Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

166 301. országos ülés 1903 Julius 7-én, kedden. Azt hiszem, ha csak egyszerűen a történelemre hivatkozom is, az elég bizonyság arra, hogy a nemzeti lelkesedést, a nemzet közérzületét, a közszellemet csak nagyon hosszú időszakban lehet felrázni, felmelegíteni. Ezt könnyelműen eltemetni nem szabad. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Bizalmatlanságom indokolásánál egész csomó tényt látok magam előtt már azóta, hogy a t. miniszterelnök ur azt a széket elfoglalta. Nem viseltethetem bizalommal ön iránt, t. miniszterelnök ur, nyíltan mondom az ország szine előtt, első sorban azért, mert a nemzet erkölcsi tőkéjét nem használja fel a nemzet javára; nem viseltethetem bizalommal ön iránt, mert nem látom, hogy a törvényt tartaná kezében akkor, a mikor az ország ügyeiről van szó nehéz kérdésekben. Hiszen ép a legutóbbi napokban a quóta ügyében történt állásfoglalása, az a felfogás, a melyet a királyi döntés jogkörére vonatkozólag hirdet, olyan, a melyet sem ezekről a padokról, sem a túloldalon nem oszthat egyetlen ember sem. Bizalmamat megingatja a t, miniszterelnök ur iránt az is, hogy határozott terv szerint való megnyilatkozását látom a felségjogok kiterjesztésére irányuló törekvésének, még pedig a nemzet szuverén jogai hatáskörének rovására. (Igaz! a szélsöbaloläalon.) Az a kijelentés, t. miniszterelnök ur, a melyet tegnapi beszédében a házfeloszlatási jogra vonatkozólag mondott abból a székből, ellenkezik alkotmányunk minden garancziájával, alkotmányunk szellemével. ((Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloläalon.) Szatmári Mór: Megérdemelte a miniszterelnök az elnöki megrovást! (Zaj a szélsőbaoldalon.) Ráth Endre: A t. miniszterelnök urnak első beszéde alkalmával, a mikor az az »egyelőre* szó kicsúszott az ajkán, mentségéül még talán fel lehetett hozni azt, hogy fájdalom, Magyarország miniszterelnöke nem birja tökéletesen a magyar nyelvet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt látjuk azonban, t. miniszterelnök ur, hogy ennek a nyelv nem tudásnak révén közjogi kérdéseink abban a székben veszélyeztetve vannak, mert más mértékkel kell mérni azt, a mi másutt hangzik el, és más mértékkel kell mérni, a mit Magyarország miniszterelnöke a miniszterelnöki székből mond. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én nem viseltetem bizalommal a miniszterelnök ur iránt programmjának teljes hiánya miatt. Az a megölő betűje Magyarországnak, hogy miniszterelnökeink évről-évre, időről-időre változnak. Ez az ország évszázadokon keresztül közjogi kérdések vitatásával sínylődik és vesződik; nincs ideje gazdasági kérdéseknek megvalósítására, mert miniszterelnökei esetről-esetre és időről-időre csak a pártbéke helyreállításával, Bécs kiengesztelésével foglalkoznak, a nép koldus maradhat, érdekeivel nem törődnek, és nem haladnak egy következetes czél felé, a mely nem lehetne más, mint Magyarország gazdasági függetlensége és állami önállósága. Ezekkel szemben, a miket az igen t. miniszterelnök urnak rövid szereplése alatt itt tapasztalhattunk, garancziát találjunk talán azokban, a mik Horvátországban az ön nevéhez, az ön 20 esztendei kormányzásához fűződnek ? En magam gyakran jártam, sokat időztem Horvátországban, Magyarország történetének fekete gyászlapjai lesznek azok, a melyeken meg lesz irva a miniszterelnök ur báni működése. Nem látom az igen t. miniszterelnök úrban a törekvést, — a mint már több izben kifejeztem, — Magyarország független államiságának elérésére, pedig künn a népgyűléseken és mikor a néppel érintkeznek, mindig hirdetik, hogy az ellenzéktől önöket csak az választja el, hogy más utón indulnak el, más utón akarják elérni azt, a mit mi, Magyarország teljes állami függetlenségét és önállóságát. En az igen t. miniszterelnök ur emlékezetébe idézem Grünwald Bélának a kiegyezésről irott czikkét, Grünwald Béla elég szkeptikus ember volt, kitűnő kritikai érzekkel birt, és ezt irja 1883-ban a Pesti Naplóban az 1867-dik évi kiegyezésről (olvassa): »Az 1867. évi kiegyezés visszaállította a magyar közjogot, elismerte Magyarország államiságát és ha nem is nyertük el mindazt, a mi formailag a teljes állami függetlenség attribútuma, de kezünkbe jutottak az eszközök, melyekkel a függetlenségre való képességet megszerezhetjük. Visszanyertük a hatalmat ebben az országban és minden akadály nélkül érvényesíthetjük benne érdekeinket, s oly szervezetet adhatunk az államnak, mely nemzeti czéljainknak megfelel. Teljesíthetjük a missziót, a mely nekünk Európa e pontján jutott, megalkothatjuk azt a politikai és kultúrai közösséget, melynek magyar nemzet a neve, megalkothatjuk azt a formát, melyben a nemzet élete fejlődni fog: a szilárd, egységes, magyar államot. A ki tudja, hogy az államhatalom inindea eszköze ellenünk volt irányozva, a ki érezte a tényezők destruáló hatását, csak az tudja megbecsülni a mai állapot nagy jelentőségét, mely mindezeket a kezünkbe juttatta. Az 1867-dik évi kiegyezés nem bir ránk nézve abszolút értékkel. Nem valósága nemzeti érdekeink kielégítésének, de lehetősége, s ebben rejlik nagy jelentősége. Ha a nemzet akar öntudatos és tervszerű politikát folytatni, ezen az alapon lehetséges.« Hát kérem az igen t. miniszterelnök urat, miért nem ragadta meg most az alkalmat arra, hogy legalább az 1867 : XII. t. czikkben lefektetett elveinket visszaszerezte volna a nemzet részére? Szánalmas dolog annak a konstatálása, de igaz, hogya nemzeti jogok védelme csak az ezen padokon ülőknek tétetik kötelességévé, és hogy önök nem merik nyíltan hangoztatni itt a képviselőházban, hogy igenis önök is akarják a ma-