Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-275

275. országos ülés 1903 kezdetben nem is birja a korona tekintélyét, de ép azért, mert a nemzetnek erős akarata, előbb-utóbb meg fogja azt szerezni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Egyetlenegy nemzet is — ritka, rendkívüli ritka eseteket kMéve — a maga nagy vívmányait nem a korona kezdeményezéséből kapta meg. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Azok a nagy átalakulások, melyek a népeket nagyokká és erősekké tették, nem felülről kezdeményeztettek. A kezdeményezésnek a kötelessége mindig a népképviseletet illeti meg, a koronát magát a vezérlet illeti. A koronának a törvény szerint azért van az országgyűlés két bázának határozata után szava, hogy a rosszat megakadályozza, a helytelennek útját állja és pedig akkor, a midőn ugy az országgyűlés képviselőházának, mint az országgyűlés főrendiházának érveit hallotta, megismerte és összemérni alkalma volt. Hogyan állunk, t. ház? Megfeneklettünk. Ebből a megfeneklésből ki kell jutni. Mint a hajósnak nem az a tudománya — bacsak nincsen a hajója valahol drágán biztosítva — keresni, hogy miként kelljen zátonyra jutni és ott elpusztulni, ugy nekünk sem szabad, hogy ezen a zátonyon maradni akarjunk. Mert a hajózás művészete abban áll, hogy az akadályokat kikerüljük, ha azok előkerülnek, azokat legyőzzük. De a nemzeti életnek megállani, a nemzeti életnek stagnálni, a nemzeti életet egy akarat feltételeihez huzamos és tartós időkön keresztül hozzákötni nem szabad. (Zajos helyeslés és taps a bal- és a szélsobaloldalon.) Én megvallom őszintén, nagyon örvendtem, midőn hallottam, hogy Felséges urunk és királyunk eljön Budapestre, ide közénk, mert azt véltem és azt gondoltam, hogy azok az akadályok, a melyek nincsenek a többségnek lelkületében, a többségnek meggyőződésében, de vannak a többségnek megkötött kezében, azok az akadályok ezen, kötelékek feloldozásával meg fognak szűnni. Én azt vártam, hogy ő Felségének itt időzése alkalmából ezen válság megoldása meg fog kiséreltetni. Azt olvastam, azt hallottam, hogy a koronának tanácsosai rendre, egyenkint megjelentek a Felségnél, megtenni a maguk jelentését. Tudom, hogy történtek más kihallgatások is; de mindaz, a mit nem felelős személyek tettek és cselekedtek, a míg az nyilvánosságra nem jön, nyilvánosságra nem hozatik, énreám nem tartozik. Hanem igenis tartozik énreám és tartozik magára a törvényhozásra tudni azt, hogy a kormány mit tett és ő Felségének a helyzetet feltárta-e, és az igen t. miniszterelnök ur a maga programmbeszédének ama bizonyos pontjait újból ismételte-e ő Felségének? És vájjon ő Felsége előtt a kormány a maga tanácsával nem ajánlotta-e azt az utat, hogy a politikai életnek oly kitűnőségei, a kik tanácsukkal, közreműködésükkel a helyzetből való kibontakozásra utat és módot tudtak volna lelni, kihallgattassanak? május 20-án, szereiéin. 91 Ez az elzárkózottság, a melylyel ő Felsége itteni tartózkodásában volt; az a félénk visszavonulás, a melylyel az itt időző főherczegek Magyarorország előkelőMel érintkeztek, mind arra mutat, hogy nincs meg a vágy, nincs meg az akarat ez ország politikai helyzetéről a valóságot megtudni, megismerni; (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mind csak arra mutat, hogy tévedésben vannak azon feladat felől, a mely a magyar országgyűlést megilleti. Mert mi nem vagyunk ám osztrák Iteichsrath, a melyet a Felség a maga kegyelméből adott alkotmánynál fogva megalkot, átalakít, eltöröl, összehív, meg otthon hagy. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mi a nemzet akaratából, a nemzet szuverenitásából évszázadok óta, mint Magyarország törvényhozása, mióta e földön vagyunk, mindig voltunk, vagyunk és lenni fogunk. Ugy van! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Mi a nemzet akaratából, a nemzet szuverenitásából állunk itt. nem kegyből. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez az országgyűlés a nép kormányzásának évezred által megszentelt tényezője, egyik mozgató ereje és veleje. A királynak a miniszterek csak kis, belső és mindennapi tanácsosai; a törvényhozás pedig örökké való tanácsosa a koronának, és a mit a törvényhozás tanácsol, a mi véleményt mond és állit fel, a mi annak tanácskozásaiból, mint közvélemény derül ki és bizonyul be, annak nyoma kell, hogy legyen a koronának elhatározásában is. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én, t. ház, abban a meggyőződósben vagyok, hogy mi minden alkotmányjogi fejlődésünkben későre jutunk el egy bizonyos pontig. Mi mindig jókora idővel követjük azt az alkotmányos fejlődést, melyet már Anglia megtett. És ha nézem azt, hogy ott mi volt a fejlődés: látom, hogy az angol parlamentből Orániai Vilmos, a ki a zsarnokságtól mentette meg Angliát, ki az állami és polgári szabadságot mentette meg Angliában, Orániai Vilmos, a midőn a hollandiai ezredeit sokáig tartotta Angliában, meg kellett, hogy hallja az angol parlamentnek határozatát, hogy már kegyeskedjék a hollandiai ezredeket Angliából elvinni. Nem tetszett ez az uralkodónak. A törvényhozás azonban nem pihent, hanem ismételte és ismételte elhatározását. És mi lett a vége? A hollandiai ezredek elvonultak — kissé kövérebben, mint a hogy odaérkeztek — Angliából Hollandiába. (Mozgás a szélsobaloldalon.') Angliában még e század kezdetén majdnem ugyanazzal a fogalommal birt a király a maga alkotmányos jogáról, mint a milyen fogalom nálunk arról az oldalról védelmeztetett és némely oldalról feltételeztetett, az osztrák törvényhozás által pedig törvénybe is iktattatott. Mert a bajnak forrása az, t. ház. hogy a mikor e kiegyezést megkötötték, már akkor azok, a kik a Lajtán túl ő Felségének tanácsosai voltak, me12*