Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-300

300. országos ülés 1903 Julius O-án, hétfőn. 151 vámszövetség kérdése, a mely nagyon benne van a programúiban; beszédem második része arról szól, a mi egyáltalában hiányzik a programúiból, pedig nagyon odavaló lenne, hogy a legalsóbb néposztály megélhetését, fenmaradását, megszaporitását és a kivándorlás megakadályozását lehetővé tegyük. Én, a ki egy nagy, hatalmas, erős és egységes magyar államot képzelek, azért küzdök és azért dolgozom, azt látom, hogy ennek egyik, de egjik feltétele sincsen meg, sem az intézményekben, a nemzeti irány felé, sem a bérreformokban, hogy a nemzeti irányt minél erősebbé tegyük. Az egyikért odaadtunk mindent, a másikért nem csináltunk abszolúte semmit. És ennek egy nagy oka van: hogy a bécsi udvar és az uralkodóház szorosan ragaszkodik a katonai körök kívánságához, ósdi, czopfos felfogásához és arra kényszeríti folytonosan a nemzetet, hogy közjogi kérdésekkel vesződjünk, (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) a Grotterhalte ellen folytassunk harczot, a munka, a jog és kenyér iránt való küzdelemben pedig a népet egyáltalában nem támogatjuk. Századok óta nem vagyunk képesek ezen küzdelem miatt odajutni, hogy építeni tudjunk, és akkor kényszerítenek bennünket ebbe bele, akkor vagyunk kénytelenek a legszivósabban ez ellen a küzdelmet folytatni, a mikor az egész világ kenyérért harezol, a mikor állig felfegyverkezve Európa népei szinte összeroskadoznak és népünk, vagyonunk, nemzeti erőnk mindenestül Amerikába, kénytelen kivándorolni. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Még érteném, ha azt mondaná a t. miniszterelnök ur, hogy kicsiny, szegény, nemzetiségileg, fajilag, vallásilag széttagolt ország vagyunk, ne akarjunk a magunk lábán járni, nem bírjuk azt meg; igyekezzünk a magunk belső erejét felnevelni, hogy abból virágozzék ki a magyar szabadság. De mikor sem az egyik, sem a másik irányban nem veti alapját a miniszterelnök ur a magyar politikának, akkor kettős okom van ezt a kormányt támadni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Érteném, ha a teherkönnyités, a jövedelemszaporitás, a jogok kiterjesztése tekintetében belső munkát végeznénk, és igy erősítenénk meg az államot. Mi azonban még utolsó garasunkat is odadobjuk a birodalmi politikának, és nem teszünk a magunk belkormányzati önállósága érdekében a magyar államért, a magyar népért semmit, s igy az napról-napra jobban veszíti bizalmát abban, hogy végre-valahára az ő jóléte lehetséges lesz. (Igaz! Ugy vem! a szélsöbaloldalo n.) Sem az egyik, sem a másik irányban nem igyekszik a miniszterelnök ura mi törekvéseinket diadalra juttatni. Húsz esztendei horvát kormányzása alatt sem csinált egyebet, mint futkosott Zágrábból Bécsbe és a mit ott tanácsoltak neki, azt végrehajtotta, a lelkiismereti szabadság, a gondolatszabadság, az alkotmányos, a politikai szabadság teljes eltiprásával, börtönnel, hóhérral, akasztófával. (Mozgás jobbfelöl.) Tessék megkérdezni a horvátokat, vájjon nem ugy van-e és ha Magyarországon nem lesz ugy, akkor én a múlt bűneit is mind el fogom felejteni, de félek attól, hogy a t. miniszterelnök ur a bécsi akarat folytán kénytelen lesz Magyarországon is ezekhez az eszközökhez nyúlni. (Zaj és mozgás.) A ki ennek a nemzeti életnek talajából nőtt ki, az lelkesedik ennek a nemzetnek vágyaiért, de attól, a ki megszokta, hogy Bécs előtt meghajoljon, nem várhatom azt, hogy nemzeti törekvéseinket érvényre tudja emelni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nagyon félek, hogy a t. miniszterelnök ur Magyarországon is azt a nagyon szűkes, nyomorúságos, fekete-sárga színekkel elevenített szerepet akarja játszani, a melyet Horvátországban játszott, és Magyarországnak a 67 : XII. törvényezikk keretében összeszükitett önállóságát még jobban kisebbíteni fogja. Hiszen legelső kötelességének is azt tartotta, hogy horvát kebelbarátját, a Pliverics iskolájában felnövekedett Tomasicsot idehozta a kabinetbe. Nem szólok a miniszter ur érzelmeiről, a melyek őt Horvátországhoz kötik. Nem bántom azért sem, hogy nem beszél jól magyarul. Beszélhetett volna itt horvátul is. Kötelességének eleget tett tehát, sőt többet tett annál, midőn magyarul szólt. (Elnök csenget.) De nem azért tartom sérelemnek az ő kinevezését, hanem mert, a mikor mi a hadsereg körében a nemzeti eszme érvényesítését követeljük, akkor olyan minisztert vett maga mellé, a ki mint képviselő az ő megbízásából beszólt, vele szolidaris volt akkor és még szolidárisabb ma, mint minisztertársa, a ki horvát soviniszta létére, ámbár tudja, hogy a magyar nyelv érvényesülésével együtt a horvát nyelv is érvényesülne a közös hadseregben, inkább lemond a horvát nyelv érvényesüléséről, csakhogy a magyar se érvényesüljön, mert a magyar csak akkor érvényesülhet az ő nézete szerint, a mikor 20 millió magyar lesz. A miniszter ur kész volt a horvátok erejét kijátszani a bécsi udvarnál a magyarok ellenében, a miniszter ur kész volt támogatást nyújtani a bécsi udvarnak a magyar nyelv és a horvát nyelv ellen és ezzel szemben csak azt akarja, hogy a pénzügyi kiegyezés terén Horvátországnak adjanak igazat. A ki pedig tudja, hogy Magyarországon csak egy faktor van, a korona, a mely előtt a többség, a kormány és mindenki fejet hajt, az érteni fogja, hogy a horvát miniszter ur is, a miniszterelnök ur is jól tudják, hogy Magyarország a horvát kiegyezés kérdésében meg fogja fizetni azt a szolgálatot, a melyet a horvát miniszter ur a hadsereg kérdésében az udvarnak tett azzal, hogy a nemzeti irány ellen szólalt fel. Sérelem a t. miniszter ur állásfoglalása és logikátlan. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.)