Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-288

346 286. országos ülés 1903 június V-én, kedden. viselőház, a köteles király hűségnek, a köteles dinasztikus hűségnek túlhajtása, a hiperlojálítáa betegségének az a nyavalygása, a mely itt, a magyar társaséletben uralkodóvá lett .. . B. Kaas Ivor: És a politikában! Szatmári Mór: ... és uralkodóvá lett a politikában: ez az, ami sokkal inkább zavarja a nemzet és korona közti egészséges, becsületes harmóniát, mint a nemzet önérzetének néha talán nyers megnyilatkozása. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a hiperlojalitás az, ami a koronában kifejtheti a hatalmi elfajulás gondolatát, (Igaz! Ügy van I a szélsöbaloldalon.) az elbizakodottság érzetét, (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) És azt tapasztaljuk históriánk rendjén, hogy ez csakugyan igy van. Minél lágyabb, minél lojálisabb és hiperlujálisabb volt ez a nemzet a koronája iránt, a koronában annál észrevehetőbb módon fajult el a kényuraság iránt való szeretet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondják nekünk itt is, a magánéletben is, a magántársalgás rendjén is: nem jól cselekesztek ti, — már mint hogy mi, — a kik oly húrokat pengettek, a melyek az udvarnál nem kedvesek. Legyetek lojálisak, szeretetreméltók az udvar iránt, akkor majd találkoztok az udvari kegynek bőségszarujával. (Mozgás a szélsöbaloldalon) De hiszen harminczhat esztendő óta ez a nemzet egyebet sem csinál az ő politikai életében, mint kísérletez a lojalitással. (Elénk tetszés. Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) 36 esztendő óta ez a nemzet az ő politikai életében a hyperlojalitás betegségének addig a fokáig ment el, a mely már igazán szégyenletes és megalázó. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És én nem átallom bevallani, hogy ez a párt, a függetlenségi párt is el hagyta magát csábittatni a múltban azáltal a gondolat által, hogy a Eelség iránt való lojalitás csakugyan az a fegyver, a mely mellett el lehet érni a nemzeti jogokat és törekvéseket és ez a párt, a függetlenségi párt versenyzett önökkel a lojalitás nyilvánításában. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Hát mire mentünk mi a lojalitással? Arra, hogy gyakran a szemünkbe vágják azt, hogy a király haragszik. Hát kire haragszik a király ? Egy nemzetre haragszik egy király ? (Mozgás a jobboldalon.) Hát hogy haragudhatik egy király egy nemzetre? Hát hogy képzelhető az. hogy egy király éreztesse haragját a nemzettel szemben és milyen az a nemzet, a melylyel királya éreztetheti haragját? Hát mit ér akkor a mi egész alkotmányjogi berendezkedésünk ós egész hiperlojahtási nyavalygásunk, ha csak odajutottunk el, hogy ha egy nemzeti eszmét felvetünk és e mellett erélyesebben megállunk, akkor azt mondják nekünk: legyetek békében, fojtsátok el törekvéseiteket, mert a király haragszik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbról.) Lengyel Zoltán : A ki haragszik annak nincs igaza. (Zaj.) Elnök: Ugy veszem észre, Szatmári képviselő ur most arra czéloz, mintha, valaki itt a parlamentben valaha arra hivatkozott volna, hogy a király haragszik. Én ezt sohasem hallottam, s ha hallottam volna, az illetőt mindenesetre rendreutasítottam volna. (Helyeslés és felMáltások jobbról: Sohase mondták! Az újságok irták! Zaj a szélsöbaloldalon.) Bakó József: A sajtóban volt! Endrey Gyula: A hhatlan félhivatalos lapok irták! (Zaj.) Szatmári Mór: Mikor mi itt a parlamentben az ország sorsáról beszélünk, mikor mi itt a magunk vélekedését, elménknek gondolatait, szivünknek érzését kifejezzük, akkor nem kapaszkodhatunk lépten-nyomon közönséges formaságokba. Hiszen, mikor én itt beszélek, nem önöknek beszélek csupán, mert hiszen, ha csak önöknek kellene beszélnem, akkor inkább nem beszélnék, tudva, hogy önökre az én beszédemnek semmi hatása nincs. Mi a nemzethez beszélünk abban a jámbor hitben és meggyőződésben, hogy odakint talán a beszédünknek mégis van néminemű hatása. Hiszen megpróbáltuk mi ezt a lojalitást a múltban is. Emlékeztetem a t. házat a magyar lojalitás drámai kitörésének arra a szuperlativusára, a vitám et sanguinemre, a mely lojalitási színjátéknál szebbet nem csináltak soha ezen a sáros földtekén. És ugyan az Isten szerelmeért, mi volt az eredmény ? Az, hogy a nagy királyné az ő szép szavainak muzsikáját hallatta velünk, de intézményeiben, alkotásaiban sohasem erősítette meg a nemzet jogait. Azt láttuk, hogy a nagy királyné az ő közgazdasági politikájával elnyomta ennek a nemzetnek az erejét, és azt láttuk, hogy németesitette tovább a hadsereget, daczára minden nemzeti tiltakozásnak és daczára minden rendi feliratnak. így volt ez későbben is. Gróf Dessewffy Józsefnek Kazinczy Ferenczczel folytatott levelezésében találok egy igen érdekes adatot a magyar nemzet lojalitásának arról a betegségéről, a mely minden időben, minden körülmények között megnyilatkozott, a melynek azonban soha valami eredményes haszna nem volt. Mikor Ferencz király 1820-ban Budán látogatást tett, akkor már — a mint az imént bátor voltam előadni — a magyar nemzeti ellentállás a legnagyobb enerzsiával támadt fel Ferencz királynak törvénytelen, zsarnoki rendeletei ellen. (Ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt lehetett volna várni, hogy a mikor ez a király lábbal tiport miiiden törvényt, lábbal tiport minden alkotmányos jogot és igazságot, akkor a nemzeti önérzet fel fog kelni és érvényesíteni, fogja méltóságát a királyijai szemben. És, t. képviselőház, gróf Dessewffy József, a votum seperatum híres szerzője 1821-ben Kazinczy Ferenczhez irt levele-