Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

182 301. országos ülés 1903 Julius 7-én, kedden. kező (olvassa): »Ez a baj, hogy ha államférfiak bankoknál vannak és azután miniszterekké lesznek !« A negyedik közbeszólásom pedig így hangzott (olvassa): »Mint a tengeri nyulak, ugy szaporodnak!« Ezt nem a t. képviselő úrra értettem, hanem egészen határozottan a bankokra. Gondolom, ebből ő magára semmi összeköttetést nem vonatkoztatott le, mikor azt mondottam, hogy »mint a tengeri nyulak ugy szaporodnak«. (Derültséf) a szélsobaloldalon.) A. többi hármat azonban állom a maguk egészében. Az első közbeszólásom, hogy »ez a nagyképűsködő liberalizmus« stb. erre az a megjegyzésem, hogy a t. képviselő ur hosszú évek óta sok elfoglaltsága daczára a legkülönbözőbb bankoknál, ha jól tudom 23 vagy 18-nál (Derültség a néppéirton.) szerepelt, egyszersmind ugyanakkor a pénzügyi bizottságnak is tagja volt, annak érdemes előadója, nem egyszer referált viczinális vasutakat, a melyeknek konczeszszióit kormánypárti képviselők, talán más képviselők is, de leginkább kormánypárti képviselők kapták meg és én nem hiszem, hogy a t. képviselő ur ezt az országra nézve üdvös és hasznos működésnek tartotta volna. Mert egy más, volt képviselőtársunk, gr. Csáky Albin arra érezte magát kényszerítve, hogy ezen visszaélések ellen egy határozati javaslatot terjesszen be, hogy képviselő pedig többet viczinális vasutakra konczessziókat nem kaphat. És én nem hiszem, hogy a t. képviselő ur, vagy bármelyik más képviselőtársunk elreferálta volna ezen határozati javaslatot és nem tételezem fel gr. Csáky Albinról sem, hogyha ezen dolgokat korrekteknek, jóknak, üdvöseknek és az ország érdekében levőknek tekintette volna, hogy ezen képviselő urakat ilynemű hasznos ténykedésüktől és működésüktől ilyen határozati javaslattal el akarta volna ütni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Másik közbeszólásom az volt, hogy nem járja, hogy valaki miniszter lesz, a ki azelőtt egy banknál volt. Ez aztán tudja az összes titkait az államnak. A harmadik pedig, hogy az a baj, hogyha államférfiak bankoknál vannak, azután miniszterekké lesznek. Mind a két mondatnak a szerkezetéből a t. képviselő ur kivehette azt, hogy itt egy általános tételt állítok fel és ezt az általános tételt, ha a t. képviselő ur is abban leleledzett, a t. képviselő úrra nézve épugy fentartom, mint bárkire ebben a teremben. Mert nekem az a meggyőződésem, hogy a politika önmagában olyannyira igénybe veszi a lelkiismeretes politikusnak egész tudását, egész erejét és egész tevékenységét, hogy nagy felelőséggel járó bank-üzleteknél vagy pénzügyi vállalatoknál kötelességét helyesen nem teljesítheti. De hogyha már tudja és érzi, hogy az egyiknél ezt megteheti, nem hiszem, hogy számos banknál, számos pénzügyi intézetnél egyszerre teljes pontossággal teljesíthetné ezt a kötelességét és én itt egészen őszintén és nyíltan kimondom, hogy nem annyira azon munka, a melyért az érdeklett bért akarja megszerezni, hanem a bér mely befolyásolja a ténykedést. Ez oknál fogva helytelenítettem én, helytelenítem most és helyteleníteni fogom mindig azt, hogy politikusok ily dus, nagy mellékjövedelmekhez és javadalmakhoz jussanak, mikor ez nem vezethet másra, mint képviselői kötelességüknek, képviselői munkásságuknak megrontására. Fentartom e rész ben azt, hogy veszedelmesnek tartom az országra nézve, hogy nem is a leggyengébbek, nem is az utolsó sorban szereplő képviselő urak, hanem az uralkodó párt primipilusai részesittetnek ily gazdag ellátásban. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hiába mondja nekem a képviselő ur azt, hogy hiszen őt miniszteri esküje titoktartásra kötelezi. En elhiszem, de a t. képviselő ur se mondhatja nekem azt, hogy abban a pillanatban, mikor ő a miniszteri széket odahagyja, hogy — a mint mondtam, — ismét belekerüljön azoknak a bankoknak levegőjébe, a hol a bank érdekéről van szó, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) hogy akkor is esküjét tartja szem előtt a t. volt miniszterelnök ur, mert ha nem is akarja a titkot elárulni, de ha látja, hogy ez a szőnyegen forgó eset összeköttetésben van egy dologgal, a melyet ő mint miniszter jobban tud megítélni, mint valamennyien ott a bank gyüléstermében, abban a momentumban, mikor az agyvelőbe, a szivbe, a lélekbe két nagy ellentét jön, akkor bármily éleseszü legyen is, nem tudja megvonni azt az éles árnyalatot és a megkülönböztetésben egy érdekellentét áll elő, a mely alól nem tud szabadulni. Én állom ezt a képviselő úrral szemben, állom mindenkivel szemben, s azért én az inkompatibilitási törvényt meg akarnám változtatni azon irányban, hogy senki se jöhessen felelőségteljes politikai állásba, a ki legalább három év óta bármiféle pénzügyi vállalat, bank stb. igazgatóságában benn volt és azután, hogy ha megbukott, ismét három évre távol kell, hogy tartsa magát ezektől az intézetektől. (Helyeslés balfelöl.) Ebben látom én a nagy hibát. A t. képviselő ur most olyan helyzetben van, hogy ráolvasták, hogy egy ténykedése nagy morális és materiális kárral volt az országra. Lássa, t. képviselő ur, távol állok én attól, hogy a t. képviselő urnak imputálni akarnék, hanem ha az én elvem, a melyet én imént ebben a teremben hangoztattam, a törvénykönyvben lesz, akkor azt mondanám, hogy megtörtént, az ember tévedett és senkit sem lehetne a legkisebb gyanúperrel sem illetni, mert a t. miniszter ur politikai működésének teljes önzetlenségével állna itt. Hogyha mi itten körültekintünk, látunk politikusokat, a kik annyi bő idővel rendelkeznek, hogy megosztják magukat; pénzügyi vállalatok és intézetek igazgatását, a melyek a mai bonyolult közgazdasági viszonyok közt az állam életének minden mozzanatába belenyúlnak, megosztják az állami ügyek intézésével, kezelésével. Ez a nagy hiba és ettől kellene távol maradni. Tessék