Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-275

275. országos ülés 1903 kezdetben nem is birja a korona tekintélyét, de ép azért, mert a nemzetnek erős akarata, előbb-utóbb meg fogja azt szerezni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Egyetlenegy nemzet is — ritka, rendkívüli ritka eseteket kMéve — a maga nagy vívmányait nem a ko­rona kezdeményezéséből kapta meg. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Azok a nagy átalakulások, melyek a népeket nagyokká és erősekké tették, nem felülről kezdeményeztet­tek. A kezdeményezésnek a kötelessége mindig a népképviseletet illeti meg, a koronát magát a vezérlet illeti. A koronának a törvény szerint azért van az országgyűlés két bázának határo­zata után szava, hogy a rosszat megakadá­lyozza, a helytelennek útját állja és pedig akkor, a midőn ugy az országgyűlés képviselőházának, mint az országgyűlés főrendiházának érveit hal­lotta, megismerte és összemérni alkalma volt. Hogyan állunk, t. ház? Megfeneklettünk. Ebből a megfeneklésből ki kell jutni. Mint a hajósnak nem az a tudománya — bacsak nin­csen a hajója valahol drágán biztosítva — keresni, hogy miként kelljen zátonyra jutni és ott el­pusztulni, ugy nekünk sem szabad, hogy ezen a zátonyon maradni akarjunk. Mert a hajózás művészete abban áll, hogy az akadályokat ki­kerüljük, ha azok előkerülnek, azokat legyőzzük. De a nemzeti életnek megállani, a nemzeti élet­nek stagnálni, a nemzeti életet egy akarat fel­tételeihez huzamos és tartós időkön keresztül hozzákötni nem szabad. (Zajos helyeslés és taps a bal- és a szélsobaloldalon.) Én megvallom őszintén, nagyon örvendtem, midőn hallottam, hogy Felséges urunk és kirá­lyunk eljön Budapestre, ide közénk, mert azt véltem és azt gondoltam, hogy azok az akadá­lyok, a melyek nincsenek a többségnek lelküle­tében, a többségnek meggyőződésében, de van­nak a többségnek megkötött kezében, azok az akadályok ezen, kötelékek feloldozásával meg fognak szűnni. Én azt vártam, hogy ő Felségé­nek itt időzése alkalmából ezen válság meg­oldása meg fog kiséreltetni. Azt olvastam, azt hallottam, hogy a koronának tanácsosai rendre, egyenkint megjelentek a Felségnél, megtenni a maguk jelentését. Tudom, hogy történtek más kihallgatások is; de mindaz, a mit nem felelős személyek tettek és cselekedtek, a míg az nyil­vánosságra nem jön, nyilvánosságra nem hoza­tik, énreám nem tartozik. Hanem igenis tar­tozik énreám és tartozik magára a törvény­hozásra tudni azt, hogy a kormány mit tett és ő Felségének a helyzetet feltárta-e, és az igen t. miniszterelnök ur a maga programmbeszédé­nek ama bizonyos pontjait újból ismételte-e ő Felségének? És vájjon ő Felsége előtt a kor­mány a maga tanácsával nem ajánlotta-e azt az utat, hogy a politikai életnek oly kitűnősé­gei, a kik tanácsukkal, közreműködésükkel a helyzetből való kibontakozásra utat és módot tudtak volna lelni, kihallgattassanak? május 20-án, szereiéin. 91 Ez az elzárkózottság, a melylyel ő Felsége itteni tartózkodásában volt; az a félénk vissza­vonulás, a melylyel az itt időző főherczegek Magyarorország előkelőMel érintkeztek, mind arra mutat, hogy nincs meg a vágy, nincs meg az akarat ez ország politikai helyzetéről a való­ságot megtudni, megismerni; (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mind csak arra mutat, hogy tévedésben vannak azon feladat felől, a mely a magyar országgyűlést megilleti. Mert mi nem vagyunk ám osztrák Iteichs­rath, a melyet a Felség a maga kegyelméből adott alkotmánynál fogva megalkot, átalakít, eltöröl, összehív, meg otthon hagy. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mi a nemzet aka­ratából, a nemzet szuverenitásából évszázadok óta, mint Magyarország törvényhozása, mióta e földön vagyunk, mindig voltunk, vagyunk és lenni fogunk. Ugy van! Ugy van ! a szélsobal­oldalon.) Mi a nemzet akaratából, a nemzet szuverenitásából állunk itt. nem kegyből. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez az ország­gyűlés a nép kormányzásának évezred által megszentelt tényezője, egyik mozgató ereje és veleje. A királynak a miniszterek csak kis, belső és mindennapi tanácsosai; a törvényhozás pedig örökké való tanácsosa a koronának, és a mit a törvényhozás tanácsol, a mi véleményt mond és állit fel, a mi annak tanácskozásaiból, mint közvélemény derül ki és bizonyul be, annak nyoma kell, hogy legyen a koronának elhatá­rozásában is. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én, t. ház, abban a meggyőződósben vagyok, hogy mi minden alkotmányjogi fejlődésünkben későre jutunk el egy bizonyos pontig. Mi mindig jókora idővel követjük azt az alkotmányos fej­lődést, melyet már Anglia megtett. És ha nézem azt, hogy ott mi volt a fejlődés: látom, hogy az angol parlamentből Orániai Vilmos, a ki a zsarnokságtól mentette meg Angliát, ki az állami és polgári szabadságot mentette meg Angliában, Orániai Vilmos, a midőn a hollandiai ezredeit sokáig tartotta Angliában, meg kellett, hogy hallja az angol parlamentnek határozatát, hogy már kegyeskedjék a hollandiai ezredeket Angliá­ból elvinni. Nem tetszett ez az uralkodónak. A törvényhozás azonban nem pihent, hanem ismételte és ismételte elhatározását. És mi lett a vége? A hollandiai ezredek elvonultak — kissé kövérebben, mint a hogy odaérkeztek — Angliából Hollandiába. (Mozgás a szélsobalol­dalon.') Angliában még e század kezdetén majdnem ugyanazzal a fogalommal birt a király a maga alkotmányos jogáról, mint a milyen fogalom ná­lunk arról az oldalról védelmeztetett és némely oldalról feltételeztetett, az osztrák törvényhozás által pedig törvénybe is iktattatott. Mert a baj­nak forrása az, t. ház. hogy a mikor e kiegye­zést megkötötték, már akkor azok, a kik a Lajtán túl ő Felségének tanácsosai voltak, me­12*

Next

/
Thumbnails
Contents