Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-286
316 286. országos ülés Í903 június 6-án, szombaton mindazt, a mi a másé. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) A lapokban olvasgattuk, hogy fognak csinálni egy Erkel-cziklust, hogy fognak csinálni egy cziklust a magyar zeneszerzők munkáiból; mindezekből semmit sem látunk, hanem előállanak igenis egy Wagner-cziklussal. Hónapok óta hirdettek erre a cziklusra bérletet, s cBináltak reklámot; ezt, hogy t. i. reklámot csináltak, helyesen tették, de azt már nem tették helyesen, hogy elhanyagolták érte a játékrendet és a múlt idényben három premiert adtak összesen: a Berlichingeni Götz-öt, a Moharózsát és a Lengyel zsidót. Nézzük legelőször azt a kérdést, hogy szükség van-e egyáltalában a m. kir. Operában Wagner-cziklusra. Én nem akarok Wagner ellen egy ízetlen támadást intézni, hiszen Wagner a hangok harmóniájának birodalmában a legnagyobb királyok közé tartozik; ez kétségtelen. Nagyságához én nem akarok egy ujjal sem nyúlni, nem is vagyok hivatva arra, hogy hozzányúljak ; az is tény, hogy egy tisztességes operának minden esetre egypár Wagner- operát illik és kell is a repertoire-ján tartani, ha nivón akar állani. De Wagner-cziklust a világon semmiféle nemzet, a németeken kivül, nem rendezett. Hogy a németek ezt megtették, az természetes, mert Wagner nekik egy nagy nemzeti dicsőségük, az ő testükből, az ő lelkűkből kinőtt test és lélek. Muzsikájában benne van az egész nemzet történeti karaktere, szivük, lelkük, testük, erejük, szóval mindenük. (Egy hang a szélsöbalóldalon: Es unalmasságuk, és kiforratlanságuk!) Ez egy germán zseni, a ki a germán miihologiának, a ki a germán hőskornak felelevenítésével, isteneinek, királyainak, hőseinek megjelenítésével egyenesen a német politikát, a német sovinizmust, a német terjeszkedést szolgálta. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez tény, t. képviselőház. De mi, t. képviselőház, a kiket odakint a Wagner népe barbároknak tart, turániaknak, mi roppant távolállunk ezektől a dolgoktól, a német kultúrától és annak lelkétől, a germán mithologia őseitől és hőseitől és azért nálunk ilyent csinálni, annak értelme nincs. És mit bizonyít, hogy mégis megcsinálták ? Hogy a mi muzsikusaink nem magyarok, hanem németek, hogy tanultságuk német, hogy az ő törekvésük kifelé tendál Németország felé, mert ez nem egyéb, mint kifelé gravitáló muzsikásainknak meghódolása Németország és Wagner Cosima asszony előtt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Azt hitték t. i. a mi muzsikusaink, hogy ezzel valami óriási elismerést fognak aratni künn Németországon. Hát én meg vagyok róla győződve, hogy ki fogják nevetni őket, a mint mindenkit kinevetnek, ha nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint a mekkorát le tud dönteni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon,) És ki fogják nevetni őket főképen azért, mert a Wagner zenedrámáit négy nyelven eló'adnialegmagasabbkomikum, amit elképzelni lehet. Egy este hollandus, angol, olasz és magyar nyelven játszani ugyanegy darabban: ez a babiloni grófok operája. (Élénk derültség.) És feltéve, de meg nem engedve, t. ház, hogy Magyarországon és a magyar királyi Operában Wägner-cziklusnak létjogosultsága lehetne, mikor volna? Akkor, ha saját erőnkből ki tudjuk állítani, és azt mondhatjuk a külföldnek: hogy nekünk vannak magyar muzsikusaink, magyar énekeseink, tessék idejönni németek, mi nem vagyunk barbár nemzet, hanem meg tudjuk csinálni a magunk erejéből azt, a mit eddig még a németen kivül egy nemzet sem tudott megcsinálni. Akkor volna értelme egy Wagner-cziklusnak, akkor talán imponáltunk volna nekik. Ott van például az oberammergaui passzió játék; egyszerű, műveletlen, bárdolatlan paraszt emberek, a kik télen kocsisok, szolgák vagy csaposlegények, nyáron oly passzió-játékot rendeznek, hogy az egész világot oda tudják csődíteni. Hát én azért kérdem, hogy a Wagnercziklussal vájjon tudtunk-e idecsőditeni külföldieket és kinek imponáltunk ? Senkinek; (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) ki fognak nevetni bennünket, mert hiába erőlködtünk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Holland, angol, olasz és cseh énekesekkel német operákat előadni és ezt magyar kulturális cselekvénynek, magyar művészeti eseménynek hirdetni, ez nem más, mint gyöngeelméjüség. (Igaz! Ugy van! és derültség a szélsöbalóldalon.) Ezt, t. képviselőház, ékes budapesti nyelven ugy nevezik, hogy flancz, (Derültség a szélsöbalóldalon.) a mi magyarul annyit tesz, hogy fenn az ernyő, nincsen kas. Én belenyugszom, t. képviselőház, abba, hogy négy nyelven énekeljenek, (Egy hang a szélsöbalóldalon : Egyszerre! Derültség.) és el tudom képzelni azt is, hogy egy hollandus énekes, a mi nagy szubvenczióval ellátott Operánk színpadján, a mely nem tudja a magyar nyelv uralmát biztosítani, idejön és érvényesiti a maga nyelvét. Hát ezt eltűröm, ha sikerül; de nem sikerült, t. képviselőház; az egész dologba befuccsoltak. (Derültség.) Ennek igazolására, t. képviselőház, nem is a magam véleményét mondom el, hanem leszek bátor egypár lapnak a véleményét felolvasni. (Halljuk! Halljuk !) Elsősorban a Magyar Nemzet kritikáját olvasom fel. (Halljuk! Halljukl) Lovászy Márton: Ez a kormány véleménye is egyúttal! Rákosi Viktor: Lehet, és örömmel venném tudomásul, ha ez egyúttal a kormány véleménye is volna, mert akkor már előre is tisztában lehetnék a miniszterelnök ur válaszával. (Felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk!) A Magyar Nemzet ezt irja (olvassa): »Az a szenvedélyes kifakadás, mely tegnap este a »Kajna kincse« előadása után felhangzott, erélyes tiltakozás volt azon művészietlen vállalkozás ellen, melyet felületesen Wagner-cziklusnak kereszteltek el. A mióta megkezdték ezt a sze-*
