napirend alapján tanácskozzék. Igenis, fenmarad a jogunk, a mikor majd felelős kormánynyal állunk szemben, hogy ezt a kérdést újból napirendre hozzuk, és ha kell, megfelelő indítványokkal határozathozatalt provokáljunk. De nekünk azt a kötelességet, hogy legalább tiltakozó szavunkat ily módon felemeljük, elmulasztani nem volt szabad; azért hittük tehát össze önöket a mai tanácskozásra, annyival is inkább, mert én nem is tartom szükségesnek magyar emberek előtt annak valami bővebb indokolását, hogy Magyarországra nézve csak megaláztatás lehet, ha a magyar király, a nélkül, hogy egészségi állapotában akadályok volnának, a legsúlyosabb, a nemzet jövendőjére messze kiható válság küszöbén, még azzal sem tiszteli meg leghűségesebb magyarjait, hogy legalább közéjük jöjjön. (Tetszés a szélsobaloldalon.) Miután ezzel, azt hiszem, hogy a t. ház, de a nemzet előtt is méltó okát adtuk annak, hogy alkotmányjogi kötelességünket nem meggondolatlanul és megfontolatlanul, hanem a kötelesség hű teljesítésével róttuk le, rátérhetek a fennálló tévedések eloszlatására. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! A dolgok historikuma szerint ő Felsége a horvát bánt, a ki a magyar parlamentnek ez idő szerint nem tagja . . . Lengyel Zoltán: Ne is legyen! Polónyi Géza: . . . azzal bizta meg, hogy tájékozást szerezzen magának az iránt, vájjon neki lehetséges volna-e kabinetet alakítani: igen, vagy nem. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Téves tehát az a felfogás, mintha ő már mint designált miniszterelnök jött volna Budapestre. Ezt statuálnom kell, t. képviselőház azért, mert az az ur, •— a horvát bán, — a ki ilyen megbízatással nem birt, politikai felelőséggel való nyilatkozatokat nem tehetett, ilyeneket tőle senki sem akczeptálhatott, mert politikai felelőséggel járó nyilatkozatok meghatalmazás nélkül sehol és senki előtt sem tehetők. Fel kell önöknek tenniök, t. képviselő urak, — a kikhez még néhány szavam lesz, — hogy a függetlenségi és 48-as párt férfiainak és képviselőinek van annyi alkotmányjogi tudásuk, hogy abba a poziczióba nem engedik magukat belekergettetni, hogy bárkivel szemben a paritásnak még azon álláspontját se foglalhassák el, hogy ők vállalhassanak felelőséget, a másik pedig nem. Azok a beszélgetések, t. képviselőház, a melyekről szó van, semmivel sem birnak nagyobb értékkel és fontossággal, mint a társadalmi szempontból kötelező és a politikailag is kötelező adott szónak az értéke; a fő az, hogy azok félre ne magyaráztassanak. Rendkívül ingerelne engem, t. képviselőház, hogy az adott politikai helyzetben igy szólítsam meg önöket: »mélyen t. egységes szabadelvű párt« ; nagyon ingerlő, hogy ezen politikai helyzettel az anteczedencziák szempontjából foglalkozzunk; de nem szándékozom erre a térre lépni, mert ezzel csak fokoznám a félreértéseket. Egy pár tényt azonban konstatálni kívánok már most. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Azon harczban, a melyet a függetlenségi párt megvívott, illetőleg, a melyet továbbra is megvívni el van tökélve, velünk szemben állott egy magát egységesnek hirdető többség. Vájjon szükséges-e nekünk még bizonyíték is arra, hogy egy pillanatig sem volt való az az állítás, mintha itt egy politikailag egységes többséggel állanánk szemközt és pedig a döntő kérdésekre nézve is? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Szükséges-e még azt is bizonyítanom, t. képviselőház, hogy politikailag egy desperátus szituáczió előtt állunk annak a tudatában, hogy volt egy többség, a mely magát többségnek hirdette addig, mig kormányzati princzipium gyanánt feküdt a nemzet előtt az, hogy katonai létszámemelés nélkül itt kormányozni nem lehet és az nemzeti szükséget képez, — és, t. képviselőház, talán csak rövid 48 óra lefolyása elég lesz annak bizonyítására, hogy az a három frakczióra tört egységes szabadelvű párt kapható lesz azon kormánypolitika támogatására is, mely szerint ezekre a katonai javaslatokra szükség nincsen ? (Élénk tetszés és taps a bal- és a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! A nemzet jogaiért féltékenyen aggódó és semmi jogot senkivel szemben fel nem adott függetlenségi és 48-as párt akkor, a mikor tanácskozásaihoz fogott — ne méltóztassék elfelejteni — ezt a politikai faktort, a többségnek nevezett szabadelvű párt ilyen öszszealkotását. kellett, hogy számadásának körébe belevonja. Mást is meg kell még említenem. Egységes volt-e az a kabinet, a mely velünk szemben állott? B. Kaas Ivor: Hol van Fejérváry? Nessi Pál: Hol van az áruló? Polónyi Géza: Én azt hittem, hogy mikor a mélyen t. volt miniszterelnök úr, a kinek egyénisége, tehetsége, jelleme, becsületes szándékai iránt soha senkiben közöttünk véleményeltérés nem volt, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) most utoljára felállott beszélni, mondom, azt hittem, hogy a korona tekintélye érdekében tartott panegiris helyett a nemzet elé fog állani és védekezni fog, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs szükségem arra! Polónyi Géza: . . . vagy legalább okát fogja adni annak, miért volt szükséges a t. miniszterelnök urnak ezt a nemzetet hat hónapon keresztül tétlenségre és arra kényszeríteni, (Hoszszantartó zajos helyeslés a szélsobaloldalon.) hogy a nemzet legszentebb alkotmányjogi és gazdasági érdekei könnyelműen koczkára tétessenek. Mi szükség volt erre, a mikor magában a ka-