Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-289

376 289. országos ülés 1903 június 10-én, szerdán. Hát miután a sókezelés egyáltalában nem adatott bérbe, tehát albérletről nem is lehet szó és igy a képviselő ur kérdésére azt kell válaszolnom, hogy nem igaz. Bővebben nem akarok kiterjeszkedni azonfejtegetésekre, a melyeket a t. képviselő úrtól hallottunk az illető részvénytársaság óriási nyereségeiről és a kincstár veszteségeiről ebből a tranzakczióból kifolyólag. Nem akarok kiterjeszkedni azért, mert a t. képviselő ur számításaiban teljesen hibás, téves adatokból indult ki. Először is a t. képviselő ur nem számit fél százalékkal, másodszor azon feltevésből kiindulva számit, hogy az egész magyarországi sóforgalmat ez a részvénytársulat közvetíti, a mi távolról sem áll, mert alig egy harmada a forgalomnak az, a mit ez a részvénytársaság közvetít. Azonkívül nem tudom megérteni, hogy a t. képviselő ur micsoda körből merítette azt az adatát, hogy Magyarországon 18 millió mm. só adatik el. Hiszen, ha az eladás ennyi volna, akkor minden emberre Magyarországon négyszerte annyi só esnék, mint egy felnőtt marhára. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mert Magyarországon egy felnőtt marhára 25 kilogramm só számíttatik, a t. képviselő ur számítása szerint pedig egy mm. só esnék minden emberre. (Mozgás a bal- és a szélsöbalóldalon. Felkiáltások; Hol vannak az akták?) Itt vannak a naplóban. (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Az akták hol vannak? Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Hát, t. ház, hogy a számítási alapokból kiindulva a t. képviselő ur a részvénytársaság nyereségének kiszámításánál nem juthat helyes eredményekre, ez, azt hiszem, világos. Époly kevéssé jut helyes eredményre, mikor azt ällitja pozitivitással, hogy a szerződésnek első évében az államkincstár 10 millió korona kárt szenvedett. Nem vagyok képes megmagyarázni, honnan meríti a képviselő ur ezen állítását. Ha megnézi, az állami zárszámadásokat, a melyek kétségkívül a legautentikusabb forrásai az állami bevételeknek és kiadásoknak, meg fog győződni arról, hogy az államkincstár nem 10 millió és nem egy millió, de még egy fillérnyi veszteségről sem tud. Az pedig, a mit az állam hitelez valakinek, és a mely összeg a hitelezési idő végén folyik be, addig pedig értékpapírok letételével teljes mértékben fedezve van, — ezt csak nem fogja a képviselő ur józanul az állam veszteségének tekinteni. (TJgy van ! TJgy van! a jobboldalon.) Azt is kérdi a képviselő ur, hogy miképen járunk el a feloszlatott sóhivatalok tisztviselőivel, hogy az alkalmazva volt hivatalnokok szerzett jogaik és igényeik feutartásával helyeztetnek-e át más hivatalokba? Hát a t. képviselőtársam, ugy látszik, foglalkozott ezekkel a kérdésekkel; tehát kell, hogy ismerje a hivatalnokok szolgálati szabályzatát és a nyugdijtörvónyt is, és ha ismeri, akkor tudni fogja azt is, hogy az állami hivatalnokokra nézve ki van mondva a szolgálati szabályzatban és a nyugdijtörvényben, hogy a hivatalok feloszlatása alkalmával és uj szervezés alkalmával, ha valamely hivatalnok nem alkalmaztatik, az rögtön rendelkezési állapotba helyeztetik, a mely nem tarthat tovább egy évnél, és ha egy év alatt sem helyeztetik el, akkor nyugdijaztatik. Én, t. ház, nem szeretem a nyugdíjazást alkalmazni oly esetben, a mikor az nem okvetetlenül szükséges; mert nem szeretem az államkincstárt megterhelni oly tisztviselők nyugdijával, a kik még szolgálatra képesek. Ennélfogva minden uj szervezés alkalmával csakis azok nyugdíjaztatnak, a kik szolgálatképteleneknek bizonyulnak, vagy túl vannak a törvényben megállapított időn, és bebizonyult, hogy már nem alkalmasak az állami szolgálatra. A többiek azonban szabályszerű elbánásba vétetnek, vagyis áthelyeztetnek más hivatalhoz. De ebből rájuk nézve semmiféle hátrány nem származhatik, mert az ily áthelyezésnél, igaz ugyan, hogy az illető tisztviselő az uj státusban, a melybe jutott, a dolog természeténél fogva az utolsó helyre soroztatik, mert az ott levők szerzett jogait megsértem nem lehet, de ebből rájuk nézve anyagi veszteség nem származhatik, mert a tisztviselő-törvény értelmében ily esetben a korábbi fizetés és az uj állással összekötött fizetés közötti különbözetet személyi pótlékként megkapják a hivatalnokok, és ez a pótlék a nyugdij-kiszámitásnál is alapul szolgál. Abban az esetben pedig, ha az illető — a mi szintén megtörténik — egy fizetési osztálylyal alacsonyabb osztályba helyezhető csak el, abban az esetben, ha megfelel uj állása követelményeinek, mindig azon vagyok, hogy az illető soron kivül léptettessék elő, hogy minél kevesebb legyen a kára. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most, t. képviselőház, legyen szabad röviden megismertetnem az eredményeket, a melyeket a történt intézkedésekkel elérnünk sikerült. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A mi először az emberi használatra tzánt só fogyasztását illeti, azt látjuk, hogy daczára annak, hogy az utóbbi évek gazdaságilag nem voltak kielégítők, mégis emelkedett a sófogyasztás ugy abszolút mennyiségben, mint az egyénenkinti fogyasztás tekintetében is, ugy, hogy oly években, a mikor arra lehetett számítani, hogy az egyéni fogyasztás visszaesik, a tett intézkedések következtében az egyéni fogyasztás emelkedést mutat. Ezek szerint, ha összehasonlítom az 1899. évet az 1902. év eredményével, azt látom, hogy 1899-ben az egyénenkinti fogyasztás volt 10'06 kilogramm, 1902-ben 10'60 kg., vagyis az emelkedés 0'54 kg. vagy fél kilogramm. A mi már most az iparsót illeti, erre különösen vagyok bátor felhívni a t. képviselő urak figyelmét, mert itt valósággal rohamos a javulás és a haladás.