Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

301. országos ülés 1903 Julius 7-én, kedden. 171 és nem is ebből a szempontból bozom fel — az 1849-iki eseményekkel, hanem csak etikai momentumait akarom kiemelni az 1849-iki fegyverletételnek. Annak etikailag legsötétebb részére akarok rámutatni, nem szólva arról, jogosult volt-e a nemzeti erő kimélése, vagy sem? De etikailag a legsúlyosabb megítélés alá esett az a tény, bogy azok, a kik fegyverrel kezükben j megvédelmezhették volna saját életüket és szabadságukat, sőt talán a hadászati viszonyok változtával a nemzet szabadságát is, azok odaállít- I tattak a bitó elé, odavitettek a kufsteini börtö- j nőkbe, hogy elszenvedjék egy minden tekintet j nélkül eszközölt fegyverletétel sötét és szomorú I következéseit. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A hadviselés szabályainak honnettsége szempontjából ez sokkal súlyosabb megítélés alá jön, mintsem az az elérhető dolog, hogy ideig-óráig némi megnyugvást, némi felszabadulást, némi pihenést tudunk-e a nemzeti j erők egy részének nyújtani. Hiszen arra is kell tekintettel lennünk, hogy a nemzet egy ilyen j küzdelem iránt való bizalmát el ne veszítse. I Méltóztassék elhinni, hogy 1867 óta az az elaltató-rendszer, a mely lethargiába vitte a közvéleményt, mennyire nehézzé tette azt, hogy a csüggedőkben bizalmat keltsünk küzdelmünk komolysága iránt. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha mi ezt a munkát most be nem fejezzük, ha a harczot negyedében minden látható eredmény nélkül abban hagyjuk, akkor ezt a bizalmat hosszú időre elveszítjük, és ha újra akarnók a harczot kezdeni, és ha a küzdelemben újra a nemzethez akarnók intézni hivó szavunkat, nem találunk majd nemzetet, a mely erre a hivó szóra hallgasson. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Meg vagyok győződve, hogy a túloldalról is, innen is semmi más, mint az az aggodalom vezeti t. képviselőtársaimat, hogy az országot a válságos helyzetből kivezessék, és azokat a zavarokat, a melyekben az ország van, megszüntessék. Bocsánatot kérek, a kik ezt a harczot kezdették, tisztában voltak vele és tisztában kellett, hogy legyenek, hogy ennek a küzdelemnek olyan nagy akadályok fognak az útjában állani, a melyek ezeket a zavarokat elő fogják idézni. Ha tehát a harczba belekezdtünk. ha annak széles méreteit adtuk meg és széles kereteit raktuk le, akkor ma már nem ok az, hogy ezek a bonyodalmak előállottak, mert ezek előreláthatok voltak; és nem ok különösen azok előtt, a kik ezt a harczot megújítani akarják. (Igaz! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Elhiszem, hogy a kik küzdelmet többé nem kivannak, azok előtt ez a szempont lebeghet; de azok, a kik megújítani kívánják a küzdelmet, azok lássák be azt is, hogy ujolag nehézségek és zavarok fognak előállani, hogy tehát most csak ezen zavaroktól való félelemből vonuljanak vissza: ez nem volna se logikus, se helyes, sem pedig az ország sorsára üdvös és egészséges dolog, (Igaz! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) De nézzük, t. képviselőház, egészen nyilt szemmel azokat a lehetőségeket, a melyek még ezután következnek be, ha ezt az ellenállást be nem szüntetjük. (Halljuk! Halljuk! a szeísöbaloldalon.) Ha az ellenállás meg nem szűnik, ha sem a kisebbség, sem a nemzet a nemzeti követelé'sektől el nem áll, a zavaroknak csak lehetősége következhetik be, hogy a hatalom abszolút eszközökkel viszi tovább a kormányzást. Tehát a nyilt abszolutizmus lehet az, a mely erre feleletül a kormány által és a hatalom által alkalmaztatik. De, t. képviselőház, milyen lehetőségei vannak a nyilt abszolutizmus behozatalának Magyarországon ? (Felkiáltások a szeísöbaloldalon : Bukás!) Lehetséges-e, hogy egy dinasztia, a mely a maga erejét mégis csak a nemzet bizalmában, a nemzet támogatásában s a nemzet katonai erejében birja, szembe helyezkedjék az alkotmánynyal és pedig szembe helyezkedjék akkor, a midőn olyan kérdésekről van szó, a melyekről Európaszerte elismerik, hogy azokhoz egy államalkotó nemzetnek feltétlen joga van, mert kétségtelen, hogy saját institucziójában, saját államának határain belül, nyelvét és állami jelvényeit alkalmazni jogosult. Lehetséges-e, hogy ilyen czélból szembehelyezze magát egy dinasztia egy nemzettel és reálépjen az alkotmányosság megszegésének nyilt útjára? Lehetséges-e — ha csak nem egyenesen a dinasztia veszélyére — ezt megtenni? Hiszen akkor ez a kérdés a nemzeti jogok kisebb vagy nagyobb mértékének alkalmazásáról egy más térre játszódik át, nevezetesen átjátszódik arra a térre, hogy vájjon ez a nemzet ezzel a dinasztiával ki birja-e érdekeit egyáltalán elégiteni, el birja-e boldogulását érni? (Élénk helyeslés a szeísöbaloldalon.) És lehetséges-e, t. képviselőház, hogy a midőn egy dinasztia meg van győződve arról, hogy ma és mindig e nemzetben hű és oda adó támogatást talált, akkor ezt koczkára merje tenni és ezt a kérdést ily alakban szőnyegre merje hozni ? De méltóztassék felvenni, t. képviselőház, egy nyilt abszolutizmusnak sikereit, vagy sikertelenségét. Hiszen nyilt abszolutizmust lehetett akkor használni, midőn az adószolgáltatások — mint a múlt század derekán vagy elején — 8 — 10 — 11 milliót tettek; akkor, a midőn egy Tisza László berontott Biharba, egy Eötvös Ignácz pedig Bars megyébe s a Brunswickek és más császári biztosok a többi megyékbe, és az adót és ujonczot erőszakkal szedték be. Hát ez lehetséges volt az abszolút császári hadsereg rendszerének idejében, és lehetséges volt egy csekélyebb anyagi eszközökkel dolgozó államban. De a mikor egy nemzetnek ezer milliós, tehát egy milliárdos budgettel lehet ma már kormá22*