Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-299

118 2,99. országos ülés 1903 július í-én, szombaton. Okolicsányi László: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a miniszterelnök ur bemutató beszédét bírálnám, röviden válaszolnom kell arra a sok tekintetben érdekes felszólalásra, a mely Hieronymi Károly volt miniszter t. képviselőtársam részéről tegnap e t. házban elhangzott. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Válaszolni kívánok erre azért is, mert az ő előadására adandó válaszomban egyúttal a miniszterelnök ur beköszöntő beszédének egyes részleteire is reflektálni óhajtanék; válaszolni akarok neki azért is, mert Hieronymi Károly t. képviselőtársam beszédében sok olyan dolog foglaltatott, a melynek a kiindulási pontjára, illetőleg tézisére nézve vele teljesen egyet tudok érteni, hogyha a következtetéseitől, melyeket a téziséből levont, egyelőre legalább eltekintünk. Azt hiszem, hogy ez a módszer a legkönnyebben fog ahhoz a tulajdonképeni czélhoz vezetni, hogy egymást minél könnyebben megértsük, abban a közös törekvésünkben, a mely azt hiszem, hogy a ház minden oldalán megvan, hogy a jelenlegi — a mint ő mondotta — áldatlan állapotokból a kibontakozás útját keressük és lehetőleg meg is találjuk. Meg fogjuk találni akkor, ha kölcsönös méltányossággal, a helyzetnek tárgyilagos megítélésével és jóakarattal törekedni fogunk a közöttünk fennálló kontroverziákat tisztázni. Hieronymi Károly t. képviselőtársam a kibontakozást elsősorban abban keresi, hogy azok a törvényjavaslatok, a melyeket a miniszterelnöki programmbeszéd, mint legsürgősebbeket jelzett: az ujonczok megajánlásáról, a pénzügyi felhatalmazásról és az 1903. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatok, minél előbb letárgyaltassanak, a házban keresztülvitessenek. Nekem az a meggyőződésem, hogy a jelenlegi nehéz és válságos állapotokat épen az okozza, hogy nincsenek meg az előfeltételei annak, hogy ezek a törvényjavaslatok megnyugvással elfogadhatók legyenek és épen azért, hogyha ezek a törvényjavaslatok ugy, a mint ő kívánja, elfogadtatnának is, meggyőződésem szerint ezáltal a kibontakozás elérve még nem volna, a válságos helyzet csak ideiglenesen, csak egyelőre volna szanálva, de állandó megnyugvást és állandó megoldást ezáltal elérnünk nem lehetne. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha azokat a határokat keressük, a meddig ezen az oldalon nekünk elmenni kötelességünk, más oldalról, a meddig a képviselőház többsége is elmehet, azt hiszem, hogy ezeket ugy állithatom fel, hogy miután mi jogokat követelünk a nemzet részére, a melyek alkotmányunkban, törvényeinkben gyökereznek és a melyekről ez a nemzet soha le nem mondhat, a melyeket ettől a nemzettől tényleg soha senki el nem vett, a melyeket csak alattomos, ravasz utón oly időkben, mikor a nemzet gyenge volt és bajokkal küzdött, sikerült kijátszani, és a melyek érvényesítésében akkor a nemzetet meggátolták, mondom, ezeket a jogokat akarjuk a maguk teljességében életbe léptetni és érvényesíteni és mindaddig, mig ez a czél elérve nincs, és mindaddig, mig ennek a czélnak elérésére a lehetőséget látjuk, nekünk a küzdelemmel felhagynunk nem lehet és nem szabad. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Viszont a határt a másik oldalon arra a pártra nézve, a mely azt hangoztatja, hogy az 1867 : XII. törvényczikk alapján áll, ez a tÖrvényczikk állapítja meg. Semmi sincsen a mi követeléseink között, a melyeket eddig hangoztattunk, a mi az 1867: XII, törvényczikkben megállapított jogokon túlmenne. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Semmi sincs, a mi a többségnek azon álláspontjával, hogy az 1867 : XII. törvényczikkre helyezkedik és ahhoz szigorúan ragaszkodik, ellentétben volna. Ennélfogva nem látom más akadályát annak, hogy a nemzet jogainak érvényesítése, megvalósítása tekintetében az igen t. többséggel megértethetjük egymást és czélunkat a nemzet javára és érdekében elérhetjük. Addig, t. ház, a mig ez elérve nincs, mindenféle kibontakozást és pillanatnyi megoldást csakis átmenőlegesnek és ideiglenesnek kell tartanunk. Azt hiszem, hogy az oly nagy tapasztalatokkal bíró, nagytudásu és mély belátásu férfiú, mint a milyen Hieronymi t. képviselőtársam, a kinek nagy parlamenti és politikai múltja van, tisztában lehet azzal, hogy ezeknek a legsürgősebbeknek jelzett javaslatoknak elodázása a helyzetet állandóan nem javítja. Ha tehát mi egyfelől érezzük azt a kötelességet, hogy a magunk részéről is keressük a kibontakozást, a helyes megoldást és ezt a magunk részéről is lehetővé tegyük, másfelől érezzük azt a súlyos felelőséget, hogy ezt a kibontakozást és megoldást ne ideiglenesen, ne ugy érjük el, hogy néhány hónappal később talán még rosszabb, még bonyolultabb helyzet álljon elő ; érezzük azt a felelőséget, hogy ha tiszta és megnyugtató állapotot akarunk előidézni, az végleges, befejezett és igazán megnyugtató legyen. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hieronymi Károly t. képviselőtársam tegnapi beszédében azt mondja, hogy a kontroverziát közöttünk tulajdonképen az 1867: XII. t.-cz. képezi és sokkal helyesebb érzékkel, mint a t. miniszterelnök ur, reámutatott arra, hogy az ujonczlétszámfelemelési javaslat csak alkalom volt erre; mig a t. miniszterelnök ur az ő beköszöntő beszédében az ujoncdétszám felemeléséről szóló javaslatot ugy tünteti föl, mintha ez volna tulajdonképen az ütköző pont és mintha ennek félretételével teljesen ki volna egyenlítve közöttünk a kontroverzia. Sokkal helyesebb tehát Hieronymi Károly t. képviselő urnak felfogása. De már abban nem értek vele egyet, a mikor azt mondja, hogy az 1867: XII. t.-cz. keretében eleget lehet tenni minden nemzeti követelménynek és szükségletnek. Az a párt, a melyhez tartozom, az 1867: XII. tczikken túlmenő követeléseket állított fel programmjában, Mi tehát a nemzetnek minden követelményét