Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-279

279. országos ülés 1903 május 26-án, kedden. 167 a nemzetre kellett volna helyezni, a melynek a nemzeti állam kiépítésére és a nemzeti élet folytatására nemcsak előfeltételei vannak meg, hanem megvan a történelmi és etnográfiai jogosultsága is. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Nem igy történt, t. képviselőház. A monarchia súlypontját rárakták arra az alapra, a mely nem egységes állam, a, melyhen a dMergáló, a szertehuzó erőknek ellentétes és feszítő ereje sokkal nagyobb, mint minálunk, sőt odatörekedtek, hogy annak a nemzetnek és annak az államnak, a mely természetes nagyobb fajsulyánál fogva hMatva volna súlypontul, központul, talpkövül szolgálni, fajsúlya könnyebbittessék és meggyöngittessék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sajnos, hogy 1867-ben ezt az alakulást elfogadták, csakhogy ennek az alakulásnak, ennek a hibás államképzésnek van azután egy kérlelhetlen következménye, és ez az, hogy annak a dinasztiának, annak a hatalomnak, a mely ekként szervezte meg az ő állami csoportjait, Európában meg kell elégednie a másodrangú, sőt talán maholnap harmadrangú szereppel. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Annak a hatalomnak, a mely nem a súlypontra helyezi a maga exisztencziáját, kerülnie kell az összeütközéseket, mert ingatag alapon feküdvén, könnyen felborul. Az a hatalom nem veheti igénybe népeinek teljes áldozatkészségét, mert azok a népek kielégítve nincsenek (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és én ebben látom az okát annak, hogy az osztrák és a magyar monarchia katonai készültsége nem tarthatott lépést a többi államok fegyverkezésével. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Most aztán elérkezetteknek látták az időt arra, hogy szakitsanak azzal a rendszerrel, a moly a dinasztiát másodrangú szerepre kényszeritette és előléptek a katonai javaslatokkal, a melyeknek az a czéljuk, hogy ezt a hiányos hadi szervezetet kiegészítsék, hogy a dinasztiát, vagy monarchiát, nem bánom, nevezzük rövidség okáért igy, kiemeljük ebből a másodrangú szerepből és visszavarázsoljuk azt a régi időt, mikor a Habsburgok Európának elsőrangú, sőt valamikor legelső hatalmai voltak. Ezt az átalakulást létrehozni a nélkül, hogy a régi hibás alapot otthagyják és egy uj, helyes, szilárd alapot keressenek, tiszta lehetetlenség. E törekvés forszirozára feltétlenül zavarokat okoz az állam életében és itt látjuk második okát annak, hogy miért jutottunk idáig a törvényen kMüli állapotban. Mert, t. képviselőház, nagyhatalmi politikát csak magyar alapon lehet folytatni, erős és hatalmas a dinasztia csak a kielégített magyar nemzettel lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha tehát, számoltak ott a viszonyokkal, ha számoltak azzal, hogy a népek áldozatkészségét igénybe kell venni erőteljesebb, hatalmasabb hadiszervezet létesítésére, akkor számolniuk kell azzal is, hogy szakítani kell a régi rendszerrel, le kell térni arról az alapról, a mely gyenge és törékeny és át kell térni ide, ráfektetni a trón hatalmának alapját a magyar nemzetre, arra az egységes nemzetre, a melynek nincs hova elszakadnia, nincs hova dMergálnia. Ez a magyar nagyhatalmi politika, a mely egyedül lehetséges, a mely egyedül folytatható sikerrel, a mely nem törekszik hódításokra, hanem törekszik arra, hogy érdekeit minden veszélyeztetés, minden támadás ellen meg tudja oltalmazni, a mely tiszteletben tartja a népek szabadságát, sőt az ide, Európa keletére vetett apró nemzetek épen ebben a nagyhatalomban láthatják az ő szabadságuknak, az ő függetlenségüknek, az ő önállóságuknak, az ő boldogulásuknak legbiztosabb feltételét s támaszát, s épen ezért a rokonszenvnek, a szeretetnek és a ragaszkodásnak kötelékeMel fűződhetnének az ilyen nagyhatalmi politikához. (Helyeslés a szélsöbaloldalon és felkiáltások: Ez volna logikus!) Kubik Béla: De odaát logikát csak a csökönyösségben ismernek! Lovászy Márton: Megindult tehát a küzdelem a két irány között. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Amott látjuk a kormányzat minden hatalmát, a többség úgynevezett akaratát, emitt pedig a nemzet ösztönét. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Es ha e két erőt szembe állítjuk egymással, meggyőződésem, hogy ez utóbbinak kell győzni. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Csökönyösséggel nem is lehetett győzni soha! Lovászy Márton: Ne okoljanak tehát, t. képviselőház és a t. túloldal, minket azon állapotokért, a melyek itt létrejöttek. MMelünk nagyobb erők rendelkeznek. Minekünk a kor szelleme parancsol. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Minket ide küzdő katonáknak a megduzzadt nemzeti önérzet tolt, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és annak parancsai elől mi nem térhetünk ki. (Éljenzés a szélsöbaloldalon.) Igaz, hogy küzdelmet idézünk fel, de mi jól tudjuk azt, hogy küzdelem nélkül nincs élet, nincs haladás, s jól tudjuk azt is, hogy küzdelem nélkül a létező rossz állapotokat megdönteni, megreformálni és jókkal felcserélni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Más nemzetek, t. képviselőház, sokkal kisebb, sokkal alárendeltebb jelentőségű kérdésekért háborúkat indítottak, elvérzettek, de azért a végsőig küzdöttek. És mi, t. képviselőház, a mikor azt látjuk, hogy ugy a közösség felfogásában, mint államjogi viszonyainkban az elmékben itt egy mélyreható, békés forradalom megy végbe; a mikor azt látjuk a túloldalon is, ós máshol is. másként fogják fel a kiegyezést, s általában a közösügyi viszonyt, mint a hogyan azelőtt felfogták : akkor mi azt akarjuk, hogy ez az átalakulás, ez a békés forradalom testet öltsön és abból az országnak a fejlődés törvényeihez ké-