Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-301
168 301. országos ülés 1903 Julius 7-én, kedden. a bilincsre vert nemzet javára. Fennen lobogtatjuk a zászlót, melyet névtelen félisteneinknek honszeretettől izmosult karjai enyészhetlen dicsfénynyel vettek körül, s melynek bukása gyászoló megdöbbenést keltett a világ népeinél. Eentartjuk a magyar kérdést a világtörténelem azon kérdései között, a melyek megoldást követelnek, az erkölcsi világrendet kormányzó örök törvények, örök igazság szerint. Jelkéjjezzük a magyar nemzet politikai vallásának azt a hitágazatát, hogy ha a hármas hegy országunk czimeróben mártírok vérével áztatott Golgothává lett és 1849-ben, mint volt már többször azelőtt, a kereszt, a mely e G-olgothán emelkedik, most sem a sírnak fejfája, hanem a feltámadás jelvénye. Hirdetjük a nemzet független jövőjébe vetett hitét és ernyedetlen tevékenységünk által a bátorítás delejfolyamát öntjük a haza polgáraiba, hogy e nemzet ne csüggedjen el a szenvedések roskasztó súlya alatt. Nem viseltetem bizalommal a t. miniszterelnök ur politikája iránt. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Trubinyi János jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! A miniszterelnök urnak tegnapi állásfoglalásához, legalább egy részében mi is hozzájárulunk, t. i. ahhoz, bogy mindannyian kívánjuk ennek a válságos helyzetnek megoldását, a krízisnek elhárítását, a mai alkotmányos bonyodalmaknak mielőbbi megszüntetését. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Én JS ugy ítélem meg a helyzetet, hogy, ha volt valamikor idő, a mikor az országnak pártkülönbség nélkül, a kicsinyes pártszempontok fölé emelkedve kellett a kibontakozás útját keresni, ugy épen a mai idő az, a mely erre mindnyájunkat kényszerit. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A magyar politikai iskolázottság különben is annyira egyoldalú, annyira kevéssé ismeri az összműködésnek szükségességét, hogy talán az egész európai politikai világ bámul a felett, hogy Magyarországon milyen kevéssé látnak a jövőbe, milyen kevéssé szövik előre a politika vezetésének szálait. Csak legutóbb közéletünknek egy ismert alakja Angliában az egyik vezető pártnak élén álló egyéniséggel folytatott beszélgetéseket, és az azt vetette fel, hogy vájjon mi a magyar politikai világnak terve a bekövetkező trónváltozásnál beállható fordulatokkal szemben ? Nos, mik legyenek a magyar politikai világnak tervei a jövővel szemben, _ mikor a jelennek feladatai sem birnak bennünket tervszerű, az egész nemzet érdekeit felölelő politikai lépés és politikai cselekmény megtételére? (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nekünk olyan terveink, melyekkel ennek az országnak jövőjét készitenők elő, a melyek bennünket mindenféle alakulásokkal szemben egységes táborba soroznának, ilyen terveink a magyar politikai iskolázottságnak, szerintem, elfajulása és elmaradottsága miatt nincsenek. Eddig lefoglalták tevékenységünket a pártkereteknek szigorú törvényei, az apró intrikák, egyes csoportoknak érvényesülési törekvései, azok a kijátszások, a melyekkel egyik a másik csoportot és a másik politikai irányt le akarta szorítani: ezekben merült ki a magyar politikai életnek eddigi működése és mint magyar emberek nem emelkedtünk felül ezen szűk látkörön és nem törekedtünk azon, hogy összefogjunk oly históriai momentumokban, a melyek a jövő alakulásra kihatással lehetnek. Ilyen históriai momentumnak tekintem én a mai időt is, midőn elhatározásunk ennek az országnak vagy előhaladását biztosítja, vagy esetleg válságos helyzetbe sodorhatja. Mi az, a mit minden magyar ember ennek a válságnak szerencsés megoldásául elfogadhat? Ez nem lehet más, mint két szigorúan körvonalozható álláspont. Az egyik az, hogy a küzdelemben kitűzött ezé], a melyet nemcsak egy párt és nemcsak egyes pártok, hanem az egész nemzet magáévá tett: a nemzeti jogok érvényesülése bekövetkezzék, a másik pedig az, hogy ez bekövetkezzék alkotmányos válságok, súrlódások és rázkódások nélkül, (ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az a kérdés tehát, hogy a mai kormányalakulásnak és a t. kormányelnök urnak politikai irányzata ezt a czélt előbbre viszi-e, vagy pedig ellenkezőleg, annak akadályául szolgál? A t. miniszterelnök ur tegnapi felszólalásában panaszként hozza fel, hogy az ő kormányát nem akarják teljesen parlamentáris alakulásnak elfogadni, holott ő magyar politikus, húsz év óta szolidaritásban áll a szabadelvű párttal, zászlós ura volt ennek az országnak. Hát én azt hiszem, hogy erről az oldalról mi nem is akarunk vádakat és panaszt emelni a t. miniszterelnök ur személye ellen, de a kormánypárttal való szolidaritását mégis kétségbe kell vonnunk, mert egyszer volt egy olyan momentum, a midőn lehet, hogy a t. miniszterelnök ur ezt a szolidaritást fentartotta és ápolta volna, de a szabadelvű j)árt egyhangúlag ezen szolidaritást fényes és illusztris módon megtagadta a miniszterelnök úrral szemben. Nem ellenszenv vezérel bennünket, midőn az ő egyéniségét is belevonjuk ekként a politikai küzdelembe, nem ellenszenv az ő személye iránt, a mely sohasem képezte a magyar politikának kiindulási pontját, mert mindenkit elfogulatlanul bírálunk meg egyénisége szerint, teljes jóhiszeműség feltételezésével, de vezérel bennünket annak a parlamentáris elvnek feltétlen megkövetelése, hogy a ki ide áll, hogy az ország kormányzását átvegye, annak politikai iránya nem veszhet el homályban, annak múltjában, politikai elveiben kell rejleni annak a garancziának. a mely felhívja a kormányzó pártot arra, hogy ő utána sorakozzék és őt vezérül tekintse. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem lehet azzal megelégedni t. uraim, a
