Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-299
124 299. országos ülés 1903 Julius 4-én, szombaton. ben keresztül menni nem fog. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a törvény annak idején az összes pártok között létrejött, megállapodásnak az eredménye. Hosszú és nehéz küzdelem után jött ez létre. E törvény alapján állott az eddigi kormány és az egész szabadelvű párt, a mely annak a kormánynak a háta mögött volt; ez a törvény volt az, a melyhez Széll Kálmán oly szívósan ragaszkodott mindig, a melyről számtalanszor kijelentette, hogy abból nem tagit egy hajszálat sem, hogy azzal áll és azzal bukik. Ilyen fontos garancziális törvényt csak azért, hogy bizonyos ideiglenes kisegítés történjék, csupán nehézségeknek félretolása végett nem szabad megváltoztatni és megbolygatni. Ezenkívül azonban még nagyon sok olyan fontos kérdés van közéletünkben, mely az elméket foglalkoztatja, mely a nemzetet érdekli és a melyről a t. miniszterelnök ur egyáltalában nem mondott semmit. Gabányi Miklós: Eogalma sincs róla. Okolicsányi Lászlő: Beszélt a t. miniszterelnök ur a közigazgatási tisztviselők fizetésjavitásáról, de arról, hogy milyen álláspontot foglal el a közigazgatás reformjának a kérdésében, semmit sem engedett sejtetni. Hieronymi t. képviselő ur tegnapi felszólalásából azt látom, hogy Hieronymi képviselő ur a municzipalizmus hívének vallja magát, mert hisz azt mondja szórólszóra (olvassa): »hogy parlamenti szabad országban az önkormányzat nemcsak magában, hanem, mint előiskolája a parlamenti életnek, múlhatatlan követelmény és el fog sorvadni a parlamenti élet, ha a vidéknek nem lesz önkormányzata.* Nem beszélek most arról, igaz-e ez, vagy nem, •— én magam hozzájárulok — de a miniszterelnök ur nem nyilatkozott erre nézve. Én nem tudom, hogy Hieronymi képviselő ur privátim tisztába jött-e e kérdésre vonatkozólag a miniszterelnök úrral, de az ország közvéleménye nincs felvilágosítva arra nézve, hogy a miniszterelnök ur azt az álláspontot foglalja-e el, a melyet a t. túloldalról eddig hirdettek, t. i. az állami közigazgatásnak a követelését, vagy pedig az önkormányzatnak teljes mértékben való fentartását óhajtja-e, a mint azt Hieronymi képviselő ur kifejezte. Nincsen még napirenden ez a kérdés, de azt hiszem, hogy előbb-utóbb ez a kérdés napirendre fog jönni és parlamentáris fogalmak szerint a kormánynak akkor, mikor helyét elfoglalja, kötelessége tájékoztatni a közvéleményt ilyen fontos kérdésben. (Elénk helyeslés a bal- és a szásöbaloldalon.) Egyetlenegy szóval sem érinti a t. miniszterelnök ur beszédében, hogy milyen álláspontot foglal el a katholikus autonómia kérdésében. Ez is olyan kérdés, a mely már régen van napirenden. Nagyon fontos kérdés is, talán épen a liberalizmus szempontjából, mert az igazi és teljes liberalizmus nem lesz megvalósítható, s a mint Hieronymi képviselő ur jelezte, nem lesz kiépíthető a nélkül, hogy Magyarországnak óriási nagy számot tevő katholikusai az ő egyházi önkormányzatukat megvalósítsák. Beöthy Ákos: Szabad egyház a szabad államban! Okolicsányi László: A miniszterelnök ur tehát ebben a programmbeszédben nemcsak fontos politikai kérdésekre nem njujtott nekünk tájékozást, mert hiszen sok ilyen kérdést említhetnék még fel, de nem akarom fárasztani a t. házat. (Halljuk! Halljuk ÍJ ... . Molnár Jenő: Például az általános választói jog kérdéséről hallgatott. Okolicsányi László: . . . hanem nagyon sok olyan kijelentés foglaltatik beszédében, a mely, mint mondám, üres, semmitmondó frázisnál nem egyéb, vagy a mely így is, amúgy is magyarázható. Ebből a körülményből már most a következtetést le kell vonni és ez a következtetés az én nézetem szerint nem lehet más, mint az, hogy a miniszterelnök ur azzal a feladattal jött ide, (Halljuk! Halljuk! a szásöbaloldalon.) hogy itt egy »egyelőre« való megnyugtatást, egy »egyelőre« való kibontakozást létesítsen, arról pedig nem szól, — talán ő maga sincsen tisztában magával ez iránt — hogy azután mi fog történni, (ügy van! a szásöbaloldalon.) Én kijelentem, t. ház, és azt hiszem, hogy ezen az oldalon mindnyájunk nevében kijelenthetem, hogy egy ilyen ideiglenes kibúvóra — mert ez nem megoldás volna, hanem kibúvó — (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalion.) mi kaphatók nem vagyunk, (ügy van! ügy van!a szásöbaloldalon.) Egészen őszinte, nyílt kormányzati programmot kérünk a t. miniszterelnök úrtól. Ennek megadására ő annál is inkább kötelezve van, mert az ő múltja őt nem köti mihozzánk; ő nem köztünk élt, és nem velünk működött, (ügy van! ügy van! a szásöbaloldalon.) Hódossy Imre: A horvát bán magyar zászlós ur, magyar felsőházi tag! (Fölkiáltások a szásöbaloldalon: Ott semmit sem csinált! Ott nem tanulhatott magyarságot!) Molnár Jenő: A legnagyobb zavart hagyta hátra a miniszterelnök ur! Okolicsányi László: Egészen nyilt és határozott kijelentést kívánunk a miniszterelnök úrtól, különösen arra nézve, hogy azzal a kérdéssel szemben, a mely a jelenlegi állapotokat felidézte, milyen álláspontot foglal el? (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hajlandó-e ennek a nemzetnek megadni és életbeléptetni azon jogait, a melyek a magyarságot a hadseregben az állam szuverenitásánál fogva megilletik? (ügy van! ügy van! a szásöbaloldalon.) Tisztában akarunk lenni azzal, hogy állam vagyunk-e mi vagy nem? (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Beöthy Ákos: Vagy tartomány! Okolicsányi László: Hogy nemzet vagyunk-e mi, vagy nem? (ügy van! ügy van! a szásöbaloldalon.)